Meghalt Berényi Gábor, a Játékszín egykori igazgatója

86 éves korában elhunyt Berényi Gábor rendező, Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész - értesült a Színház.hu.

berenyi2

 Aranyóra - Játékszín / Mácsai Pál, Fazekas Zsuzsa, Kránitz Lajos, Bajor Imre, Kun Vilmos / Rendező: Berényi Gábor

 

Berényi Gábor 1927. december 8-án született Budapesten.

 

1945 és 1949 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakát. 1949-től 1953-ig a leningrádi Állami Színházi Intézet aspiránsa volt. Ezt követően a Magyar Néphadsereg Színházának (a mai Vígszínház) rendezője volt. 1955-ben a debreceni Csokonai Színház főrendezőjének nevezték ki. 1959 és 1971 között a szolnoki Szigligeti Színház igazgató-főrendezőjeként tevékenykedett. 1971-től 1982-ig a József Attila Színház főrendezőjeként dolgozott. 1982-től, nyugdíjba vonulásáig, 1992-ig a Játékszín igazgatója volt.

 

berenyig

 

Nyugdíjas korában is aktív maradt, nem hagyta abba a rendezést. Utolsó munkáját a Manna Produkciós Irodánál készítette 2012-ben: Örkény István általa többször színpadra állított Macskajáték című művének A Szkalla lányok című átdolgozását még mindig játssza Tordai Teri és Béres Ilona.

 

szkalla

 

"Amikor utolsó munkahelyéről, az általa vezetett Játékszínből akaratán kívül nyugdíjba küldték, a színházban megszervezett búcsú-buli szinte átment tüntetésbe. Neves színészek tettek meglehetősen hevesen hitet mellette. Hosszan ecsetelték, hogy mennyire szerettek nála játszani. És fogadkoztak, ha nem maradhat, be nem teszik oda többé a lábukat. Még küldöttség is indult a minisztériumba, hogy megváltoztassa azt, ami aztán megváltoztathatatlannak bizonyult. Berényit a Játékszínben tényleg imádták a színészek, mert roppant módon színészközpontú volt" - számolt be a Népszava.

 

Forrás: Színház.hu, Népszava

 

süti beállítások módosítása