Vakoknak és gyengénlátóknak játsszák Pécsett az Antigonét

A Pécsi Nemzeti Színház február 18-án vak és gyengénlátó színházbarátokat vár az Antigoné narrált előadására.

A színház speciálisan képzett narrátor és tolmácskészülék segítségével vak és gyengénlátó emberek számára először 2012. novemberében játszotta a A dzsungel könyve című musicalt, majd 2013. decemberében a Mágnás Miska című operettet. Február 18-án 19.00 órakor az Antigonéra várják a vak és gyengénlátó színházbarátokat.

A programot a 90 Decibel projekt kezdeményezte és szervezi minden előadás esetében. A szervezők az előadásra korlátozott számban tudnak fülmonitort biztosítani. Amennyiben nem a 90 Decibel projekt szervezésében szeretnék megnézni a narrált előadást, a színház arra kéri a nézőket, hogy részvételi szándékukat erősítsék meg, illetve legyenek kedvesek regisztrálni legkésőbb 2014. február 17-én 12 óráig az info@90decibel.hu e-mail címen, hogy a megfelelő számú fülmonitort biztosítani tudják.

 

antigoné

 

Bonecz Ervin, a 90 decibel project ügyvezetője mondta el részletesen, milyen is egy tapintható előadás:

"A látássérülteknek akadálymentesített előadások 3 stációból állnak:

1. Bevezető narráció. Ez egy hangfile, melyben elmondjuk a darab keletkezését, leírjuk a színpadképet, kellékeket, valamint a szereplők karakterét és az előadás során viselt ruhájukat. A darab történetéről soha nem beszélünk.

2. Interaktív színpadbejárás. Ennek során előadás előtt felmehetnek a színpadra, betájolhatják maguknak a bevezető narrációban hallottak alapján, megtapinthatják a kellékeket, jelmezeket.

3. Követő narráció. A narrátor azzal segíti az előadás megértését, hogy a látók számára egyértelmű, nem verbális momentumokat elmondja nekik a fülmonitorokon keresztül.

Fontos kihangsúlyoznunk, hogy narrátoraink a Nagy-Britanniában évtizedek óta jól működő módszert tanulták meg és alkalmazzák."

Az Antigoné narrátora Donát Ágnes lesz.

 

Forrás: Pécsi Nemzeti Színház

 

süti beállítások módosítása