Spiró György színháztörténeti előadásán is részt vehet a REÖK közönsége márciusban, emelett alternatív társulatok vendégszerepelnek az elkövetkezendő hetekben a szegedi REÖK-palotában.
Programkavalkád várható a REÖK-ben a következő másfél hónapban. Négy színházi produkció mellett Spiró György gondolatait is meghallgathatjuk izgalmas ígérkező előadásán. A Kossuth-díjas író, irodalomtörténész az Erzsébet-kori színházról mesél az érdeklődőknek. A Shakespeare-hetekbe illeszkedő program ingyenes, március 4-én 18 órára várják az érdeklődőket.
A színházi előadások közül elsőként egy Shakespeare-feldolgozást láthatunk, február 28-án, 19 órától. A mester egyik legnagyobb klasszikusát, a Szentivánéji álom című vígjátékot értelmezi át a Láthatóságiak – Kis Szentivánéji zene című darab. A cselekmény középpontjában Oberon és Titánia viszálya, a négy szerelmes viszontagságai és a mesteremberek, vagyis a láthatóságiak története áll. A Thália Színház és a FÜGE Produkció előadását Máthé Zsolt, az Örkény Színház színésze rendezte, a szereplők közt pedig megtaláljuk a Katona József Színház társulatának fiatal tagját, Tasnádi Bencét is, aki tavaly a „legígéretesebb pályakezdő” díját kapta a színikritikusoktól. Shakespeare drámája mellett nagy hangsúlyt kap a produkcióban George Gershwin zenéje is, többek közt a Kék rapszódia és a Summertime.
Láthatóságiak – Kis Szentivánéji zene
Parti Nagy Lajos drámáját vitte színre a HoppArt Társulat, az előadás március 5-én látható a REÖK-ben. Az Ibusár-állomás Sárbogárdi Jolán vasúti dolgozó kettős életéről szól. Jolán menekül a valóságból, anyuskája és főnöke-udvarlója, Vargányai Guszti elöl, méghozzá a saját maga kreálta operett-világba. Az álomvilág habos operett, szerelemről, a hon megmentéséről, míg a valóság sivár próza Ibusár állomáson. A műfajok az operától a rapig, a musicaltől a mulatós zenéig terjednek. Jolán szerepét Kiss Diána Magdolna alakítja, akit nyáron a Szegedi Szabadtéri Leányvásár-produkciójában láthatott a közönség. Gusztit Friedenthal Zoltán alakítja.
A Maladype Színház rögtön két darabbal érkezik Szegedre. Március 13-án Goethe Egmont-ja, 14-én pedig Schiller Don Carlos-a kerül színre a társulat előadásában. Mindkét produkciót a csapat vezetője, Balázs Zoltán rendezi. Előbbi főhőse „az istenek kedvence”, a nyers, egyenes, életvidám és szabadságszerető Egmont, a 16. századi németalföldi függetlenségi harcok hőse és közkedvelt személyisége. Schiller darabja pedig az intrikáktól vezérelt és rideg spanyol udvar hatalmi keretei között játszódik Don Carlos, a habozó-gyötrődő herceg, és az európai humanitás szószólója, Posa márki főszereplésével. A társulat állandó művészei alakítják a karaktereket, így ismét láthatjuk többek közt Orosz Ákost, Lendváczky Zoltánt, Tankó Erikát és Blasek Gyöngyit az előadásokban.
Jegyek már az összes meghirdetett színházi előadásra kaphatók. Elővételben 1500, az előadás napján 2000 forintért lehet belépőt vásárolni.
Forrás: reok.hu