Kassai Ilona színésznő többek közt névváltoztatásának történetéről, az egykori szegedi Lehotay-színészképzőről és Kossuth-díjának történetéről is mesélt. Lapszemle.
"Úgy hívtak, hogy Hiller Ilona, de úgy írták le, hogy Hitler Ilona, ráadásul mindezt a Rákosi-korszakban. Ezután bementem a belügyminisztériumba, hogy szeretném a nevemet megváltoztatni: az első férjem vezetéknevét, a Kassait viseltem előtte, és jeleztem, hogy szeretném megtartani azt a nevet. Mondták, hogy semmi akadálya. Apukám nagyon meg volt sértődve, mert milyen jól hangzana, hogy Helene Hiller. Mondtam, hogy Németországban talán igen, de itthon Hitler Ilona leszek, az meg valahogy nem volt nekem szimpatikus" - emlékezett Kassai Ilona.
A színésznő az interjúban pályája kezdeti időszakát is felelevenítette: "1945 után Lehotay Árpádnak volt Szegeden egy magániskolája, ahol a tanárok szegedi színészek voltak. Körmendi János, Márkus Laci, Kazimir Karcsi, Gyurkovics Zsuzsa meg jómagam ott tanultunk. 19 éves koromban jöttem fel Pestre, 1949-ben jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára, ahová rögtön elsőre bejutottam. Besétáltam a színészkollégiumba, ahol – nekem, a kis vidéki libának – elég vad élet volt. Nem voltam akkor egy szexbomba, de később aztán kikupálódtam. Strandra például alig mertem elmenni, olyan cingár voltam. Megijedtem, és visszamentem Szegedre még egy félévet, majd újra feljöttem, és a Bányászszínházhoz, majd egy év múlva a Déryné Színházhoz szerződtem le. A műsor nem volt akármi, Shakespeare-től kezdve polgári darabokon keresztül mindent játszottunk. Az alakításaim egy szép Jászai-díjat hoztak 1961-ben" - mesélte Kassai Ilona.
Fotó: Tuba Zoltán, origo.hu
1963-ban a legfiatalabbként kapta meg a Kossuth-díjat, erre így emlékezett: "Aczél György személyesen javasolt, mert korábban látott Melindaként a Bánk bánban, még a Jászai-díj előtt. Akkor jóváhagyta a Jászai-díjat, de hogy két év múlva hogyan jutottam eszébe a Kossuth-díjnál, azt nem tudom. Aczélt sokan szidják, én nem tudom, hogy milyen kapcsolatban volt az igazgatókkal meg a rendezőkkel, de ha valaki fel volt terjesztve, és úgy nézett ki, hogy meg is kapja azt a díjat, akkor azt megnézte. Nagyon tetszett neki az alakításom, de azt mondta, hogy még sok-sok munkám lesz ezen a pályán.
"Ruttkai Éva szerint ehhez a pályához kell egy kis tehetség, de ha nincs szerencsém, akkor lehet annyi tehetségem, mint egy istennek, akkor se lesz belőlem soha semmi. Én mindig hittem abban, amit csináltam, pedig az én alaptermészetem nem alkalmas színésznőnek. Sose akartam sztár lenni, szerettem volna még nagyon sok szerepet jól eljátszani, örömet szerezni a közönségnek, de az, ami ezzel jár – megjelenni, csillogni-villogni mindenütt –, az nem az én világom. Huszonöt év múlva kezdtem unni, hogy csak egy helyen játszom, majd 1976-ban az Arany János Színházba kerültem, ahol rengeteg nagyon jó prózai szerep várt rám. Később, amikor már nyugdíjban ültem, akkor hallottam, hogy Nagy Anna bokája kificamodott, és közben műsorra tűzték az Ármány és szerelem c. darabot a Madách Színház és az Arany János Színház közös produkciójaként. Vasárnap lett volna az előadás, és már szerda óta kerestek Millernét, de senki nem ért rá. Vasárnap reggel rám telefonáltak, hogy megcsinálnám-e este a szerepet. Mondtam, hogy korábban is szólhattatok volna. Izgalmas feladat volt, hogy vajon estére meg tudom-e tanulni az egész szöveget, de végül sikeres volt az előadás" - mesélte Kassai Ilona.
A teljes interjú itt olvasható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.