Elhunyt Jancsó Miklós

93 éves korában elhunyt Jancsó Miklós, az egyik legismertebb magyar filmrendező – a hírt Mészáros Márta és a Magyar Filmművészek Szövetsége is megerősítette.

A szövetség - amelynek a filmrendező tiszteletbeli elnöke volt - Jancsó Miklóst saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Jancsó Miklós pályájáról:

Jancsó Miklós Vácott született, a székesfehérvári cisztercita gimnáziumban tanult. Jogi tanulmányokat Pécsett és Kolozsváron folytatott, 1944-ben szerzett diplomát. 1945 tavaszán szovjet hadifogságba került, ahonnan rövid idő múlva hazaengedték. 1946 őszén már Budapesten volt, s felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára. 1950-ben kapott diplomát, ezután a Magyar Híradó- és Dokumentumfilmgyárba került. Első önálló játékfilmjét (A harangok Rómába mentek) 1958-ban készítette el, ekkoriban ismerkedett meg Hernádi Gyula íróval, akivel ettől kezdve barátok és szerzőtársak lettek.

Első igazán jelentős játékfilmje az Oldás és kötés volt, az Így jöttem pedig már az összes jancsói stílusjegyet magában foglalta: a szokatlanul hosszú beállításokat, a nagy tért befogó, horizontális kameramozgást, a képek erős vizuális hatással bíró megkomponáltságát. Az 1965-ös Szegénylegényeket Cannes-ban is bemutatták, e filmjével indította az egész életművén végigvonuló gondolatiságot: az egyén és a hatalom, a hatalom és a közösség viszonya, a szabadság és a zsarnokság között feszülő ellentét filmes ábrázolását.

A hatvanas években forgatott filmjeiben (Csend és kiáltás, Fényes szelek, Égi bárány) elsősorban a magyar történelem különböző időszakaira koncentrált. 1972-ben a Még kér a nép filmjéért megkapta a legjobb rendezés díját.

Egy olasz újságírónővel szövődött szerelem miatt a hetvenes évek végéig Olaszországban élt és alkotott. Itt készítette el a La Pacifistát, valamint a hatalom és a szexuális perverziók összefonódásáról szóló Magánbűnök, közerkölcsök című alkotását.

Hazatérése után a magyar jelent boncoló új alkotói korszak kezdődött művészetében (Szörnyek évadja, Jézus Krisztus horoszkópja, Kék Duna keringő), a kilencvenes évek közepétől művészete ismét megújult, a "Kapa-Pepe" filmekben a bohóctréfa, a blődli eszközeivel dolgozott, a beállítások is megrövidültek. Utolsó filmjét, a keserűen ironikus Oda az igazságot a 2010-es filmszemlén mutatták be.

Színházi rendezései is emlékezetesek, így a Várszínházban játszott Hasfelmetsző Jack, az alkalmi színpadokon bemutatott Mata Hari, Drakula, a Csárdáskirálynő és a Szép magyar tragédia vidéki előadásai. A rendezések mellett aktív közéleti és társadalmi szerepet is vállalt, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Filmművészek Szövetsége elnöke, valamint több ízben az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje is volt.

 Fotó: K2 Press / Népszava

Jancsó Miklósról saját szavaival:

Reflexió: Az emberbe beleszorul valami, ami a társadalomból érinti, megérinti. A film reflexió a társadalomra.

Film: Nekem ez az egyetlen szórakozásom, azon kívül, hogy olvasok, tulajdonképpen csak ezzel foglalkozok. Nem pecázok, nem vadászok, nem gyűjtök bélyeget.

Soha: Soha egyetlen más művészet nem jelentette nekem a teljességet. Csak ez. Ebben minden benne van. Irodalom, zene, képzőművészet...

Tudom: Azt is tudom, hogy nem én szartam az Egyenlítőt.

Másság: Az egész magyar filmgyártás – beleértve a játékfilmeket is – fillérekbe kerül. Annyi pénzből, amit összesen a magyar filmekre fordítanak, Amerikában független filmet lehet forgatni. Az európai, de különösen a vasfüggöny mögötti kultúra mindig a másság kultúrája volt. A másság egy szekta.

Állandóan: Állandóan kell járjon idebent valami az agyadban, hogy meg tudd oldani ennyi pénzből.

Más: De velem mindig ez történik, már nagyon régóta. Mindig forgatókönyvet írtunk, mert arra adták a pénzt. Egyszer egy filmünknek a forgatókönyve nyomtatásban is megjelent, ez volt a Magyar rapszódia - Allegro Barbaro. És akkor elhatároztam, hogy meg fogom csinálni azt a forgatókönyvet, amit leírtunk a Hernádival. És képtelen voltam megcsinálni! A Csákány Zsuzsi már akkor a vágóm és feleségem volt, mondtam neki, hogy "mondd meg, hogy kell megcsinálni egy forgatókönyvből egy filmet!". Mert ő csinált már, a Szabónak a vágója volt, meg a Rózsa Jancsinak. Tehát értette ezt a klasszikus filmcsinálást. De én képtelen voltam megcsinálni azt, amit leírtam, mást csináltam belőle.

Diktátorok: És az ellenkultúra mindig szimpatikus. Az ellenkultúra harcos. „Köpök arra, hogy engem el akarnak nyomni.” Ennek sikere van, különösen a fiatalság körében. Hogy lehet élni az elnyomásban? A magyarok régen megtanulták. Adottság, módszer, kialakult tempó. Régen is ez volt: tudtad, hogy el vagy nyomva, és tudtad, hogy lehet elmondani a véleményedet úgy, hogy ne vágjanak pofán. De az egyéniség is fontos. Korábban megnéztem öt-tíz percet egy filmből, és meg tudtam mondani, hogy kié.A művészetben az egyéniség nem bántó, sőt. Amikor a politikában jön elő – nem akarom én Orbán Viktort bántani, de amikor az egyénisége rányomja a bélyegét az országra –, már nem biztos, hogy jó. Mi diktátorok vagyunk az alatt a pár hét alatt, amíg filmet csinálunk, de csak addig.

Vágyak: Nincsenek különösebb vágyaim. Az örök életet hiába kérem, az nem megy, az nincs.

Fiatalok: Nem fogok egy névsort elétek tárni, mert kurva jók, fantasztikusak. Különben is, ez az a szakma, ahol a fiatalok hozzák mindig az újdonságot. Ők az újítók, ők az érdekesek. Ők tudnak mást, mint a vénemberek. Magyarországon rengeteg nagyon jó fiatal filmes van. De az amatőrök között is, nem csak a hivatásosok között.

 Fotó: MTI

Mi lesz?: Ebben a mai társadalmi helyzetben én azokkal az emberekkel vagyok szolidáris, akik állandó fenyegetettségben élnek. Akiket minden további nélkül kirúghatnak a helyükrõl, kitehetnek az utcára, akár még beléjük is rúghatnak. Azért vagyok velük szolidáris, mert szüksége van rájuk az országnak. Szükségünk van a munkájukra is, még akkor is, ha most épp nincs munkájuk. Azért vagyok szolidáris az ilyen emberekkel, mert hogyha õk nem tudják fölnevelni a gyerekeiket, ha nem tudják taníttatni õket, sõt, ha az õ gyerekeik nem juthatnak hozzá az internethez meg más ilyen hülyeséghez, akkor mi lesz? Mi lesz ebbõl az országból? És egyáltalán, mi lesz a világban? No, tudjuk mi lesz, látjuk, hogy mi van.

Bavatkozni: Nem tudok beavatkozni a világ menetébe. Amikor az én gyerekkoromban is az öregek féltettek volna minket, ők sem tudtak beleavatkozni. A világ olyan, amilyen. Megy előre. Hogy milyen lesz, megjósolni nem lehet, s az ember hiába sír, hiába mond akármit, úgyse az lesz, amit ő akar. Mindig azt szoktam erre mondani: tessenek szíves lenni beleolvasni a Szentírásba, az Ó- és Újszövetségbe is. Marha jó sztorik vannak benne... Tessenek elolvasni mondjuk az Illés, próféta történetét, akkor meg lehet érteni, milyen az emberiség.

Életmű: A filmjeimmel kapcsolatban mindig voltak viták. A '60-as, '70-es években egy egész más világban éltünk... A Szegénylegények versenyben volt Cannes-ban, '68-ban pedig a Csillagosok, katonák. Az első napon vetítették, de abban az évben föloszlott a Cannes-i fesztivál, mert a fiatal nouvelle vague-osok megtámadták, mondván hogy nagyon klasszikussá vált. Így Cannes-ban, filmért sohasem kaptam díjat. Én csak életmű díjat "szoktam" kapni.

Nem könnyű: Nem olyan könnyű megvalósítani a saját fejjel gondolkodást. Ahhoz, hogy az ember a saját fejével gondolkodjon, függetlennek kell lennie, a függetlenséghez pedig anyagi háttér kell. Nem szólva arról, hogy akit nem szoktatnak rá, hogy gondolkodjon, kulturálódjon, abból kivész a kritikai készség. És a kritikátlan embert könnyen lehet befolyásolni.

Ma: Idővel mindenki megpróbál egy kicsit megújulni. Nem én vagyok az egyetlen aki ezt csinálja és csinálta. Az új filmekben már nincs meg az úgynevezett utalásos beszédmód, mert szabadon és nyíltan lehet beszélni, ha felvállalja azt az ember. Annak ellenére, hogy éppen politikai vita folyik arról, hogy a szólásszabadság mennyire érvényesül Magyarországon. Akinek van arra lehetősége, hogy újságban szólhasson, vagy van arra módja, hogy televízióban szerepelhessen, az ma már szabadon meg is teheti. Nem kell annyira árnyaltnak lenni, nem kell képes beszédet használni, mint annak idején a kádári időkben. Ma már meg lehet ezt csinálni, és sokan meg is csinálják természetesen.

Forrás: HVG, Színház.hu, jancso.film.hu, Filmvilág, port.hu, Origo