Kétszáz éve, 1814. március 8-án született a Nagyváradhoz tartozó Váradolasziban Szigligeti Ede, a magyar színházművészet meghatározó egyénisége, a magyar népszínmű műfajának megteremtője, a Liliomfi írója.
Mérnökgyakornok lett
Szathmáry József néven jött világra elszegényedett nemesi családban. Ismert és keresett ügyvéd apja a papi pálya felé terelgette fiát, aki erre azt válaszolta: ehhez ő nem elég szent, és nem is elég képmutató. Az öreg Szathmáry végül beleegyezett, hogy József mérnökgyakornok legyen, majd húszévesen Pestre menjen mérnöki oklevelet szerezni. Hamar kitűnt azonban, hogy a rajzot kivéve a mérnöki stúdiumok is untatják a fiatalembert, akinek figyelmét mindig is a színpad és aszínház kötötte le.
Kitagadással fenyegették
Jól táncolt, szépen énekelt, értett a díszletfestéshez, művelt volt, nyelveket beszélt, a színházban is szívesen fogadták, ő pedig úgy érezte, megtalálta helyét. Döntéséről értesítette apját, aki postafordultával kitagadással fenyegette meg, és megtiltotta, hogy a színi pályán nemesi nevüket használja. A színészpalántának új neve kiválasztásában az író Fáy András és a Várszínház akkori igazgatója, Döbrentei Gábor volt a segítségére: Fáy lakásában a könyvszekrénynek háttal állították, majd vaktában húznia kellett a kötetek közül. Elsőként Kisfaludy Sándor regéi akadt a kezébe, melyet Döbrentei a Szigliget című költeménynél ütött fel, azután egy angol regényt választott, s a felnyitott oldalon az Eduárd név ötlött Döbrentei szemébe. Szigligeti Eduárd később Edére magyarosított, s ezen a néven vált a magyar színházi kultúra jeles alakjává.
1834-től a Budai Színtársulatban, 1837-től haláláig a Pesti Magyar Színházban ténykedett, az intézményt 1840-ben keresztelték át Nemzeti Színházra. A teátrumban színészi, titkári, rendezői és dramaturgi feladatokat is ellátott, mígnem 1873-ban igazgató lett. Szigligeti a korabeli színházi élet meghatározó személyisége volt, addig nem játszott klasszikusokat mutatott be, ő fedezte fel a drámaíró Csiky Gergelyt is.
114 színpadi művet írt
Szigligeti az évek során rájött, hogy színészként hiányzik belőle "az a bizonyos valami", s soha nem kerül a legnagyobbak közé. A drámaírás felé fordult, korának legnépszerűbb színpadi szerzője lett, aki hatásosan egyesítette a világ színjátszásának új törekvéseit a hazai igényekkel. Minden drámai műfajban alkotott, összesen 114 színpadi művet írt, volt olyan évad, amikor hat új darabját mutatta be a Nemzeti. Egy kimutatás szerint a színház első három évtizedében, 1837-től 1867-ig az eredeti műsor estéinek több mint egyharmadát Szigligeti drámái töltötték be, azaz a 2465 estéből 842 alkalommal az ő művét játszották.
Darabjaiban a meseszövés rendkívül változatos, a technika modern és hatásos volt, bár remekeket ritkán alkotott. Legismertebb vígjátéka az 1849-ben keletkezett Liliomfi, amit színházaink ma is elő-elővesznek, mert biztos sikert hoz, a műből 1954-ben kiváló színészekkel halhatatlan filmet forgatott Makk Károly. Történelmi drámái gondosan szerkesztettek, néhány közülük mai szemmel nézve is maradandó irodalmi alkotás (A trónkereső, II. Rákóczi Ferenc fogsága). Szigligeti teremtette meg a magyar népszínművet olyan darabokkal, mint A szökött katona, A csikós vagy a Czigány, s kitűnő verses komédiát is jegyez Fenn az ernyő, nincsen kas címmel.
Három nyelvből fordított
Jelentős volt fordítói munkássága is: angolból Shakespeare-t, németből Goethét, franciából Victor Hugót ültetett át többek között magyarra. Megrajzolta a színészkortársak portréit (Magyar színészek életrajzai), s Nemzeti színházi képcsarnok címmel színháztörténeti munkát is közreadott. A magyar színházelmélet korabeli alapkötete volt A dráma és válfajai című műve. Drámabíráló cikkeket is megjelentetett a Pesti Naplóban, valamint a Budapesti Közlönyben.
Szigligeti - Garay Jánossal és Vajda Péterrel - 1835-ben megalapította a Pesti Drámaíró Egyesületet. 1840-től levelező tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, 1845-től tagja a Kisfaludy Társaságnak, 1865-től haláláig tanított a Színész Akadémián. Munkássága elismeréseként 16 alkalommal kapta meg az MTA drámai jutalmát, háromszor a Nemzeti Színház jutalmát. 1872-ben pályatársai közül elsőként őt tüntették ki a Ferenc József-rend lovagkeresztjével.
Szigligeti Ede életének 64. életévében, 1878. január 19-én halt meg szívszélhűdésben, s a Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra. Szász Károly költeménnyel és életrajzzal, Gyulai Pál emlékbeszéddel tisztelte meg emlékét, Szolnokon színház viseli a nevét, emléktáblája van a nagyváradi színház művészbejárója mellett.
Forrás: MTI, Színház.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.