Iskolákban indít művészeti programot a Pannon Várszínház

Öt Veszprém megyei iskolában és egy óvodában indít művészeti-kulturális programot a Pannon Várszínház tanítási időn túl, interaktív témanapok keretében - közölték a szervezők pénteken a veszprémi Kossuth általános iskolában.

Vándorfi László színházigazgató szerint fontos, hogy a programban résztvevő diákok éppen abban a korban vannak, amikor eldől, hogy színházba járók lesznek-e vagy sem. 

 

pannon-varszinhaz

 

A színház 12,1 millió forintot nyert Mozgásban a kultúra című programjához, amelyben három veszprémi mellett a nagyvázsonyi és a sümegi általános iskola, valamint a veszprémi Ringató óvoda vesz részt.


A teátrum idén tavasszal és ősszel 4-4 alkalommal három órás témanapot tart az intézményekben: színház- és drámapedagógiai, táncművészeti programokkal várják a gyerekeket.


A témavezetők a színház színészei. A foglalkozásokon szó lesz a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum állandó helytörténeti kiállításához kapcsolódó korokról. A nagyvázsonyi és sümegi iskolák tanulói a vándorszínészettel, nyelvújítással, reformkorral, az 1848/49-es forradalom eseményeivel foglalkoznak majd, míg az óvodásoknak lesz mese és zene is - ismertette a programot Székely-Szügyi Zsuzsanna projektmenedzser.


Krámer György koreográfus zenei foglalkozásait minden résztvevő intézményben megtartja. Mint mondta, azt szeretné megmutatni a gyerekeknek, hogyan lehet kommunikálni beszéd nélkül is, valamint rávezetni őket a közösségi tánc örömére.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása