Elhunyt Borbély Szilárd

Szerdán tragikus körülmények között elhunyt Borbély Szilárd – közölte a Dehir.hu-val a család.

Borbély Szilárd költő, író, irodalomtörténész, egyetemi oktató, az irodalomtudományok kandidátusa Fehérgyarmaton született 1963 novemberében, 1989-ben kapott diplomát a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, később itt kezdett tanítani. Haláláig a Debreceni Egyetem oktatója, egyetemi docense volt.

A klasszikus magyar irodalom kutatójaként is ismert Borbély Szilárdnak 1988-tól napjainkig közel húsz, többségében lírai kötete jelent meg. A közönség színpadi szerzőként is ismerhette.

Megkapta a József Attila-díjat, a Csokonai Vitéz Mihály-díjat, az Alföld-díjat, idén januárban pedig Mészöly Miklós-díjat vehetett át. Jankovics József irodalomtörténész méltatásában úgy fogalmazott: a Mészöly Miklós-díjat odaítélő bizottság soha nem látott egyetértésre jutott azzal az általános szakmai vélekedéssel, hogy az előző időszak legkiválóbb regénye a Nincstelenek, amellyel szerzője berobbant a magyar irodalom élvonalába.

Borbély Szilárdot a közönség színpadi szerzőként is ismerhette, a debreceni Csokonai Színház több darabját, drámáját bemutatta, köztük a Halotti pompa című verseskötet alapján készült színdarabot is.

Temetéséről később intézkednek.

Borbély Szilárdról saját szavaival:

Más: Görög katolikusnak vagyok keresztelve, és betéve tudom a liturgiát. Egész gyerekkoromban ez volt az egyetlen kulturális esemény, amelyen részt vettem heti rendszerességgel, amely az állandó fizikai munkát rövid időre megszakította. A családi traumák kitörölték belőlem az emlékeket. Ha emlékezni akarok édesanyámra, beülök egy görög misére. Mindig mellette ültem. Ott most is érzem a jelenlétét. Hiszek a kegyelemben, de mást gondolok róla. Hiszek a megváltásban, de arról is mást gondolok. Mindig mást.

Élet: Mindig az élet van előbb, aztán jön az irodalom. És mivel nincs élet nélkül irodalom, ezért az élő nyelv mindig az életet értelmezi.

Író: Hát, én zugíró vagyok. Éjszaka és hajnalban írok, egyébként dolgozom.

Nincstelenek: Semmi bátorság, legfeljebb kitartás, ahogy Rilke mondja. De nem az írás folyamata volt kemény, hanem az elmúlt negyvenvalahány év. Főként az első hét-tizenegy, amely ehhez a könyvhöz vezetett. Kibírni, túlélni volt nehéz, ahhoz tényleg kellett bátorság. Meg kegyelem is. Valamikor úgy tizenegy éves korom táján döntöttem úgy, hogy megváltoztatom a sorsom: gyakorlatokat találtam ki, hogy megváltoztassam a járásomat, a látásomat, az ösztönös reakcióimat.  Semmi bátorság, legfeljebb kitartás, ahogy Rilke mondja. De nem az írás folyamata volt kemény, hanem az elmúlt negyvenvalahány év. Főként az első hét-tizenegy, amely ehhez a könyvhöz vezetett. Kibírni, túlélni volt nehéz, ahhoz tényleg kellett bátorság. Meg kegyelem is. Valamikor úgy tizenegy éves korom táján döntöttem úgy, hogy megváltoztatom a sorsom: gyakorlatokat találtam ki, hogy megváltoztassam a járásomat, a látásomat, az ösztönös reakcióimat.

Halotti pompa: Egy tapasztalat van, villanásszerű felismerések, intuitív belátások, egy örvény, amely magával ragad. A Halotti Pompa születése valamiféle sugallatnak köszönhető. Ne vallási jelentésben értsd a sugallat szót. Csupán azt tapasztaltam meg írás közben, hogy vannak nagyobb erők, mint mi, emberek. Ez önmagában persze nem ért felkészületlenül, mivel hívő ember vagyok, és Istenről vannak valamiféle, az átlaghívőkre jellemző, halvány tapasztalataim. De akkor, amikor ezeknek a szövegeknek egy jó részét, nem mindet, de egy jó részét írtam, éreztem, hogy nem vagyok egyedül.

Szégyen: El nem tudom mondani, hogy szégyellem magam az egész költői tevékenységem miatt. Ez egy borzasztó szégyen. Gyalázatos helyzet, hogy sorsom megalázó részleteiről még beszélnem is kell. Mert ez valamiképpen a feladatom, hogy vállaljam ezt a dolgot és a vele járó szégyent. De úgy tekintek az életemre, hogy az egy nagyobb erőnek az eszköze. 

Tehetség, szolgaság: Az írás döntően ajándék, ahogy minden tehetség is az. Látjuk ezeket az eseteket, amikor az ember saját tehetségének szolgájává lesz, mert a tehetség önző és kegyetlen. Az a nagyobb erő mutatkozik meg itt is, amely viszi a kezet, viszi az embert. Így történt az is, hogy akaratom ellenére kiszolgáltattam a szüleim véres tragédiáját, és hogy látszólag magam is az együttérzést könyörgő szerepébe csúsztam bele. Alapvetően nem szeretem a sebeimet mutogatni. Ezt csak úgy lehet elérni, hogy nem a valódi sebeket leplezem le, hanem ahogy a koldusok csinálják, nem az igazit, hanem a festett vérzést láthatja a járó-kelő.

Folyamat: Mondhatnád, hogy persze minden jó írás a tervezhetetlenség hitelesítő bélyegét kell magán viselje, de azok mégis az írói munka folyamatába ágyazódnak bele, tervezhetetlenségük is írói tervezhetetlenség.

Szavak: Mert végül is, ha meggondoljuk, az emberi világ a szokások, félelmek, vágyak, emlékek és remények furcsa szövedéke. Ez pedig a legkevésbé sem a valóság nevű fikcióra épül, hanem szavakra. Nálunk Európában pedig úgy kétszáz éve a törvények szövegére.

Titok: A sors magunkkal hozott adottság, ezért az emberek nem egyforma esélyekkel születnek a világra, vagyis nem összemérhetőek. A racionális ész és a teológiai fikció itt megtörik, és csakis az allegóriák maradnak, titokzatos és félelmetes hallgatásukkal. Krisztus olyan jelképe az emberi tudatnak, amely – akárcsak a szentek alakja és kultusza – messze a kereszténység előttre nyúlik vissza. Krisztus vagy a Messiás alakja is hosszú árnyékot vet az emberi kultúra múltjára, sötét mélységeire, onnan közelít hozzánk. De Jézus születése körül éles fordulatot vett. A hit közvetítette Isten-tapasztalat az ember közbejöttével nyer alakot. Isten nem valóság, nem létezik függetlenül az embertől, hiszen az emberi világ alakulása Isten útja a világban. És ezt nem ateistaként mondom, hanem hívőként. És elfogadom ezt a kettősséget, mert emberlétünk nagy titka ennek elfogadása.

Ha tudnánk: A tévedéseknek, a hibáknak sajnos mindig vannak következményei. Ezért ma azt halljuk hazánkban, hogy ne beszéljünk egymással, ne keressünk közös célokat. Nektek ott van Imre Kertész Berlinből, nekünk itt van Albert Wass Floridából; nektek Károlyi, nekünk Teleki; nektek Ságvári, nekünk Mannsfeld stb. Ti bezárkózóak vagytok, mi nyitottak, ti csak a sérelmeket látjátok, mi a jövőt, stb. Ez is arról szól, hogy csak egyféle igazság létezhet. És nem is kell keresni a nemzeti közepet, nem kell a másikat meghallgatni, elegendő démonizálni. A személyes és a közösségi múlt elmismásolása a politikai megosztottság fenntartását célozza. A gyűlölet felkorbácsolásának terepe. Ezen segítene, ha tudnánk beszélni saját hibáinkról, tévedéseinkről, netán bűneinkről is.

Ünnepek: Az ünnepeknek minden formában hiányában vagyunk. Nagy az igény rájuk és nagy a hiány, amelyet be kellene tölteni. De nincs meg már régóta egyetlen ünnephez sem a szívekben az alázat és a szerénység, amely a gőgről, az irigységről és a gyűlöletről le tudna mondani. Megosztott társadalomban élünk már jó tíz éve, amely nem engedi azt sem, hogy a másik örömének örüljünk.

Derű: Az örömről írni sokkal nehezebb. Nem is az a baj, hogy arról kevés szó esik. Sokkal inkább a derű, ami hiányzik. A szomorúság, a fájdalom, a tragédiákat átjáró derű. A gyász után el kell jönni a derűnek és a megbocsátásnak. Ez hiányzik a hagyományból, ma egyre inkább. De nem volt ez mindig így. Csokonai például így ír: „Lilla vesztén sírdogálni / Drága sors nekem, / Sírdogálva haldogálni / szép halál nekem.”

Átmenet: De sajnos nem adatott meg nekem a könnyű sors, pedig mindig arra vágytam. A könnyű, a derűs, a szemlélődő, a kívülálló élet vonzott. Erre próbáltam törekedni. Minél kevesebb nyomot hagyva suhanni át az életen. Hisz az egész csak átmenet. Kötődni, görcsölni, bennragadni ebben a világban aligha érdemes. De nem sikerült. Csúnyán kudarcot vallottam.

Borbély Szilárdra Radnóti Zsuzsa emlékezik. Az írást itt olvashatják.

Forrás: dehir.hu, Színház.hu, Bárkaonline, Nol.hu, litera.hu, bedecs2.blogspot.hu