A felnőtté válás időszakáról, a tizenévesek lázadással, útkereséssel, álmodozással és tépelődéssel teli életszakaszáról kíván tükröt tartani elénk Háy János: Völgyhíd című drámája, melyet a Pécsi Harmadik Színház február 24-én interaktív előadásként, diákszínjátszók közreműködésével tűz műsorára. A rendező Szabó Attilával olvashatnak villáminterjút
- Irodalmilag pontos, szép látlelete a kamaszságnak az, amit Háy János a Völgyhídban megfogalmaz – vélekedik Szabó Attila rendező. – Az író 1997-ben, egy megtörtént esetet taglaló újságcikk nyomán kezdett el dolgozni (először prózában) e témán, mellyel hamar párhuzamba tudta állítani saját, késő kamaszkori életproblémáit. Mondatai árulkodnak a fiatalkori görcsöről, a bezárkózásról, a felnőttektől, a szülőktől való félelemről, és a kommunikációs helyzetek képtelenségéről. Ugyanakkor ez nem egy tanmese az öngyilkosságról, hanem annak az allegóriája, hogy milyen is kamasznak lenni.
- Mára szimbolikus helyszínné vált a történetben szereplő viadukt.
- Vannak kultikus helyek, melyeket az öngyilkosságra hajlamos emberek gyakorta felkeresnek. Ami Szárszónak a vasút, az Veszprémnek a Szent István völgyhíd. Azáltal pedig, hogy a Jeruzsálem-hegyet köti össze a Temető-heggyel, az egésznek még a földrajzi név-etimológiája is hordoz egyfajta szakralitást.
Vörös Vivien és Cseporán Zsolt (fotó: Simon István)
- Rendezőként mi foglalkoztatja leginkább e műben?
- Nagyon tetszik a téma megközelítése, ahogy szakít a korábbi vélekedéssel, miszerint az öngyilkosság a legrosszabb, amit az ember önmagával tehet. Az írót az a bátorság is érdekli, ami ezzel jár. Nagyon izgalmas a történetben, ahogy egy személyiséget kettébont: a főhős visszahúzódó, bezárkózó ember, nagyon jó tanuló és tiszta gondolkodású ifjú, aki mellett ott a társa, Deda, az anarchizmus példaképe. Mégis, Háy következtetése szerint, nem azok válhatnak veszélyessé önmagukra, akik megpróbálnak a felnőttekkel szembeszállni, hanem azok, akik nem tudják a problémáikat feldolgozni. A darab nem játszható realista színházként. Egyrészt mert nem lineáris a történet, hanem mozaikszerűen építkezik, másrészt olyan súlyos drámát dolgoz fel, amit muszáj absztrakcióval oldani.
- Ez pontosan mit jelent?
- Első pillanattól egyértelmű volt számomra, hogy a darabbéli kamaszokat diákszínjátszók keltsék életre, s azt szeretném, ha a nézőtéren ülő kortársaik közülük valóként élnék át a megelevenedő történetet. Vonz az interaktív színház. Az előadás nagy része a nézők között fog játszódnim a színpadon pedig videotechnika segítségével a vágyak és illúziók kusza világa pörög majd.
- Mely korosztály figyelmére számít?
- Hetedik-nyolcadik osztálytól fölfelé. Meg persze számítok a szülők és a pedagógusok figyelmére. Mert ez a darab nagyon keményen szól a felnőttségről is, arról, miként viszonyulunk mi a gyerekekhez. Miért vághatja az arcunkba kamasz csemeténk, hogy összecsomagol és elmegy – ha nem is feltétlenül meghalni; és miért, hogy köszönés nélkül bezárkózik a szobájába, ahonnan csak a géphangokat halljuk kiszűrődni, s örülhetünk, ha reggelizés közben pár szóra méltat minket. Ez klasszikus probléma, azt hiszem. A Völgyhíd nagyon érdekes, izgalmas irodalmi alapanyag, ami a színházban revelatív élményt jelenthet mindenkinek.
Az interjút készítette: Csató Andrea
Usz.: Színház.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.