Orosz és magyar egyetemisták színházi találkozóját rendezik meg Lakitelken

Orosz és magyar egyetemisták részére szervez színházi találkozót augusztusban Lakitelken a Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködési Egyesülettel - közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kedden az MTI-vel.


Augusztus 10. és 19. között gyakorlott színházi rendezők és dramaturgok közreműködésével intenzív, egyben innovatív módszeren alapuló, nyelvtanulással egybekötött színházi találkozót szervezünk - mondta Lezsák Sándor író, politikus, a Tolsztoj Társaság tiszteletbeli elnöke. A találkozóra magyar anyanyelvű orosz szakos egyetemisták, valamint orosz anyanyelvű, magyar szakos egyetemisták jelentkezését várják - fűzte hozzá.

tolsztoj tarsasag
Az Országgyűlés alelnöke elmondta: a találkozó két szakaszból áll. Az előkészületi fázisban az egyetemisták kiválasztják a felhívás mellékletében feltüntetett művek egyikét, megismerkednek a darab idegen nyelvű szövegével és kialakítják egymás között a szereposztást.

A második szakasz az augusztusi tíznapos tábor, ahol minden csoporttal dramaturgok, rendezők foglalkoznak, hogy az adott darab nyelvi fordulatai beépüljenek és az egyfelvonásos mű közönség előtt előadható legyen. A tíznapos lakiteleki találkozó végén minden csoport bemutatja saját produkcióját.

A Tolsztoj Társaság tiszteletbeli elnöke szólt arról, hogy a műhelymunka időpontja egybeesik a Lakiteleken harmadik alkalommal megrendezendő orosz-magyar műfordítói táborral, az ehhez a programhoz kötődő kulturális előadások a színházi műhely résztvevői számára szintén látogathatók lesznek.

A találkozóra május 15-ig jelentkezhetnek az érdeklődők.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása