Szégyenfolt-díjat kapott az osztrák állami színházak holdingja

Az osztrák állami színházakat működtető holdingnak ítélték oda - megosztva egy gépgyárral - a 2013-as Szégyenfolt-díjat, amellyel "a társadalmi felelőtlenségben jeleskedő" vállalatokat, szervezeteket, intézményeket és magánszemélyeket tünteti ki egy civil kezdeményezés Ausztriában.

schandfleck


A két bécsi operaházat (Wiener Staatsoper, Volksoper) és az osztrák nemzeti színházat (Burgtheater) igazgató Bundestheater-Holding azzal érdemelte ki a társadalmi felelőtlenségnek a zsűri részéről odaítélt díját, hogy a nemzeti színháznál dolgozó 400 jegyszedő munkáját egy olyan biztonsági cégnek (G4S) szervezte ki, amelynek munkatársai egy BBC-riport szerint elektrosokkal és kényszerinjekciókkal kínozták az elítélteket egy dél-afrikai börtönben.

 

Emellett ez a cég nyerte el a stájerországi Vordernbergben frissen felavatott, öt év alatt méregdrágán felépült átmeneti szállás (Schubhaftszentrum) üzemeltetési jogát, amelyben kitoloncolásra váró külföldieket tartanak fogva.

 

Az őrzővédőcég rovásán van továbbá, hogy elbocsátotta azt az alkalmazottját, aki nyilvánosan beszélt cége Burgtheater-beli dolgairól.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása