"Veszélyeztetik az intézmény működését" - A Színházi Társaság a nyíregyházi pályázatról

A Magyar Színházi Társaság közleményét olvashatják.                                                                                      

Az előzményekről:

 

A nyíregyházi színház igazgatói tisztségére dr. Tasnádi Csaba jelenlegi igazgató és Szalma Tamás, a veszprémi Petőfi Színház művésze nyújtott be pályázatot. A pályázatot azonban eredménytelennek nyilvánította a helyi közgyűlés.  Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere elmondta: új pályázatot írnak ki egy éves időtartamra, és "a lehető leghamarabb szeretnének döntést hozni, hogy az új évad tervezése zökkenőmentes legyen".

 

nyiregyhaza

 

A Magyar Színházi Társaság közleménye:

A Magyar Színházi Társaság Elnöksége utoljára 2013. október 30-án foglakozott közleményben a Vígszínház és az Operettszínház kapcsán a színházigazgatói pályázatokkal. Most a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatói helyére kiírt, s az önkormányzat által eredménytelennek nyilvánított pályázat kapcsán kell ismételten felhívnunk a fenntartók figyelmét arra a felelősségre, amely ilyen döntések meghozatalakor rájuk hárul. Természetesen jelen esetben ezt a lépést nem könnyítette meg a szakmai kuratórium javaslata sem, amely az ő felelősségüket is felveti.

Hiába írják ki azonnal az új pályázatot, a döntés elhalasztása súlyosan veszélyezteti az intézmény működését, aláássa a munkatársak biztonságérzetét, mivel a szerződtetés és a jövő évi műsorterv előkészítésének idején nincs hosszú távra kinevezett vezetője a színháznak.

Mindezt súlyosbítja, hogy az önkormányzat közleménye szerint a következő pályázatot csak egy évre írják ki, ami komolytalanná teszi az egész procedúrát. A helyzet kísértetiesen emlékeztet a vígszínházira és szinte ugyanazokat a problémákat veti fel. Megítélésünk szerint az ilyen és hasonló helyzeteket a nyilvánosság bevonásával lehetne elkerülni. Őszintén reméljük, hogy az egyébként kiválóan működő, közönség – és szakmai sikereket elérő neves vidéki színház működésében nem okoz visszafordíthatatlan törést a város közgyűlésének döntése.

 
Színház.hu

süti beállítások módosítása