Józan László: „A színjátszás mindent felülírt"

Józan László Junior Prima-díjas színész, a Vígszínház társulatának tagja válaszolt a Kulturprojekt.hu-nak.

„Az óvodában és az iskolában is amolyan vezéregyéniség voltam, szerettem a figyelem középpontjában lenni. 11-12 éves koromban a magyartanárnőm, Bíró Irmuska felkészített egy mesemondó versenyre, és azt megnyertem. Ezután kezdtem el színjátszókörbe járni: 13 évesen a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház gyermekstúdiójának tagja lettem, ahol a stúdió vezetője, Vidnyánszky Évike néni vett a szárnyai alá. Onnantól kezdve számomra egyértelmű volt, hogy a színészet lesz az utam, mert annyira megtetszett és elvarázsolt a színház világa” – mesélte Józan László.

Elmondta, szülei nem bánták volna, ha ügyvéd lesz, mert a család ügyvéd barátja azt mondta, jó a „beszélőkéje”, aminek nagy haszna van a jogi pályán. „Engem viszont egyáltalán nem érdekelt a jogász szakma. Egy időben kacérkodtam a gondolattal, hogy orvos leszek, de aztán rájöttem, hogy egyrészt nem bírom a vér látványát, másrészt kifejezetten rosszul viselem, ha másokat szenvedni látok, és olyankor nem tudok mit kezdeni a helyzettel… Sokáig foglalkoztatott a lelkészi hivatás is, de aztán jött a színjátszás, ami mindent felülírt” – tette hozzá. 

Fotó: Kirschner Anna, kulturprojekt.hu

„Érettségi után Vidnyánszky Attilától kaptam egy lehetőséget: egy évig mindenesként dolgoztam a beregszászi színháznál. Abban az egy évben tudatosan és nagyon elszántan készültem a felvételire. Évike néni rengeteget segített a felkészülésben, monológokat, verseket, dalokat tanultunk. És közben a színházzal tájoltunk. Két előadásban szerepeltem, emellett kellékeztem, díszleteztem, pakoltam, mikor mi volt a feladat. Az egy csodálatos év volt! Nagyon sok jó embert megismertem, akiktől nagyon sokat kaptam…” – emlékezett Józan László.

A Színművészetin eltöltött éveiről Józan László így beszélt: „Akkoriban nem létezett más az életemben, csak az egyetem. Nem voltak barátok, nem volt család, csak az egyetem volt, az osztálytársak, meg az osztályfőnökeim, Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter. Az első 2-3 hónapot elég rosszul viseltem, hiszen korábban soha nem töltöttem még ilyen hosszú időt távol az otthonomtól. Gyötört a honvágy, hiányzott a család, hiányoztak az ottani barátok. Aztán ahogy telt-múlt az idő, szépen összekovácsolódott a csapat, megkedveltük egymást. Nyilván nálunk is előfordult klikkesedés, de alapvetőn jó osztály voltunk, és nagyon szerettem az osztályfőnökeimet is” – hangsúlyozta a színész. 

A teljes interjú itt olvasható.