Utazás a koponyám körül - Zenés bábos karinthyáda a Magyar Színházban

Február 2-án tartotta az Utazás a koponyám körül premierjét a Magyar Színház. Karinthy Frigyes művét Laboda Kornél és Faragó Zsuzsa alkalmazta színpadra, az előadást Bereczki Csilla rendezte.

DSC 3616m resize

 

A darabról:


Egy embernél agydaganatot diagnosztizálnak. Az embert történetesen Karinthy Frigyesnek hívják. (Az agydaganat nevével nem vagyunk teljesen tisztában, lehet Józsi, Ernő, Aranka, Etel, Steinman, Füles vagy mondjuk Gasparec). Ez az ember szeretne élni, még akkor is, ha nem tudja pontosan, hogyan is kell az ilyesmit (mármint az élést) jól csinálni. Ezen már rengeteget gondolkozott. Tulajdonképpen folyton ezen gondolkozik. És a legbosszantóbb az, hogy most, amikor a haláltól való félelem erősen reálissá válik, s emberünknek minden oka meglenne arra, hogy az élettel, és kizárólag az élettel, ne pedig annak a milyenségével foglalkozzon, mert az eljövendő élet vágykép lett, nem bizonyosság, s a vágyképeket nem szokás felboncolni (vagy akár: ajándék, és ajándék lónak, ugye), szóval most, hogy végre minden kitisztulhatna, pont most nem tisztul ki semmi, sőt.

 


Itt egy ember fejének a belsejébe láthatunk bele. Egy felbolydult társasházba, ahol a lakógyűlésen egyszerre kér szót minden lakó, és az összes felszólalás halálosan fontos és halaszthatatlan. És emberünk, aki szakmáját tekintve író, nekilát, hogy a lehetőségekhez képest rendet tegyen. S ha válaszokat nem is talál, de a sokféle kérdést igyekszik minél pontosabban és érzékletesebben megfogalmazni.

 

DSC 3424m resize

 

Az előadásról:

Az előadás nem szigorúan vett „Utazás a koponyám körül” adaptáció. A kisregényt, mint a színpadi mű gerincét használjuk csupán, mint sorvezetőt és apropót, hogy betekinthessünk egy elképesztően gazdag és szórakoztató életműbe. Novellák, naplók, levelek, karcolatok, kabarétréfák, versek és humoreszkek elevenednek meg, és természetesen a novellák, naplók, levelek, karcolatok, kabarétréfák, versek és humoreszkek szereplői is mind színpadra lépnek, mert célunk egy ember agyának minél áthatóbb, ugyanakkor teatralizált feltérképezése. Egy emberé, aki bajban van, és amúgy is mindent alaposan átgondol.

A rendező az Inforádiónak nyilatkozott. Bereczki Csillát itt meghallgathatják.

 

Az előadásról képekben:

 

DSC 3256m resize
1.
DSC 3732m resize
2.
DSC 3290m resize
3.
DSC 3403m resize
4.
DSC 3378m resize
5.
DSC 3660mm resize 
6.
DSC 3549m resize 
7.
DSC 3481m resize 
8.
 DSC 3565m resize
9.
DSC 3732m resize 
10.

 

Karinthy Frigyes – Laboda Kornél: UTAZÁS A KOPONYÁM KÖRÜL
zenés bábos karinthyáda egy részben

Rendező: BERECZKI CSILLA

Zene: MÁRKOS ALBERT

Bemutató: Sinkovits Imre Színpad, 2014. február 2. 19.30

Az előadás 16 éves kortól ajánlott.

Szereplők:
CSERNA ANTAL
RUTTKAY LAURA
RANCSÓ DEZSŐ
HOLECSKÓ ORSOLYA
HORVÁTH ILLÉS
PAVLETITS BÉLA

Dramaturg: FARAGÓ ZSUZSA
Látvány: MIARECZKY EDIT

 

 

süti beállítások módosítása