Blaskó Péter: "A teljesítmény nélküli emberek dáridója zajlik"

A Kossuth-díjas színész szerint elveszett a szakma rangja, minden színházi érának kell adni türelmi időt és természetes, hogy a jelenlegi kulturális kormányzat másképp képzeli el a Nemzeti jövőjét. Lapszemle.

A Demokrata cikkéből:

Blaskó Péter a Nemzeti Színház decemberben bemutatott Szent Johannájában Szent Domonkost alakítja, míg az Úrhanám polgár, melynek főszerepét játssza, február elején debütált a József Attila Színházban. A két szerepről így mesélt a Demokrata interjújában: "Talán Jourdain úr volt keményebb dió, már csak a rengeteg, közel hatvanoldalas szövegterjedelmet tekintve is. És nagyon más persze a két szerep, ha valaki megnézi őket, láthatja, mekkora különbség van a színészi megfogalmazásban. Szent Domonkos testvér Johanna kísérője, gyóntatója, védelmezője, oltalmazója, aki végig mellette áll, és akivel együtt megyünk végig ezen a furcsa történeten. De nem a szokásos módon, hanem egyfajta flashback technikával, visszafelé az időben, hiszen a darab a máglya meggyújtásával kezdődik, majd fokozatosan jut el a gyerekkorig." Jourdain úr ezzel szemben egy "szélsőséges bohócszerep, egy nagy bohócéria".

Blaskó Péter arról is beszélt, hogy úgy véli, mára elveszett a szakma rangja: ma az a színész, aki azt mondja magáról. "A teljesítmény nélküli emberek dáridója zajlik, akik mögött nincs munka, csak arcuk van a televízióban hetente ötször, hatszor. És akkor ők már celebek, sikeremberek, valakik. Pedig ez nagyon messze van a színművészettől, attól a fajta minőségi színjátszástól, emberábrázolástól, amit, a Jóisten adományaként, a belülről jövő tehetséget alapnak tekintve, az ember tanult, művel. Mert az nem úgy van, hogy az utcáról a cúg behúz a színpadra, és akkor én már színész vagyok. És hogy mégis borzasztó sok ilyen van, azt jelzi, hogy a színészet társadalmi elismertsége egyre lejjebb süllyed" - mutatott rá a Kossuth-díjas színész.

Blaskó Péter a Nemzeti Színházzal kapcsolatban elmondta: az intézményt mindig az aktuális kormányzat tartja el, ezért politikafüggő - így volt ez már a háború előtt is. "Nyilvánvaló tehát, hogy ha egy mandátum lejár, jön egy másik igazgató, hiszen az új kulturális kormányzat másként képzeli el a Nemzeti Színház jövőjét, sorsát. Ezzel semmi probléma nincs, nem is értem a mostani áldatlan vitákat meg a külföldi jelzéseket, amit azért Magyarországról táplálnak, erősen átszínezve, hozzá nem értéssel. Érthetetlen például most is, hogy a pozsonyi színház Márai A gyertyák csonkig égnek című darabját azért nem hozza el Magyarországra, a Nemzeti Színház fesztiváljára, mert nem ért egyet a magyar színházi viszonyokkal. Ez abszurdum. Mivel nem ért egyet? És különben is, ők honnan ismerik a magyar színházi viszonyokat? És mik azok a pontok konkrétan, amiért ők haragszanak a magyar színházi viszonyokra? Arról meg ne is beszéljünk, hogy Vidnyánszky Attilát, még be sem tette a lábát, már ütötték- vágták. Pedig a szakmában mindenki jól tudja, hogy minden színházi érának meg kell adni azt a türelmi időt, egy-két, sokszor két és fél évadot, amíg összeáll egyfajta társulattá az a színészcsapat, akik újraszerveződtek benne. Alföldinél is volt az első egy-két évadban jó néhány bukta, csak később állt össze az a fajta színház, amit egyesek nagyon, mások kevésbé szerettek. És azon belül is akadtak kifejezetten nagyszerű és gyengébb előadások is - a jó színházra nincs recept."

A teljes interjú a Demokrata c. lapban olvasható.