Egy „kerületi díva” - Szulák Andrea 50

Február 8-án ünnepli születésnapját Szulák Andrea EMeRTon-díjas  énekesnő, színésznő, műsorvezető. Ez alkalomból köszöntjük összeállításunkkal.

Szulák Andrea pályájáról röviden:

A 80-as években külföldön dolgozott tánczenészként. Miután visszaköltözött Magyarországra, rangosabb hazai lokálokban és bárokban lépett fel. 1990-ben az új Neoton énekesnője lett a Neoton Família szakadása után. 1992 és 1994 között a Rapülők zenekarral dolgozott. 1993-ban ő képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon az Árva reggel című számával, de az elődöntőben sajnos nem jutott tovább. 1994-ben az év énekesnője lett. 1998-ban kezdte meg a tévés karrierjét a TV2-nél a Ki vagyok én? című műsorával. A kétezres évek elején több országos televízióban is saját műsort kapott, majd 2007. április 26-án életet adott lányának, Rozinának.

Rendszeresen játszik az Operettszínház előadásaiban, önálló estjével járja az országot.

Szulák Andreáról saját szavaival:

Díva: Egyszer MGP (Molnár Gál Péter színikritikus – a szerk.) azt mondta rólam, én vagyok a „kerületi díva”. Ennél találóbb definíciót nem is adhatott volna. Hihetetlenül fontosnak érzem, hogy az ember ne szakadjon el a realitásoktól. És még soha nem éreztem, hogy a nézők lesajnáltak volna ezért.

Színház: A hivatásom, amit tanultam, és amiben jól közlekedek, az az éneklés. A színház egy hihetetlen nagy iskola, egy mérce. Úgy gondolom, hogy szakmai legitimitást az én szememben elsősorban a színház ad. Ott nincs mellébeszélés, és ha nem vagy jó, akkor egyszerűen kivet magából a közeg, és teljesen mindegy, hogy milyen a háttered, vagy hogy mennyire próbálnak tolni. A színházban egy csavar vagy a gépezetben, nem úgy vagy, ahogy te szeretnéd, leszámítva azt a pár pillanatot, mikor tiéd a színpad. Az ember megtanul alkalmazkodni, megtanul olyan helyzeteket kezelni, amiket szólistaként nem biztos, hogy akar, mert úgy gondolja, hogy nem fontosak. Nagyon jó kis közeg, kiválóan megzabolázza a magam fajta őrülteket.

10 éve: Annak a csajnak gyakorlatilag nem is volt más az életében, mint a munka vagy a karrier. Nem jó ez a szó, mert a karrier mindig egyfajta tudatosságot feltételez, én meg mint egy spániel rohantam neki valaminek lobogó fülekkel. 0-24 órában csak a feladataim töltötték ki az életem: színház, énekóra, tévé, fellépés. Nem volt privát háttér vagy karosszék, aminek nekidőlhettem volna. Ma már nem így van.

A képre kattintva tovább olvashat. A részlet Bóta Gábor interjújából származik.

Idő: Minden nagyon korán el is kezdődött az életemben. Jöttek a feladatok, nehezebbnél nehezebbek. Elváltam, aztán eltemettem az anyukámat, aki a legkedvesebb volt a szívemnek. Negyvenévesen ott álltam kiürült lélekkel, egy karrierrel a vállamon, amire soha nem vágytam, csak magával söpört, mint a cunami, gyerek nélkül, család nélkül... Nem is reméltem, hogy az űr hamarosan így meg fog telni.

Váltás: Egyébként az elmúlt időszakban igen érdekes fázison megyek keresztül. Ugye, minden színésznőnek vannak különböző korszakai. Nekem a kislányom születése jelentette a váltást: a dívák helyett jöttek az anya- és komikai szerepek, amelyekben lubickolok, és nagyon szeretem őket. Persze, a lelkem mélyén fel kellett dolgoznom ezt a változást, de furcsa módon egyáltalán nem fájt! Úgy érzem, megbecsülnek, és értéket képvisel az, amit csinálok. De azt például, hogy a médiában volt-e, lesz-e valaha helyem, nem tudom... 

Ajtók: Érdekes az élet, tényleg igaz, hogy ahol becsukódik egy ajtó, ott kinyílik egy másik. Bezárták a Játékszínt, ami nekem óriási fájdalom volt, hiszen nagyon szerettem. Viszont szinte attól a pillanattól kezdve, ahogy eldőlt, hogy a színház nem kap több támogatást, és becsukjuk a kapukat, elkezdtek özönleni hozzám a koncertfelkérések. Nagyon boldog vagyok, hogy így történt, mert egy pillanatig sem kellett úgy éreznem, hogy nincs elég dolgom vagy munkám. Inkább azon gondolkodtam sokat, hogy ebben az őrült zenei dömpingben, amit a tehetségkutatók elindítanak, nekem vajon van-e helyem, marad-e nekem egy falat a tortából. Egyelőre úgy tűnik, hogy igen, méghozzá igen sokféle feladatom akad. A zenekarommal a jazzt visszük körbe az országban, de Bolba Tamással is van egy önálló estünk, amit nagyon szeret a közönség.

 A képre kattintva tovább olvashat. A részlet Bóta Gábor interjújából származik.

Top: Színpadi emberként soha nem engedhettem meg magamnak, hogy ne legyek folyton a topon. És talán azelőtt még többet költöttem magamra. Mióta Rozina megszületett, teljesen megváltozott az értékrendem. Más lett a fontos, befelé élőbb életet élek.Csak korábban egy mókusra hasonlítottam, most meg egy mackóra. Ezt a barátnőim mondják, akik szeretnek – nevet fel.

Finomkodni: Nem szeretek megosztó lenni. Nem provokálok, nem akarok forradalmár lenni, világéletemben alkalmazkodó voltam. Szerintem ez az egyik legjobb tulajdonságom. Bár mostanában egyre élesebben húzom meg a határaimat. Ami a szívemen, az a számon. Nincs már idő finomkodni...

Vágyak: Annyi minden van már a hátam mögött. Örömök, bánatok, megszenvedett tragédiák. Voltam fönt is, lent is. Tizenkilenc évesen már dolgoztam, Hollandiában énekeltem bárokban. Minden sarkon állt egy legalább ennyire tehetséges énekesnő, és az maradt talpon, aki hihetetlen szorgalommal megküzdött a helyéért. Én az életben mindenhez így állok hozzá. De ez nem jelenti azt, hogy tudatosan építkezem, egy fenét! Soha nem akartam idáig eljutni. Nekem elég volt az a tudat, hogy jó vagyok, hogy szorgalmas vagyok, és a jég hátán is megélek. Ennél többre soha nem vágytam. A többit a szerencsének köszönhetem. Bár az is csak azok mellé szegődik, akik élni tudnak vele.

A képre kattintva tovább olvashat. A részlet Bóta Gábor interjújából származik. 

Szórakoztatás: Úgy gondolom, hogy a szórakoztatásra legalább akkora szükség van, mint a népművelésre, számomra a kettő egymás nélkül nem működik.

Rajongók: Emlékszem azokra a régi időkre, mikor voltak olyan kis rajongóim, akik a küszöbünkön aludtak, és majd szívbajt kaptunk, mikor megláttuk őket, hogy mit keresnek ott. Ezekből a kapcsolatokból később nagyon jó barátságaim származtak, sőt, vannak köztük olyanok is, akik azóta már felnőtt, családos emberek, és a gyerekeikkel együtt járnak az előadásaimra és a koncertjeimre. Mindig nagyon jókat nevetünk, mikor visszaidézzük a régi emlékeket, hogy milyen volt, mikor még a küszöbön aludtak. A rajongókkal való kapcsolat nekem egyébként mindig furcsa ambivalencia volt. Azt láttam magam körül, hogy sok művésztársam ezt az egész dolgot üzletszerűen, iparszerűen űzi, és sokszor már nem a produkció vagy a produkció minősége volt a mérvadó, hanem a mesterségesen felduzzasztott rajongótábor. Ez engem zavarba hoz, én ugyanis azt szoktam meg a pályám elején, hogy csak az aznapi produkció dönti el, hogy van-e sikered vagy nincs. Számomra nem magától értetődő, hogy engem mindenkinek szeretnie kell, igyekszem érte kőkeményen megdolgozni.

Szabadon: Szeretnék érzelmeket, hangulatot közvetíteni, emlékeket itt hagyni a hallgatóságnak. Ehhez pedig az kell, hogy ne kössön le egy papír. Akkor tudom igazán élvezni a produkciót, ha korlátok nélkül, szabadon mozoghatok.

Forrás: Színház.hu, OSZMI, Magyar Hírlap, Nők Lapja, femcafe.hu, szulakandrea.hu