Bodrogi Gyula: "Régen azt se tudtuk, ki az igazgató"

Bodrogi Gyula a mixonline.hu-nak mesélt arról, ki volt régen a legfontosabb személy a színházban, mi lett a sorsa az általa alapított pártnak, és mi volt az, ami segített elviselni a viharos 20. századot. Lapszemle.

 

A mixonline.hu cikkéből:


Bodrogi Gyula 1982-től húsz éven keresztül igazgatta a Vidám Színpadot. Arra a kérdésre, hogy regnálása alatt az akkori hatalom mennyire szólt bele a színház belügyeibe, a Nemzeti jelenlegi társulatának tagja elmondta, ahogyan ő emlékszik, semennyire. "Mi annak idején úgy vállaltuk el Vinkó Jóska dramaturggal a színház vezetését, hogy leírtuk előre mit akarunk csinálni, és azt fent jóváhagyták. Akkor még az volt a divat, hogy felkértek valakit a színház vezetésére, akiről úgy gondolták, hogy el tud vezetni egy teátrumot. Én, ha elválltam, akkor kineveztek. Nem úgy, mint most. Itt egy színház, és öt, hat ember pályázatából, ötből négy aspiránst megsértenek, maradék egynek meg odaadják a színházat" - mutatott rá a színész.


"Az én időmben is váltakoztak az igazgatók. Amikor én kezdtem a pályát, a színházban a legfontosabb személy a színész volt. Később egy kicsit sokkal fontosabb lett a rendező, most meg állandóan azon megy a vita, hogy ki lesz az igazgató. Mi annak idején azt sem tudtuk, hogy melyik színháznak ki az igazgatója" - tette hozzá Bodrogi Gyula.

 

Bodrogi

  

A Nemzet Színésze a rendszerváltás hajnalán általa alapított Színes Csokornyakkendősök Pártjáról, illetve annak feloszlásáról is beszélt. "Már az alapításkor abba kellett hagynom a párt további szervezését. Mi az SZCSP-t viccből csináltuk a televízióban, de a nézők nagyon komolyan vették és a támogatásukról biztosítottak bennünket. Csak rá kellet volna bólintanunk és már áramlott is volna a párttámogatási pénz. Még most is bármikor bejutnánk a parlamentbe" - véli Bodrogi Gyula.

 

A Nemzetiben újonnan bemutatott Johanna a máglyán című darabról Bodrogi Gyula így szólt: "Vannak ilyen színházi divatok, amik végigmennek a világon, aztán jön egy másik divat. De nem ezeket kell komolyan venni, hanem azt, hogy jön-e a közönség megnézni. Ha jön a közönség, akkor az jó. Mert a közönség úgy el tud maradni egy színháztól, mint a fene. Mi azért csináljuk, hogy a közönség megegye az előadást."

Bodrogi Gyula az interjúban elmondta: nem tudja, mennyi humort sikerült átmentenie a 21. századba, de szerinte a humor volt az, ami végig segített átvészelni a viharos huszadik századot. "Szerintem két igazság van, amit nem lehet félremagyarázni, csak elviselni. A születést és a halált. Az összes többi csak a töltelék" - tette hozzá.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása