Jubilál a SZÍN-TÁR - Bemutatkoznak az újonc színészek

Ötödször lesz SZÍN-TÁR Találkozó a kecskeméti Katona József Színházban, március 25-30. között. Hat nap alatt hét vizsgaelőadást, és számos kísérő rendezvényt láthat a közönség.

A fesztiválon a hazai és határokon túli, magyar nyelvű színészképző intézmények egy-egy végzős osztálya mutatkozik be. Lesz prózai, táncos és zenés produkció, illetve idén először vizsgafilm is. Új látványelem a SzínpadKépző, azaz a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező szakos hallgatóinak munkáiból készült kiállítás.

 

szintar


Kecskemétre várják a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit, valamint képviselteti magát a Kaposvári Egyetem Művészeti Kara, az Újvidéki Művészeti Akadémia, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Televízió Kara, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem.

 

Ugyancsak újdonság lesz a Kis kritikus képzés, melynek keretében 10-12 gimnazista, illetve főiskolás hallgató vehet részt minikurzuson, és kritikusi szerepkörben vezethetik az előadásokat követő szakmai beszélgetéseket.


A két kisszínház – Kelemen László Kamaraszínház, Ruszt József Stúdió Színház – felváltva fogadja a produkciókat. Itt kerül színpadra a Vajda Mária gyűjtéséből készült A test meg a lélek – Vallomások a paraszti szerelmi életről című darab, zenés produkció (Jónás Tamás megzenésített versei), mozgásra épített táncelőadás (ifjúliszt), Büchner: Lenz című műve, a klasszikusok kedvelőinek pedig egy-egy Shakespeare, Lorca (Vérnász) és Csehov (Három nővér) darab. A fesztivál zárónapján Barta Lajos Szerelem c. színművét viszik színre a marosvásárhelyiek. Érkezik a fesztiválra az Osonó Színházműhely Sepsiszentgyörgyről, az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásukkal, amelyet 269 alkalommal játszottak eddig.


„Kis jubileum, de szép!” – köszönti a teátrum honlapján az idei találkozót Réczei Tamás, aki úgy foglalja össze az elmúlt időszakot: 3 ország, 5 egyetem, 55 előadás, mindez Kecskeméten, a végzős színművész hallgatók vándorhelyén.


"Néhányuknak remélem, talizmánja is lett a város" – teszi hozzá a művészeti vezető. "A résztvevő hallgatóknak hasznos tapasztalat ismeretlen helyszínen játszani, ráadásul telt ház előtt. A közönség nagyon aktív, az eddigi fesztiválokra mintegy 3300 néző váltott jegyet. Sok hozadéka van egy ilyen szakmai seregszemlének, de a fesztivál alapjában a közönségnek, Kecskemét városának szolgál egyedi kulturális csemegével, színházélménnyel" - fogalmaz Réczei Tamás.


A művészeti iskolák szemléjére jegyek már válthatók a kecskeméti színház jegypénztárában.

 

Itt a teljes program:

 

Március   25. kedd

 

19.00 ó Színház-és Filmművészeti Egyetem, Filmes tanszék -  Vizsgafilmek filmszemléjeKelemen László Kamaraszínház

Március   26. szerda

 

17.00 ó A TEST MEG A LÉLEK (60 perc)  – Vallomások a paraszti szerelmi életről (Újvidéki Művészeti Akadémia) Kelemen László Kamaraszínház

19.00 ó Büchner: Lenz (60 perc) (Színház-és Filmművészeti Egyetem, Budapest.) Ruszt József Stúdió Színház +

20.30 ó /ifjúliszt (30 perc) - táncelőadás - Kelemen László Kamaraszínház - utána szakmai beszélgetés 

Március    27. csütörtök

 

11.00 ó szakmai beszélgetés

17.00 ó SzínpadKépző – kiállítás megnyitó - Nagyszínház

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező szakos hallgatóinak munkáit láthatják az érdeklődők. A díszlet makettek mellett, jelmezterveket és látványrajzokat mutatnak be a tervezőtanoncok. A kiállítás betekintést nyújt egy színházi előadás tervezői háttérmunkálataiba, mindezt a képzőművészet nyelvén.

19.00 ó Lorca: Vérnász (100 perc) (Színház-és Filmművészeti Egyetem, Budapest) - Ruszt József Stúdió Színház - utána szakmai beszélgetés 

Március    28. péntek 

17.00 ó Shakespeare in love or love in Shakespeare or what you Will vagy amit akartok (1 óra 45 perc) (Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kara, Kolozsvár) - Ruszt József Stúdió Színház

19.30  ó Csehov: Három nővér (2 óra 45 perc, 1 szünettel) - (Kaposvári Egyetem, Művészeti Kar) - Kelemen Kamaraszínház

Március    29. szombat 1

 

11.00 ó szakmai beszélgetés

18.00 ó Ahogyan a víz tükrözi az arcot (60perc) – Osonó Színházműhely (Sepsiszentgyörgy) Ruszt József Stúdió Színház 

20.00 Jónás Tamás megzenésített versei (1 óra 20 perc) – zenés vizsga (Kaposvári Egyetem, Művészeti Kar) Kelemen László Kamaraszínház

Március 30. vasárnap

 

11.00 ó szakmai beszélgetés

18.00 ó Barta Lajos: Szerelem (2 óra 30 perc, 1 szünettel) (Művészeti Egyetem, Marosvásárhely)  Kelemen László Kamaraszínház

Belépődíj: 900 Ft 

 

 

 

süti beállítások módosítása