Marokkói fesztiválra kapott meghívást az Osonó

A jelenleg Európában turnézó Osonó Színházműhely Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadása a Marokkói Nemzetközi Színházi Fesztiválra is meghívást kapott.

Az előadás a napokban kapta a Marokkói Nemzetközi Színházi Fesztiválra szóló meghívást, amelyre május 12. és16. között kerül sor Oujda-ban. A fesztivál nyitónapján, május 12-én fognak fellépni, majd egy héttel később egy marokkói, illetve spanyolországi turnéra kerül sor.

 

 
A jelenleg futó öthetes európai turné részeként, február 8-án, szombaton 18 órakor Salzburgban került sor a Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás 275. bemutatására. 


víz

 

Az első előadás óta eltelt két és fél évben, 2 kontinens 16 országának 102 településén lépett fel a produkcióval a társulat.

 

Európai turné - Interjúk a szervezőkkel:

 


Az Osonó január 16-án indult el az öthetes európai turnéra, amely keretén belül 20 városban, összesen 26 alkalommal lép színre a sepsiszentgyörgyi társulat. Az előadásokat közönségtalálkozók követik, valamint Fazakas Misi és Mucha Oszkár vezetésével 6 nemzetközi műhelyfoglalkozásra is sor kerül. A csapat február 22-én tér vissza Sepsiszentgyörgyre. A turné támogatója a budapesti Tiszta Formák Alapítvány. A turnéról a társulat turnénaplójából lehet többet megtudni.

 

 

süti beállítások módosítása