Színészek, rapperek tisztelegnek a szabadságharc előtt az Erkelben

Színházi előadásként tér vissza március 15-én a Red Bull Pilvaker, az év legkülönlegesebb ’48-as megemlékezése, ahol Magyarország neves színészei és rapperei együtt tisztelegnek a forradalmi hősök előtt.

Idén többek között Szervét Tibor, Kiss Ádám és Földes Eszter csatlakozott az irodalmi-zenei kezdeményezéshez. A Szavak Forradalma produkciót Szente Vajk állítja az Erkel színpadára az ünnep estéjén.

 

 

Az első Red Bull Pilvaker 2012-ben került megrendezésre. Akkor a különleges verseny mellett a rapperek és a slammerek Petőfi-klasszikusok, mint a Bordal, a Csatadal és az Anyám tyúkja átirataival vívták a szavak forradalmát. A repertoár idén többek közt három új dallal is bővül: a Füstbe ment terv, a Awalesi bárdok és a Nemzeti dal "remake-jei" már a Petőfi Rádión is hallhatók.

Az idei esemény egyik legnagyobb vállalkozása A walesi bárdok feldolgozása, amelyben Fluor Tomi is közreműködik. „Azt hiszem, életemben most fogom először igazán megünnepelni március 15-ét, úgyhogy emiatt is nagyon várom már az előadást. Fontosnak tartom, hogy értéket is közvetítsünk a fiatalok, illetve azok felé, akik nem tartják vonzónak azt a világot, amit úgy hívunk: irodalom. Ha az előadással növeljük a nemzeti érzést és hovatartozást, akkor az csak jó lehet" - hangsúlyozta az előadó.

 

Nemcsak új dalok, de új nevek is csatlakoztak a Red Bull Pilvakerhez. A 2012-ben bizonyított csapatot – Dipa (DSP), Bom (DSP), Saiid (Akkezdet Phiai), Diaz, Wolfie (Punnany Massif), Snow, Sub Bass Monster és Kautzky Armand – idén Szervét Tibor, Kiss Ádám, Sena (Irie Maffia), Földes Eszter, Trecskó Zsófi és a Random Trip zenészei egészítik ki. Bár mind külön-külön stílust képviselnek, a céljuk közös: hogy minél több fiatalt érintsen meg a történelem és az irodalom.

 

red-bull-pilvaker-2014-wolfie-vajk-szente-sub-bass-monster-szervet-tibor

 

A Szavak Forradalma a szabadságharchoz fűződő verseket úgy igyekszik közelebb vinni a fiatalokhoz, hogy a kor legismertebb költeményeit modern zenei alapokra helyezik az előadók.

"Költészettel és rappel adunk tiszteletet az ünnepnek, a forradalmároknak, a kornak. Mert akarunk emlékezni erre az időszakra, és ez a rendezvény azt mutatja meg, hogy a mi fiataljaink hogyan gondolkodnak 1848-ról" – foglalta össze Szente Vajk, aki nagy kihívásnak tartja az előadás megrendezését.

A Red Bull Pilvakert idén az Erkel Színházban rendezik, ami a dátum előtt tisztelegve 1848 nézőnek ad helyet március 15-én, este nyolc órakor. Az érdeklődők március elsejétől, egységesen 1848 forintért juthatnak hozzá a jegyekhez a Ticket Pro hálózatában.

Bővebb információ a redbull.hu/pilvaker oldalon található.

 

Forrás: Színház.hu, redbull.com

 

süti beállítások módosítása