10 éves a Pataky Klári Társulat - Minifesztivállal ünnepelnek

A Pataky Klári Társulat háromnapos minifesztivállal ünnepli tízéves fennállását január 30. és február 1. között a Bethlen Téri Színházban. Az esemény kísérőprogramjaként az együttes alkotásaiból ingyenes filmvetítések is várják az érdeklődőket.

pataky
A tíz évvel ezelőtt alakult Pataky Klári Társulat névadója és vezetője 2003-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem koreográfus szakán. Az elmúlt években olyan előadások születtek, mint a Nagyon jól vagyok, lszi ne keress!, amelyet 2008-ban a kritikusok és szakírók alkotta zsűri Lábán Rudolf-díjban részesített. A 2010-ben, a Közép-Európa Táncszínház számára késztett Valami történ(e)t című darabját a szakmai zsűri nominálta a díjra, majd ugyanabban az évben a veszprémi Tánc Fesztiválján koreográfusi különdíjban részesült.

 

A háromnapos rendezvény első napján a Pillangó ballada és az Én haiku című előadást láthatja a közönség, a következő napon a Mit tudjátok ti mutatkozik be. Február 1-jén Nagyon jól vagyok, lszi ne keress! című alkotást tűzik műsorra, majd közönségtalálkozót tartanak az alkotók részvételével.

A táncelőadások előtti filmvetítésekre a belépés díjtalan, a felvételeket a Bethlen Kávézóban tekinthetik meg az érdeklődök.


Kritikus szemmel Pataky Kláriról:

„Pataky Kláriban lehet bízni, nem tartozik az előadásgyárosok közé, mindig kiérlelt és rafinált produkciók születnek a keze alatt. Igen széles skálán mozgó, könnyed, játékos alkotó, bátran váltogatja a stílusokat az ironikus, szellemes Katona történetétől a retrómániás, érzelmi karambolokat felvonultató Hull az elsárgult… című darabon át egészen a minimalista szépségű Boleróig. Vannak egyműves, megszállott koreográfusok, akik minden darabjuknál ugyanannak a lenyűgöző monstrumnak a részeit csiszolgatják, míg mások minden próbafolyamatnál tiszta lappal, kíváncsian és nyitottan ugranak fejest az ismeretlenbe. Pataky Klári egyértelműen az utóbbiak közé tartozik.” (Tóth Ágnes Veronika)

 

mit tudjatok

 
Itt a program: 

 

Január 30. (csütörtök)

18.00 Mikor az idő törni kezdett (filmvetítés)

19.30 Pillangó ballada
          Én Haiku

Január 31. (péntek)
18.00 Lépni sem, nézni sem.. (filmvetítés)
          A katona története (filmvetítés)
19.30 Mit tudjátok ti

Február 1. (szombat)
18. 00 Hull az elsárgult…(filmvetítés)
19.30 Nagyon jól vagyok, lszi ne keress!

Színház.hu

süti beállítások módosítása