Készül a Vőlegény a Vígben - Villáminterjú Bata Évával és Varju Kálmánnal

Szép Ernő Vőlegény című színművét március 14-én mutatják be a Pesti Színházban Forgács Péter rendezésében Bata Évával és Varju Kálmánnal a főszerepben.

 Egy – finoman szólva – ellentmondásos fiatal párt alakítotok az előadásban. Sokszor játszottatok már együtt; szerelmeseket is, sőt, a drámairodalom legjelentősebb szerelmes párját, Rómeót és Júliát is. Milyen partner Varju Kálmán, és milyen partner Bata Éva?

Bata Éva: Nagyon jó Kálmánnal dolgozni és játszani. Kifejezetten érzékeny a partnerréree, arra, hogy épp milyen állapotban, milyen hangulatban van a másik. Ezt a Rómeó és Júlia és a legutóbbi kettősünk, a Danton halála alatt is megtapasztaltam. Egyszerűen figyel az emberre. Nagyon finom „jelfogói” vannak: olyan, mintha pontosan tudná, hogy nekem mi segít a szituációk kiélesítésében, így rengeteget segít a szerepformálásban. Egyébként ez más számára valószínűleg nem is derül ki, mert amiről beszélek az főként érzéki rezdülésekről, kisugárzásról szól. Tudni kell rólunk, hogy mi nagyon különböző módon próbálunk. Kálmán nyugodtabb, megfontoltabb, körültekintőbb, én meg inkább a „fejjel a falnak”-típus vagyok: szenvedélyesebb és szókimondóbb. De ez egyáltalán nem baj, mert van köztünk egy alapvető bizalom, ami garantálja, hogy ne legyen súrlódás, hogy az összjátékunk működjön az előadáson. Ez a biztonság nagyon sokat jelent nekem. 

Varju Kálmán: Vica a Rómeóban álompartner volt. Örülök, hogy úgy érzi, biztonságot adok neki, én ugyanezt mondhatom róla. Egy olyan darabnál, mint a Rómeó és Júlia, muszáj, hogy egymáshoz nőjenek-törjenek-simuljanak a partnerek. És nekünk, azt hiszem, sikerült az elejétől fogva jó ritmust fogni, összhangba kerülni. Persze, a bemutató óta eltelt három év, és rengeteg dolog történt mindkettőnkkel. Sokat változtunk, és ez természetesen kihat az ember munkáira is, de egy biztos: a harmónia, a „fél szavakból értjük egymást” érzete máig megmaradt. Úgyhogy a Vőlegény párosa, Kornél és Rudi, köszönik, jól vannak, jól érzik magukat és egymást. 

Milyen az általad alakított Fox Rudi?

V.K.: Fox Rudi egy fogász, aki hozomány fejében nősülni vágyik. Vannak szerepek, amelyekre azt mondják, „arcon csapta a színészt”. Most én is ezt tapasztalom! Értem, de – ami még fontosabb – érzem Rudi minden mondatát, reakcióját. Teljes rálátásom van a szerep érzelmi dimenzióira – és azért ez nem mindig történik meg az emberrel. Egészen döbbenetes élmény…

És milyen alak Kornél?

B.É.: Nagyon vitális és ösztönös lánynak gondolom. Azt hiszem, azért tudja minden helyzetbe maximálisan beleélni magát, mert valahol nagyon mélyen, a gyomrában, a zsigereiben pontosan fel tudja mérni, hogy mi veszi körül, miben vesz részt. Ugyanakkor végletes személyiség. És ha két ilyen ember találkozik, mint Rudi és Kornél, az nem biztos, hogy jó vért szül, mert mindketten nagyon szenvedélyesek, makacsok. Ha valamit a fejükbe vesznek, annak úgy kell lennie. Kornél szempontjából a legérdekesebb kérdés éppen az, hogy mi, vagy ki lesz az, aki képes elbizonytalanítani őt nagy eltökéltségében.

V.K.: Fontos az az út, amit Kornél és Rudi a darab végéig bejárnak. Akármilyen önfejűek is, folyamatosan tudnak tanulni egymástól és egymásról. Érnek egymás mellett – de ez a folyamat nem egy átgondolt terv része. Elemi hatással vannak egymásra! És hogy mi következhet, mondjuk, az esküvőjük után? Együtt lesznek-e még egy év múlva, vagy tíz év múlva? Nem tudjuk, de nem is fontos, hisz azt sem tudjuk, hogy miként alakulna Rómeó és Júlia sorsa, ha együtt maradnak…

B.É: Az érezhető, hogy Kornél és Rudi közös sorsában van valami „élhetetlen”. Iszonyú erős és intenzív a viszonyuk, de én például azt nem tudom elképzelni, hogy nyugodtan létezzenek egymás mellett. Az övék nem egy „kandalló mellett üldögélünk”-kapcsolat. Mindkettőnek szüksége van valamilyen erős ingerre a mindennapokban. Ezt az ingert a mi történetünk során  egymásból nyerik. 

A Vőlegényt 1922-ben a Vígszínház mutatta be. Szerintetek mi adja a darab töretlen népszerűségét, illetve mit üzenhet ma ez a „békebeli” mű a közönségnek?

B.É.: Fontos, hogy ez egy nyomorban élő lány és fiú története. Mivel nehéz sorsú emberek, könnyebben megtalálják egymást. A Vőlegény arra figyelmeztet, hogy megpróbálhatjuk letagadni magunkat, a származásunkat, de ez nem fog sikerülni, mert a gyökereink meghatározzák a lépéseinket, az, ami régről bennünk van, mindig felszínre tör. Azt is megmutatja a darab, hogy csak ideig-óráig lehet ügyeskedéssel létezni, lavírozni, aztán kiderülnek a simlik. Persze játszmázhatunk, de egy egész életet nem lehet a játszmának szentelni, mert érzelmileg rámegy az ember. A kis játékok olyanok, akár a fűszerek. Szükségünk van rájuk. De nem lehet csak sóból levest főzni! A Vőlegény a megfelelő arányokról is szól, arról, hogy a játék mikor fordul át játszmába.

V.K: A Vőlegény azt is sugallja, hogy az értelem, vagy egy tudatos döntés mindent felülírhat, de hiába próbálod aggyal rendezni a dolgaidat, a szenvedély akkor is megbolygatja a felépített életprogramot. Szerintem sínházi értelemben azért hálás és sikeres darab a Vőlegény, mert mindig izgalmas nézői feladat két fiatal bonyodalmakkal teli életének szurkolni. Ráadásul egy bravúros műről beszélünk, amelyben tökéletesen megélnek egymás mellett a szórakoztató riposztok és az elgondolkodtató mondatok, amelyek bölcsességről, emberismeretről tanúskodnak.

Sokszor dolgoztatok együtt Forgács Péterrel. Különleges rendező-színész kapcsolatnak tűnik a tiétek… 

B.É: Forgács Péter végigkövette az utamat a főiskolától kezdve, tehát jól ismer, látta hogyan fejlődök. Tudja mit és hogyan kell mondani ahhoz, hogy a legpontosabban megértsem. Tényleg nem mindennapi kapcsolat a miénk; köztünk már nincs az a fajta szemérmesség, óvatosság, ami egy új találkozás során mindig jelentkezik. Nem kell bizalmi köröket lefutnunk, és ez felszabadító érzés. Ez a lehető legideálisabb viszony, amit csak színész elképzelhet.

V.K.: Ráadásul Forginál igazi műhelymunka, konstruktív kísérletezés folyik. A szerzői instrukciókat nem írjuk felül, nem dobjuk el, hanem kipróbáljuk. A szó legnemesebb értelmében próbálunk. 

B.É.: És jó hangulatban telnek ezek a próbák. Bennem hihetetlenül pozitív energiákat szabadít fel Forgi és a szerep is. Lekopogom, de azt hiszem, nagyon élvezhető produkció készül. Néha az jut eszembe: ha néző volnék, szívesen benne lennék az előadásban.

Az interjút készítette: Deres Péter

Színház.hu