"Újrapozícionálnánk a Játékszínt" - Interjú Németh Kristóffal

Németh Kristófot a krimik iránti vonzalmáról, a Szervét Tiborral való „nagy találkozásról” és a Játékszínben zajló munkáról kérdeztük.

A Játékszín február 15-én mutatta be És már senki sem címmel az Agatha Christie Tíz kicsi néger című bűnügyi regényéből készült színpadi művet, a Rózsavölgyi Szalonban február 27-én tartják a Gyilkosság telefonhívásra című krimi premierjét, melyet Alfred Hitchcock azonos című filmje tett ismertté világszerte. A két előadás között a kapocs Németh Kristóf személye, aki mindkét produkcióban fontos szerepet vállalt. Ennek apropóján beszélgettünk a művésszel. 

Párhuzamosan két helyen próbáltál, a Rózsavölgyi Szalonban és a Játékszínben. Érdekes egybeesés, hogy mindkét darab krimi. 

Németh Kristóf: Úgy látszik, színpadi reneszánszát éli a krimi. Én egyébként nagyon szeretem ezt a műfajt. A 80-as években, amikor gyerek voltam, a krimi volt az egyetlen fogyasztható nyugati csemege a televízióban. A Colombo, a Tetthely, a Derrick és Hitchcock munkáit azért már láthattuk. Ráadásul apukám is nagy irodalom és krimi kedvelő volt. Kiskoromban mindig ő altatott el, és egy idő után az esti mesék átalakultak esti felolvasó szeánsszá. Jöttek a gyerekkönyvek, az ifjúsági regények, aztán Verne, Karl May, majd Hemingway korszaka és később már komolyabbak, például krimik is. Tehát a krimik világa gyerekkorom óta fontos. Persze nagyon sok minden megváltozott azóta, elsősorban a képi világ térhódításával. Éppen ezért ma különösen nagy vállalkozásnak tartom, ha egy színház meri venni a bátorságot, hogy ebben a nagyon felgyorsult, nagyon pörgő, nagyon gyors vágásokkal dolgozó világban egy lélektani rejtelmeket is boncolgató krimit állítson színpadra. Egy ilyen vállalkozás csak akkor lehet sikeres, ha végtelenül profin és pontosan visszük színre a művet. Ilyen mind a két produkció, amiben dolgozom, ilyen a Tíz kicsi néger és ilyen lesz a Gyilkosság telefonhívásra is Dicső Dániel rendező instrukciói mellett. 

A Rózsavölgyiben bemutatásra kerülő ötszereplős darabban neked egyetlen partnered és egy nagy jeleneted van Szervét Tiborral. Először dolgoztok együtt. Milyen a közös munka?

Németh Kristóf: Őrült nagy találkozás a miénk Tiborral. Korábban csak köszönő viszonyban voltunk egymással, de az első próbán a jelenetünk meg a szerepünk értelmezése közben a gyereknevelésnél és a csajoknál lyukadtunk ki. A közös munka során közös húrokat pengettünk, ez hozzájárulhat ahhoz, hogy erős legyen a színpadi kettősünk.   

Mitől lesz egy krimi érdekes, izgalmas a színházban? Mi által veheti fel a versenyt a moziban, tévében vetített filmekkel?

Németh Kristóf: Tibor a szövegen, mint egy jó dramaturg, heteken keresztül fáradhatatlanul dolgozott, aminek a végeredménye egy jól mondható, mai anyag lett, ami nekünk nagyon jól áll. Amiben a színházzal semmilyen film és technika nem tud versenyre kelni, az nem más, mint az egyszeriség, az egyediség és a személyesség. Most már vannak 4D mozik, színes, szagos, szeles nézőtéren ülsz, de a színház 5D élmény. Ott mindennél több van. Ha jól csináljuk a dolgunkat, minden megszólalásunk személyesen megélt élményeken fog alapulni. Nincs annál izgalmasabb és lebilincselőbb, mint amikor valóságos emberek valóságos története jelenik meg, valódi érzelmekkel előtted. Mindkét karakter pszichológiai háttere kirajzolódik a darabban. Úgy érzem, sikerült fölépítenünk a fantom figurának tűnő alakokból két embert, és ez a két ember egyre jobban próbál hozzánk hasonlítani.  

Második alkalommal dolgozol a Rózsavölgyi Szalonban, de a saját színházadban először vállaltál szerepet...

Németh Kristóf: Az elmúlt évben egy nagyon sikeres szériát játszottunk a Szalonban Földes Eszter kolléganőmmel a Párnakönyvből. Otthon érzem magam a Rózsavölgyiben is, annak ellenére, hogy nem én vagyok a vezetője, hanem Zimányi Zsófia, aki elképesztően profi és hihetetlen jó ízlésű háziasszonyként fogadja minden vendégét. Mi egyszerre érezzük otthonosan és vendégségben magunkat.

Németh Kristóf  (Fotó: Heti Válasz) 

Miért döntöttél úgy, hogy fellépsz a saját színházadban is?

Németh Kristóf: Mindenképpen van némi ambivalencia egy ilyen helyzetben.... Örök kérdés, hogy az ember szerepelhet-e, játszhat-e, rendezhet-e a saját színházában, nem összeférhetetlen-e a két szerep. Talán ez a kérdés az állami és önkormányzati színházak esetében más megítélés alá esik, mint egy magánszínháznál, hiszen mi a saját pénzünket kockáztatjuk. Mégis: az ember egyben a szereposztó, vagy a producer, aki kitalál vagy jóváhagy szereposztásokat, másrészt a művész, aki eleget tesz kihívásoknak. Szóval sokat gondolkoztam a dolgon, mert úgy hiszem, hogy nem nekem kell előtérbe kerülnöm színészként a saját színházamban. Az első évben tehát nem játszottam, ezt előre megbeszéltük. Aztán jött Szirtes Tamás tanár úr rendezni, aki azzal az ötlettel állt elő, hogy játsszam én Agatha Christie bűnügyi komédiájának egyik szerepét. Erre könnyű volt igent mondani. Igazi öröm, hogy a volt osztályfőnökömmel, Benedek Miklóssal dolgozhatom. Azt már megéltük, hogy én rendeztem őt, ő rendezett engem, de színészként sohasem játszottunk még együtt. 

Színházigazgatóként hogy érzed magad? Milyen volt az első év? 

Németh Kristóf: A válaszadást ott kell kezdenem, hogy speciális helyzetben van a Játékszín. Ez a fajta, kőszínházzal rendelkező magánszínház egyedülálló hazánkban. A Karinthy Színház - ahol ősszel már a harminckettedik évadot kezdte meg Karinthy Márton- a nagy előd, de a modern kori demokráciában az első olyan történet a miénk, amikor egy volt állami tulajdonban és fenntartásban lévő színházat magánszemélyek (két színész, egy gazdasági szakember és egy ügyvéd) vásárolnak meg és próbálnak üzemeltetni alapvetően piaci alapon. Volt vezetői tapasztalatom, csaknem 6 évig irányítottam a Gödöllői Művelődési Központot és alapító producere voltam az ottani nyári színháznak is, de a Játékszín vezetése számomra is sok kockázatot rejt.

Meglehetősen speciális az a helyzet is, hogy magánszínházként állami támogatást kaptok. 

Németh Kristóf: Ezt is szakmai oldalról érdemes nézni. Az ország alapvetően politikailag kettéosztott és talán ennek is köszönhető, hogy mindkét csoport hívei szeretnek skatulyázni és könnyen adnak tipikus reakciót például egy ilyen történésre, mint a Játékszín magánszínházzá alakulása, hiszen egy tipikus világban egy atipikus pasas, mint én, különben nagyon nehezen lenne számukra értelmezhető. Ismerem a felmerülő kérdéseket: hogy lehet, hogy tíz év Klubrádiózás után ez a csávó a miniszterelnök feleségét is vendégül látja a színház nyitó előadásán? Hogy van az, hogy az Élet menete tavalyi műsorvezetője és fő arca a tusványosi találkozón megjelenik a Magyar Teátrum sátrában és verseket mond? Hogy van az, hogy olyan emberek, akiknek megszűnik a munkahelye, veszik a bátorságot, összeadják az összes magánvagyonukat és megvásárolják azt a kft-t, ami működteti ezt a színházat, és terminátorként harcolnak? Minderre sokan csak azt a magyarázatot fogadják el, hogy én FIDESZ-es vagyok, vagy MSZP-s vagyok, vagy messze nyúlik a kezem. Hogy ez baj vagy sem, azt nekem nem tisztem megítélni, de semmi esetre sem szabad belőle érzelmi kérdést csinálnom. Azt pedig nem tartom ördögtől valónak, hogy egy magánszínház működését az állam támogassa. Mi továbbra is közfeladatot látunk el. Volt és jelenleg is van egy kft, ami sikerrel működteti a színházat. A különbség annyi, hogy a színház működtetésében az állami szerepvállalás az elmúlt egy esztendőben 63 millió forinttal ért fel, az azt megelőző években pedig körülbelül évi 200 millió forinttal. Számunkra fontos és örvendetes, hogy Balog Zoltán miniszter úrral és az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúrpolitikai államtitkárával, Halász Jánossal sikerült megtalálni a közös hangot, hogy nyitott kapukat döngettünk, amikor arról tárgyaltunk, hogy egy színház ne szűnjék meg, pláne, hogy alapvetően piaci alapokon is tud működni. Bár az állam nem tulajdonosa, se nem fenntartója a színháznak, a tevékenységét példamutatónak és értékesnek tartja, ezért támogatja. Szerintem ez egy működőképes üzleti modell. Persze annak, hogy ez a modell életképes legyen van egy nagyon fontos kritériuma: nem hibázhatunk a repertoár összeállításában, a darab-, rendező- és színészválasztásban. Legalábbis nagyot nem, mert mindig telt háznak kell lennie!

A tulajdonosi szerkezeten és a financiális háttéren túl, mi az, ami változott?  

Németh Kristóf: Három dolog. Az egyik a repertoár, ami azért szép lassan, de változik. Az eddig nagyjából a „sikerdarabok a körúton” szlogennel futott a Játékszín, de az idei repertoárba bekerültek olyan produkciók is, amelyek egy új közönség réteg felé nyitnak. Ilyen volt például Vámos Miklós sorozata, amit most egy picit szüneteltetünk, vagy a Beugró, aminek most mi vagyunk a házigazdái. Teljesen más közönség jön ezekre az alkalmakra, mint általában. Ugyanez vonatkozik a Bányavirágra, amit a Nemzeti Színháztól vásároltunk meg, vagy a Mr. és Mrs. című darabra, Pindroch Csaba és Verebes Linda előadására, aminek mi adunk otthont Budapesten. Már született számos új produkció: A hölgy fecseg és nyomozzal indultunk el, aztán következett a Nyolc nő, a Hatan pizsamában, most pedig a Tíz kicsi néger. Ez utóbbiban tizenegyen vagyunk a színpadon olyan kollégák, akik korábban nem találkozhattunk volna egymással. Tavaly, amikor a Hölgy fecseg és nyomozt mutattuk be, kiderült, hogy Vári Éva és Gálvölgyi János nem hogy soha nem játszottak együtt, de életükben először az olvasópróbán találkoztak. Ki hinné, hogy egy ilyen pici szakmában is elkerülhették egymást... Erőteljes marketing tevékenységet folytatunk, az első perctől fogva nagy figyelmet fordítunk a kommunikációra, a közönség kapcsolatokra. Újra szeretnénk pozícionálni a színházat a művészi és a közönség térképen egyaránt. Az is tagadhatatlan, hogy minden céget meghatároz a vezetők stílusa. Azt hiszem, mi nagyon jól osztottuk ki egymás között a feladatokat, és végtelenül megnyugtató dolog számomra az, hogy kiváló kollégákkal dolgozhatok, de mégis egyszemélyes vezetője vagyok ennek a vállalkozásnak. Hiszünk abban, hogy a következő évtizedekben aktív alkotói és alakítói leszünk Magyarországon a színházi szférának.

Szerző: Spilák Klára

Usz: Színház.hu