"A magyar színház követeli magának a figyelmet" - Interjú Ságodi Ildikóval

Ságodi Ildikó a Szputnyik Hajózási Társaság nemzetközi kapcsolatait intézi. Neki köszönhető, hogy a csapat életében rendszeresek a külföldi koprodukciók és vendégelőadások, és hogy a Szputnyik nevét egyre több külföldi város közönsége ismeri meg. Rácz Anna interjúja.

A társulat megalakulása óta a Szputnyikban dolgozol?

Nem, csak 2010-ben csatlakoztam a csapathoz. A Szputnyik ekkoriban kezdett el külföldön dolgozni. Ekkor indult például a hosszú távú grazi koprodukciós együttműködés, de a vendégjátékok még ritkák voltak. Külföldi turnékra a Kockavetővel kezdett el sűrűbben járni a csapat.

Fotó: Nagy Gergő

Hogy lettél külügyi referens?

Az ELTE magyar-francia szakos hallgatója voltam, és tulajdonképpen véletlenül vitt az utam a színház felé. Diákként először félállásban, majd teljes munkaidőben a Franciaországi Magyar Kulturális Évad színházi és táncreferenseként dolgoztam 2000-ben. Ez egy remek rendezvénysorozat volt, egy év alatt több mint 400 magyarországi kulturális program valósult meg Franciaországban. Az évad egyik programja volt a Schilling Árpád-féle Nexxt előadás is, ekkor ismertem meg Gáspár Mátét (a Krétakör volt ügyvezetője - a szerk.), aki elhívott a Krétakörbe dolgozni. 2002-től 2008-ig dolgoztam ott, nagyon szerettem, és rengeteget tanultam belőle. 2010-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) külügyi referense lettem, ezt a munkát a mai napig megtartottam a Szputnyik mellett. Az egyetemen a színházas és a filmes diákoknak is próbálok minél több külföldi bemutatkozási lehetőséget találni; elsősorban ösztöndíjak, workshopok, csereprogramok, fesztiválszereplések és közös projektek adnak teret ehhez.

Mik azok a tulajdonságok, amiket fontosnak tartasz a munkádhoz?

Nagyon sok türelem kell hozzá, mert az egyeztetések során jelentős a bizonytalansági faktor. Rugalmasan kell kezelni a hirtelen változásokat, jól kell tudni reagálni. Viszont nagyon pontosan meg kell tudni húzni a határt, hogy mi az, amiben még lehet rugalmasnak lenni, és mi az, amiben már nem szabad, mert az előadás kárára válhat. A Szputnyikon belül közvetlen, baráti a hangulat, ezért magától értetődő, hogy a kifelé történő kommunikációnk sem hivataloskodó és rideg — ám ettől függetlenül tudnunk kell, hogy mit akarunk, és azt egyes esetekben határozottan ki kell mondanunk.

A produkciók értékesítésének és a nemzetközi kapcsolatrendszer építésének az az alapja, hogy emberek kerülnek kapcsolatba egymással. Ahol emberek beszélgetnek, ott már nem csak az üzleti érdekek, hanem az emberi tényező is számít: lehetünk szimpatikusak, lehetünk közönyösek, de akár ellenszenvesek is egymásnak. Ha a szimpátia működik, akkor jó dolgozni: akkor minden partner azon fog igyekezni, hogy a felvetődő problémákra megoldást találjon. Ha viszont a kölcsönös rokonszenv hiányzik, akkor egyikünk számára sem lesz fontos az adott ügy, és könnyebben eleresztjük, ha nehézségek adódnak.

Mennyire kötődik egy szerveződő munka a te személyedhez?

A személyes kapcsolatoknak más és más szerepük van egy fesztivál vagy egy koprodukció esetében. Mind a kettő bizalmi viszony, de a bizalomnak más szintjét követeli meg egy kétnapos fesztiválszereplés, mint egy több hónapig tartó próbafolyamat, amelyben a Szputnyik a meghívott fél. A vendégjátékok sok utánajárást követelnek — nagy dolognak tartom, hogy bizonyos fesztiváligazgatók már megbíznak az ajánlásomban, az ízlésemben. A koprodukciók esetében változik, hogy én találok-e partnerekre, vagy a színházak intendánsai keresik fel Viktort (Bodó Viktor, társulatvezető - a szerk.). Ha valaki megkeres minket egy nagyszabású projekt tervével, konkrétumokról nem beszélünk mindaddig, amíg meg nem történik a személyes találkozó Viktorral. Csak akkor lépünk tovább, ha őt meggyőzi a lehetőség. 

Miért érdeklődnek a külföldi színházak a magyar társulatok iránt? 

Azért, mert gazdag kulturális környezetbe vagyunk beágyazva, gazdag kulturális hagyományokkal rendelkezünk, úgyhogy egyszerűen szem előtt vagyunk. Sokszor hallom, hogy a fesztiváligazgatók körutat tesznek a régióban, és Bécs, Csehország, Lengyelország vagy Románia érintésével látogatnak el hozzánk. Talán egy egységként kezelik Közép-Európát, de azért szerencsére megkülönböztetik az egyéni színeket. A magyar színház és a magyar alkotók olyan minőséget képviselnek, amely kiköveteli magának a figyelmet. És persze az is előfordul, hogy az aktuálpolitikai történések miatt kerülünk az érdeklődés középpontjába. A külföldi színházi szakmát foglalkoztatja, hogyan reagálnak az általuk ismert magyar alkotók egyes helyzetekre, hogyan befolyásolják a történések a társulatok, a művészeti műhelyek működését.

Mintha hozzánk kevesebb külföldi vendégjáték érkezne.... 

Magyarország rendhagyó országnak számít abból a szempontból, hogy állandó, nagy létszámú társulatok működnek a kőszínháziban is, ugyanis ez Európában nem jellemző. Franciaországban például egyetlen színház, a Comédie Française rendelkezik önálló társulattal. A külföldi kőszínházaknak tehát nagyobb a szabadságuk a tekintetben, hogy kit hívnak meg rendezni és milyen színészekkel dolgoznak. Rugalmasabbak, mozgékonyabbak. Magyarországon minden színháznak megvannak a maga rendezői és színészei, akiknek folyamatosan munkát kell biztosítania. Mivel a kőszínházak nagyrésze repertoárszínház, a társulatok ritkábban tudnak külföldre utazni, mert nehezebb az egyeztetés, és néhány nap kimaradás is rengeteget számít. Így az is igaz, hogy a rendszeres külföldi utazások elsősorban a könnyebben mozgó, kisebb, független csapatok számára jelentenek nagyobb lehetőséget.

Milyen külföldi munkák várnak most a Szputnyikra? És mi a te feladatod velük?

A következő félévre vendégjátékokat szervezek. A legközelebbi az Anamnesis vendégszereplése lesz Bécsben a Burgtheaterben. Áprilisban Pozsonyban, májusban pedig a lengyelországi Torunban játsszuk a Reflexet, majd júniusban ugyanezt a darabot visszük Drezdába és Strasbourgba. Szinte minden az én hatáskörömbe tartozik, ami a produkciók értékesítésével kapcsolatos. Én keresem fel azokat a fesztiválokat, akik később meghívhatják az előadásainkat, tárgyalok velük, és ha meghívnak minket, akkor leszervezem a vendégjátékot. Persze sokszor előfordul az is, hogy a meghívó fél keres meg minket. A fesztiválok esetében általában van egy programválogató csapat, akik utaznak, előadásokat néznek, és célirányosan keresgélnek Európa-szerte. 

Mik a terveid a munkádat illetően?

Sokszor kerülök olyan helyzetbe, hogy újfajta megközelítésben kell művelnem a saját szakmámat. Azok után, hogy független társulatokkal dolgoztam, komoly kihívást jelentett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen való munka, mind az intézményi kereteket, mind a feladat jellegét tekintve: mivel a diákok még nem befutott alkotók, ezért az ő népszerűsítésük újféle megoldásokat követel. A pályakezdő művészek neve még semmit nem mond, az életrajzok kurták, tehát nem a neveket, hanem a produkciók értékeit és a bennük rejlő lehetőségeket kell hangsúlyozni. Amint ez sikerül, meg lehet kezdeni a név bevezetését a köztudatba. Például ezzel kapcsolatban van egy projektötletem, többen próbáljuk közösen tető alá hozni, de még az elején tartunk.

Az utóbbi időben rengeteg változás történt a szakmában. Az utazások és a fesztiválok maradtak, de számomra is meglepő, hogy az elmúlt tíz évben mennyit alakultak a körülmények, hogy már nem hatékonyak az egykor jól működő módszerek, hogy mekkora igény van új stratégiákra. Ezek kigondolása, az újabb és újabb tervek a folyamatos tanulást, a megújulást segítik elő, és esélyt adnak arra is, hogy örömöt és izgalmas kihívást jelentsen számomra a munka még akkor is, ha éppen összecsapnak a fejünk felett a hullámok.

Az interjút készítette: Rácz Anna 

Utószerk.: Színház.hu

Forrás: szputnyik.com