Meczner Jánost, a Budapest Bábszínház igazgatóját kérdezte a spiritusz.hu a színház idei évadáról és a Bábszínház helyzetéről. Lapszemle.
"Amikor 1994-ben idejöttem, olyan társulatot vettem át, amelyben egy színész volt fiatalabb harmincévesnél, és három negyvennél; előtte másfél évvel vált szét az Állami Bábszínház a Budapest Bábszínházra és a Kolibri Színházra, és minden fiatal az utóbbiba ment. Ez a struktúra nyilvánvalóan nem volt működőképes, így egyrészt megszerveztem egy stúdiót a Bábszínházban, másrészt kezdeményeztem a Színművészeti Főiskolán azt, hogy induljon bábos képzés – már csak azért is, mert ekkoriban hirtelen elkezdtek bábszínházak alakulni vidéken, így több képzett színészre lett szükség a bábos szakmában. Elkezdődött tehát a bábszínészképzés, pár éve pedig elindult a rendező szak is, és mostanra már több, azonos szellemben nevelkedett generáció nőtt fel. Ezáltal indulhatott meg a szellemi értelemben is vett fiatalítás abban a talán szakmailag nem, de morálisan rossz állapotban lévő, hitehagyott társulatban, amelyet annak idején átvettem" - számolt be Meczner János, aki szerint az is inspiráló, hogy már vannak olyan vidéki bábszínházak, amelyek szakmailag kifejezetten izgalmas produkciókat hoznak létre.
A kérdésre, mit tud a Budapest Bábszínház kezdeni az örökségével és az ez által támasztott elvárásokkal, úgy felelt: "Mindent, ami érték volt abban a színházban, meg kell tartani. Az Állami Bábszínháznak volt egy nagyon szép korszaka, sőt, vannak olyan előadások – mint a harmincöt éves Diótörő –, amelyek kisebb-nagyobb változtatásokkal még mindig élnek és sikeresek. Másfelől azt gondolom, minden színház alapfeladata, hogy valamennyivel elé menjen a mindenkori közönség aktuális igényeinek. Tudomásul kell venni, hogy a közönség jelentős hányada erőteljesen le van maradva. Lehet rájuk úgy is létrehozni előadásokat, hogy rájuk nem gondolunk, de akkor azok háromszor-négyszer fognak menni, és ez megengedhetetlen, vagy legfeljebb Rockefeller úri passzióból fenntartott, XXII. századi szemléletű színházában lenne megengedhető. Most is készül paravános játékunk, ami talán nem számít túl „trendinek” – de a nézők túlnyomó többsége a báb műfaját még mindig ezzel azonosítja. Ilyen esetben azzal lehet továbblépni, hogy egy előadás milyen ízléssel jön létre, és milyen az irodalmi alapanyag. Merényletet követnénk el az előbb a gyerekeiket, ma pedig már az unokáikat is ugyanarra az előadásra elhozó nézők ellen, ha levennénk a műsorról egy-egy régi darabot, és az átformálásuk is tiltakozáshoz vezethetne" - fejtette ki az igazgató.
Annak kapcsán, hogy a Bábszínház idei évadának mottója: „a báb nem korosztály, hanem műfaj” elmondta: "Egyáltalán nem baj, hogy főleg gyerekek járnak a bábszínházba, hiszen élete során legelőször mindenki „bábozni” kezd, például egy kis dobozt tologat az asztalon, és azt mondja, hogy az egy autó, vagy babázik – jó, ha az első színházi élményüket olyasmi adja, ami a mindennapokban is körülveszi őket. De a báb kezdetben felnőtt műfaj volt. A gyerekirodalom mint olyan csak a XIX. században alakult ki, míg a bábszínház több ezer éves műfaj: fennállása óta sokszor annyi ideig szólt felnőtteknek, mint ahány éve gyerekeknek. Ha évezredekig tudott hozzájuk szólni, most miért ne tudna? Másrészt, ha valaki gyerekként nagyon megszereti ezt a műfajt, miért ne akarhatna találkozni vele felnőttként is? Harmadrészt egyre nagyobb a színházban is a különféle műfajok közti átjárás; már csak ezért is lenne marhaság a bábot kizárólag gyerekműfajként lokalizálni. A bábot csak a felnőttek rossz arisztokratizmusa, a gyerekeket szellemileg komolyan nem vevő fensőbbségérzete teszi komolytalanná. Pedig a gyerekekben a bábszínház irodalmat, színházat, zenét, cirkuszt, képzőművészetet, táncot egyesítő világa révén itt épül ki az igény, hogy a kultúra később is természetes szükséglet legyen számukra. Ha ennek a jelentőségét valaki hajlandó végiggondolni, nem fogja az egészet azzal elintézni, hogy ez csak egy korosztályi dolog" - fogalmazott Meczner János.
A teljes interjút itt olvashatják.