Bovary Emma - Újra látható Kiss-Végh Emőke monodrámája

Majdnem egy év szünet után újra látható a Dollár Papa Gyermekei produkciója, a Bovary Emma, Kiss-Végh Emőke előadásában a Je suis belle szalon showroomjában.

emma

 

"Tehát Bovary Emma, a Párisi Udvarban egy ház negyedik emeletén, a Je suis belle szalonban. Volt valami abszurd az egészben. Betüremkedtünk bő harmincan a szabászatra - a mi nagyszobánk ennél a helyiségnél nagyobb, oké, tehát 30+ nézőre mi is jók leszünk, ha odáig fajul a helyzet. Középen termetes munkaasztal, mögötte, a falhoz beszorítva áll a lány, Kiss-Végh Emőke, és úgy fest, mintha Phaedrát játszaná a hetvenes évek elején valamely perifériálisabb vidéki színházban. Tupírkonty, retró smink, magenta (bár akkoriban ezt a színt még nem így hívták) lebernyeg aranyszín dekoltázzsal. És elkezdi mesélni nekünk egy hajdúszoboszlói kvázi-Mme Bovary történetét. Az első öt perc alatt eldőlt, hogy meg lettem véve. Magát a szöveget is jól sikerültnek találtam, a csaj pedig egyszerre volt archaikusan elragadó és utcaszintűen mai. Nem tudom, hogy például a kézmozdulatai - a kifelé legyintése, a nyakafogásai és egyéb gesztusai - személy szerint az övéi-e, vagy speciálisan ehhez a figurához konstruálta, de pazarnál pazarabbak." - Stuber Andrea

  

 Bovary Emma - Videoajánló:

 

 

 

 Bovary Emma

 

Monodráma Gustave Flaubert, Alexandre Dumas, Jacques-Henri Bernardin de Saint-Pierre, Walter Scott írásainak felhasználásával.

Előadó, koncepció: Kiss-Végh Emőke

Dramaturg: Csikesz Erzsébet
Munkatárs: Sárosdi Lilla, Ördög Tamás
Kreatív producer, jelmez: Dévényi Dalma, Kiss Tibi
Fotográfus: Surányi Miklós
Haj: Brigi - Hairclub Team
Smink: Keizer Dorka

Az előadás megtekintése a limitált férőhelyek miatt regisztrációhoz kötött. A részvételi szándékot az atorta@windowslive.com email-címen vagy az esemény facebook oldalán kommentben lehet jelezni.

Az előadás végén becsületkassza működik majd.

Helyszín:
Je Suis Belle Showroom, Ferenciek tere 11. (Párisi Udvar)

Időpontok:
2014. február 13. - 20.00
2014. február 14. - 20.00
2014. február 15. - 20.00

 

süti beállítások módosítása