Kamarás Máté "nagykövet" lett Japánban

Idén a visegrádi négyek és Japán közötti kapcsolatfelvétel 10. évfordulóját ünnepeljük, ezért 2014-et úgynevezett csereévvé nyilvánították. Magyarországot Kamarás Máté musicalénekes képviseli. Hogy ez mit is jelent pontosan, arról a színész a Kossuth Rádióban beszélt.

Nyitás külföld felé:

Kamarás Máté 1997 tavaszán ösztöndíjat nyert a londoni Elmhurst Musical Schoolba. Még abban az évben megkapta első külföldi szerepét, a tenorszólót (Carpe Noctem) énekelte a bécsi „Vámpírok báljá"-ban. 2003-2006-ig a Halált játszotta szintén a bécsi Elisabeth-ben a Theater an der Wienben. Az ebből készült DVD négyszeres platina-, míg a CD kétszeres aranylemez lett. Az előadás 2007-ben japán turnéra indult, amely nagy sikerrel zárult. A bécsi színház musicalkoncertjével később vendégszerepelt az ázsiai országban. Kamarás Mátét pedig szerződtette egy tokiói színház.

 

Foto 3

Japán siker:

Azóta kint is megismerték és megszerették Kamarás Mátét, akinek több szólókoncertje is volt már Japánban.



Január 31-én pedig egy új megbízatást vehetett át az országban, Magyarországot képviselheti a V4+Japán csereévben. A csereév programjában szerepelnek tudományos konferenciák, könnyű- és komolyzenei programok, film- és könyvbemutatók, továbbá más kulturális rendezvények. A programokat az öt résztvevő állam által kinevezett jószolgálati nagykövetek is népszerűsítik, akik igyekeznek közelebb hozni a visegrádi és a japán kultúrát, valamint a tudományos életet. Februárban például japán népművészeti kiállítás nyílik Budapesten és Pécsett, valamint japanisztikai konferenciát rendeznek a közép-európai kutatóknak Budapesten.

 

Foto 2

A csereévről:

A Kossuth Rádió Szombat délután című műsorában Kamarás Máté elmondta, hogy 2006 óta rengetegszer járt Japánban, ahol két évvel ezelőtt kapta meg első japán nyelvű munkáját.

"Az Elizabeth című darab egyik szerepére kértek fel. Előtte több koncertet is adtam kint és kiderült, hogy nem is rossz a japán kiejtésem. Ekkor gondolták a rendezők, hogy megbírkóznék a feladattal, énekelhetnék japánul" – mesélte a színész, majd arra is kitért, hogy idén kulturális missziót teljesít.

" Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Japán összefogásáról szól 2014. Művészeket, elismert embereket kértek fel, hogy képviseljék a hazájukat - Szlovákiát pl. egy matematikus - és rengeteg közös program várható. Március 4-én már egy tokiói koncertre utazom vissza, ott találkozom majd a többi "nagykövettel" is" – fogalmazott Kamarás Máté, aki több éve ingázik a két ország között és hamarosan a Rent című musical japán castingján is részt vesz.

 

 

Forrás: Kossuth Rádió, Médiaklikk, Színház.hu

 

süti beállítások módosítása