Színházi menedzser képzés indul a Werk Akadémián

Február 18-tól újra elindul a Werk Akadémia képzése, a Színházi menedzser program.

A szervezők szerint a résztvevők a hazai és nemzetközi színházi élet meghatározó szakembereitől tanulhatnak és sajátíthatják el azt a friss piaci szemléletet, amely ebben a szakmában ma már elengedhetetlen.

 

werk 
Werk Akadémia felhívása:


Piacosodik a színház világa is, egyre nagyobb az igény profi színházi menedzserekre. A féléves színházi szakirány elvégzése után a hallgatók kellő tudást és tájékozottságot szereznek a mai magyar színházi élet működéséről ahhoz, hogy ezen a művészeti területen kezdjenek el dolgozni. 

A program néhány kiemelt témája: színháztörténet, műfajismeret, gazdasági és szponzorációs ismeretek, független és állami színházak, színházi marketing, PR és kommunikáció, a színház arculata, márkaépítés, a színész menedzselése.

Néhány név az oktatók és gyakorlóhelyek közül:
Tímár András színháztörténész,

Gáspár Máté,

Orlai Tibor kulturális menedzser (Orlai Produkció),

Juhász Dóra kulturális menedzser (Frenák Pál társulat),

Dr. Legeza Dénes szerzői jogász (Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala),

Szabó György (Trafó),

Kulcsár Viktória és

Vég Szilvia (FÜGE),

Goda Gábor (Artus),

Erős Balázs (MU Színház),

Mattyasovszky Zsolnay Bálint és még sokan mások.


Az elméleti oktatás mellett a hallgatók több kőszínházba és társulathoz eljutnak, ezzel olyan kapcsolati tőkére tehetnek szert, amellyel a későbbiekben bátran élhetnek.


süti beállítások módosítása