Február 6-án mutatja be a Budapest Bábszínház a Trisztán és Izolda című, kamaszoknak szóló előadást. A német középkori irodalom klasszikusát Márton László fordította és adaptálta színpadra, rendezője Csizmadia Tibor. Kovács Natália ezúttal a rendezőt kérdezte a darabról és a próbafolyamatról a bábszínház blogján.
A Trisztán és Izoldáról:
Trisztán és Izolda – akár csak Rómeó és Júlia – azért szerethetik egymást életre-halálra, mert szerelmük tilos. Izolda Marke király felesége, Trisztán pedig Marke király unokaöccse. Marke nem Izoldát, hanem unokaöccsét, Trisztánt szereti, azt azonban nem tűrheti, hogy házasságát és királyi méltóságát veszélyeztesse a szeme láttára szövődő viszony. A két szerelmesnek azonban sehol sincs helye a világon, mint egymás karjaiban: a szenvedély hajtja őket, előle nem tudnak kitérni.
Kettejük története valójában három ember története, és nagyon nem mindegy, ki a harmadik. Az elején, amikor a király és a fiatal rokon hűbéres, a nagybácsi és az unokaöcs viszonya zavartalanul harmonikus, Izolda a betolakodó harmadik. A folytatásban, amikor a szerelmesek egymásra találnak, Marke király lesz a zavaró harmadik. A legdrámaibbá ezt a furcsa háromszöget pedig az teszi, hogy végül Trisztán bizonyul a számkivetett harmadiknak.
Márton László azt mesélte nekem, hogy amikor a Tristan fordításán dolgozott, akkor már részleteket küldött önnek a készülő műből, hogy megtudja, mit gondol az adaptáció lehetőségéről. Mit gondolt? Egyértelmű volt, hogy elvállalja ezt a munkát?
Először csak azért kértem el Lacitól a szöveget, hogy lássam, min dolgozik. Nagyjából ismerem a munkásságát, sokszor dolgozunk együtt, és amikor mesélt erről a fordításáról, kértem, hogy küldje el nekem. Ez puszta érdeklődés volt. Viszont ezzel párhuzamosan kezdődött a tárgyalásom a Budapest Bábszínház igazgatójával, arra vonatkozólag, hogy mit csináljak ebben az évadban. Ez a két dolog összetalálkozott, és felvetettem az ötletet Meczner Jánosnak, hogy mi lenne, ha Laci írna egy darabot a Tristanból, amit épp fordít, és már a kétharmadánál tart. Ekkor kezdtünk el beszélgetni arról is, hogy szólhatna a tizenéves korosztálynak, és végül megszületett a döntés - felkértük Lacit a darab megírására. Azért is jó, hogy ő írta, mert nagyon pontosan ismeri a történetnek azokat az apró mozzanatait, amelyeket a korábbi adaptációk más irányba mozdítottak.
Márton László a világirodalom kiemelkedő alkotásai közé sorolja a Tristant, s a színpadi adaptációt a mű magyarországi fogadtatása szempontjából is lényeges állomásnak tartja. Rendezőként ön miért tartja fontosnak az adaptációt?
Ugyanezért. Valóban a világirodalom egyik legkomolyabb műve, de Magyarországon mégsincs igazán jelen. A Wagner-operát sokan ismerik, de a prózai szövegváltozatok – bár időről időre felbukkannak különböző feldolgozásokban – nincsenek benne a köztudatban. Ez az előadás törekszik arra is, hogy a mű jobban részévé váljon kultúránknak. Úgy érzem, sikerült egy olyan szövegváltozatot létrehoznunk, amely a fiatalokhoz szól, és az előadás formája is megpróbálja ezt az irányt megcélozni.
(...)
Csizmadia Tibor, Fotó: Riskó Gáspár / 168 óra
Gyakorlati szempontból mi a különbség egy kortárs és egy nem kortárs szerző művének rendezése között? Mennyire avatja be a szerzőt a munkába azután, hogy a szöveg már önhöz került? Márton László mesélte, hogy A nagyratörő miatt szinte Egerbe költözött, most viszont még egyetlen próbán sem láttam az olvasópróba óta.
Most más dolga van, de telefonon tartjuk a kapcsolatot. Szerencsésnek érzem magam abból a szempontból, hogy lehetőségem van kortárs szerzőkkel együtt dolgozni. Mindig jó tapasztalataim voltak ezzel. A szerzők megértették, hogy melyek azok a részek a szövegben, amelyek nem működnek színpadon, és a kérésemre ilyenkor egy kicsit átalakították azokat. Emellett fontos, hogy én alapvetően tisztelem a szerzők által megírt szöveget. Ezt ők is tudják, ezért dolgoznak velem szívesen. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem nyúlok hozzá a szöveghez, de sosem változtatok rajta a hátuk mögött. Mindig közösen döntünk a változtatásokról.
Biztos volt benne, hogy ez a darab működni fog bábszínházi formában? Elképzelhető, hogy egy szöveg alkalmatlan arra, hogy bábszínházi adaptáció legyen belőle, miközben színházi előadásra alkalmas?
Igen, ez így van. Ezen a szövegen is sokat változtattunk a dramaturggal, Gimesi Dórával, mire megszületett a bábszínházi változat. Figyelembe kellett vennünk, hogy mi történik a bábokkal, amikor a színpadon vannak. Ha ugyanis egy báb nem beszél, vagy nem mozog a színpadon, akkor meghal. Legalábbis nincs jelen. Olyan szöveget kellett létrehozni, amely rövid dialógusokból, viszonylag rövid megszólalásokból áll, vagy pedig olyan helyzeteket hoz létre, amelyekben a másik báb – az, aki éppen nem beszél –, szintén aktívan részt tud venni.
Egy videóriportban így nyilatkozott: „Nem szeretem a színházban a konkrét üzeneteket; azt szeretem, ha a színház nagyon érzékenyen szól a napi gondokról, napi problémákról” – ez érvényes a Trisztán és Izoldára?
A Trisztán és Izoldára ez mindenképpen érvényes, hiszen a szerelemről szól. Nap, mint nap kérdéseket vet fel a kamaszok életében is, akik most fedezik fel; napi probléma azok számára, akik megszenvedik a szerelmet és napi probléma azoknak is, akik harcolnak azért, hogy valaki megszeresse őket, vagy azért, hogy a szerelmüket megtarthassák. Tehát ebben az értelemben van aktuális üzenete a szövegnek. Másrészt pedig olyan formát találtunk neki, amely mai műfajokból táplálkozik. Az előadás alcíme szerelmi kaland-játék, nem véletlenül, hiszen a képregény, a fantasy, a film és a televízió világát is segítségül hívjuk, s eközben maga a báb műfaj is rengeteg olyan stilizációra és játékra kínál lehetőséget, amelyek révén a hatás tovább fokozható. (...) Annak a felismerése, hogy a szerelemért szenvedni kell, nagyon fontos ebben az előadásban. Hogy a szerelem áldozatokat követel, de ugyanakkor legyőzhetetlen, ezek egy felnőtt, tapasztaltabb ember számára evidenciák lehetnek, egy fiatalnak viszont a szerelemmel való ismerkedés során mindenképpen újdonságok. (...)
Kép a Trisztán és Izolda próbájáról
A teljes interjút itt olvashatja.
Az interjút készítette: Kovács Natália
U.sz.: Színház.hu
Forrás: a Budapest Bábszínház blogja
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.