Nőnapi esttel és Dobó Katával vár a New York Kávéház

A Mindenütt nő! programsorozat keretében két művészeti estet is láthatnak az érdeklődők márciusban Budapesten: a New York Művész Páholy ismét négy tehetséges művésznőt lát vendégül, a Hadik Irodalmi Szalon nőnapi estjén pedig a pesti nőkkel kapcsolatos beszélgetést és zenélést hallhatnak az érdeklődők. 

A Mindenütt nő! programsorozatról:

 

Első alkalommal, 2013. március 8–10. között került megrendezésre a Mindenütt Nő elnevezésű rendezvénysorozat, mely a női alkotókat, a női sorsokat bemutató alkotásokat és a nők gondjait állította középpontjába, s amelyhez már 2013-ban is a hazai kulturális élet jelentős intézményei csatlakoztak. Ennek köszönhetően a kezdeményezés nagy sikert aratott: 12 városban, 65 helyszínen több mint 110 programot láthatott mintegy 10 ezer néző.


A rendezvényt az a gondolat hívta életre, hogy a nők ma nem kapják meg azt a figyelmet és tiszteletet a társadalom részéről, amelyet megérdemelnének.


Az idei programsorozat keretében is a női előadók állnak a koncerttermek pódiumain, a színházak színpadain női sorsokat követhetünk, a galériákban női alkotók műveit láthatjuk, női történeteket vetítenek a mozik, ők vallanak magukról az irodalmi esteken, női gondokról szólnak a pódiumbeszélgetések és a tudományos konferenciák.

 

nonap1

 

Női korzó a New York Művész Páholyban

Március 10-én, a New York Művész Páholy ismét négy művésznőt lát vendégül: Cakó Kinga divattervezőt, Dobó Kata színművészt, Kármán Orsolya ékszertervezőt és Pátkai Rozina énekesnőt. "Négy nő, akik a sztereotípiákat kikerülve elmesélik, könnyű vagy nehéz-e helyt állni a szakmájukban, hogyan látják egymást, és milyen szálakon találkoznak alkotásban. Az esten mesélnek majd eddigi pályájuk legizgalmasabb és legnehezebb pillanatairól, kezdetekről és meghatározó eseményekről, női szerepekről és érvényesülésről, önmegvalósításról, művészetek együttállásáról, s egymáshoz köthető munkáról is" - áll az est ajánlójában.

 

A résztvevőkről:

 

Cakó Kinga stylist, divattervező többgenerációs művészcsaládból származik: nagyapja Fassel Ferenc festőművész, édesapja Cakó Ferenc alkalmazott grafikus, animációs filmrendező, a homokanimáció világhírű mestere. Cakó Kinga gyermekkora óta divattervező szeretett volna lenni, s ezért lépésről lépésre haladt előre az útján: tanult Budapesten és Firenzében (Polimoda), dolgozott nemzetközi nagy cégeknek és elindította saját vállalkozását, majd tavaly létrejött saját márkája, a CAKO, amely óriási sikereket ért el már a debütáláskor. Divatbemutatók, hazai és nemzetközi szereplések mellett mindig fontosnak tartja hangsúlyozni: művészeti inspirációk nélkül nincs alkotás, ezért figyeli, nyomon követi szobrász testvére, Cakó Dániel munkáit, és a hazai művészeti élet, zene, képzőművészet, irodalom legújabb alkotásait.


Dobó Kata színésznőt egy ország ismeri a filmvászonról, az Éretlenek után 1997-ben A miniszter félrelép című filmmel vált ismertté. Amerikai és magyar produkciókban is játszott, főszerepei mellett több külföldi, amerikai filmben is kapott jelentős szerepeket. Jelenleg több pesti színházban is játszik. Maximalistának vallja magát, aki inkább sokszínű, jó színésznő szeretne lenni mint "sztár", és állítja: a szerencsén és önmagán múlik, mi lesz belőle. 

 

 

DoboKata

Kármán Orsolya szakmai múltja számos területre visszavezethető. A MOME Alkalmazott Grafika szakán szerzett diplomát. Ezirányú tevékenységét kiadványok, bélyegtervek, arculatok, kiállítások tervezése határozta meg, majd több mint 10 évig a reklámszakma területén Art Director-ként dolgozott. A divat iránti elkötelezettsége és szeretete egy újabb fordulatot hozott kreativitása kifejezésében - váltott, majd egyre tudatosabban építette fel ékszertervezői karrierjét. Saját márkája, a Karman Jewelry két éve jelent meg a magyar divat színterén, és máris jelentős sikereket könyvelhet el magának. Vallja: számára a legfontosabb, hogy ékszereit hordják, szeressék, életre keltsék.

Pátkai Rozina pályáját klasszikus énekkel kezdte az olasz gyökerekkel rendelkező, fiatal magyar énekesnő, aki több mint három éve robbant be a zenei köztudatba. Számos nemzetközi verseny díjazottja, zenekarával - különböző felállásokban - a bossa nova, a brazil dallamvilág autentikus képviselői, de az improvizáció is közel áll hozzájuk. 2013 augusztusában nyerte meg dzsessz kategóriában az amerikai Independent Music Awards (IMA) közönségdíját a Vocé e Eu című dallal. Albuma ugyanezzel a címmel tavaly szeptemberben jelent meg. Példaképei Chet Baker és Ella Fitzgerald. Rozina tehetségéről élőben is meggyőződhetnek a nézők a New York Művész Páholy nőnapi estjén, ahol Tóth Mátyás gitárossal együtt zenélnek majd.

A New York Művész Páholy március 10-i estjére a belépőjegy 1800 Ft-os áron a helyszínen váltható, ez egy kávé, pohár bor vagy pezsgő árát is tartalmazza. A program megtekintéséhez előzetes regisztráció szükséges, jelentkezni a newyorkprogram@cafeandevent.eu címen lehet.

A New York Művész Páholy szervezői a New York Kávéház mellett a Libri Média, az események háziasszonya pedig Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser.

 

 

süti beállítások módosítása