Vándorszínészektől a Pilvaxig - Múltidéző programok Békéscsabán

Az idei március 15-ét múltidéző programokkal ünnepli Békéscsaba.

Egy napra Pilvax Kávéházzá nemesedik a Szent István téri kávézó, huszárok vonulnak a főtéren, a Jókai Színház művészei pedig ekhós szekéren érkeznek, hogy bemutassák a Vándorszínészektől a Pilvaxig című műsorukat.

 

pilvax


A Jókai Színház „vándorszínészeinek” Szent István téri ünnepi műsora után, körülbelül 11 óra 15 perckor Szabadság, szerelem címmel irodalmi matiné kezdődik a Pilvax Kávéházban. A műsor első részében a Jókai Színház művészei lépnek fel, a második részben pedig a Körös Irodalmi Társaság alkotói saját műveikből olvasnak fel. Az alkotók: Banner Zoltán, Csillag Tamás, Dávid Péter, Elek Tibor, Farkas Wellmann Éva, Kiss László, Kőszegi Barta Kálmán és Péter Erika.


Pilvax kávé, tea, vagy sütemény jár ajándékba azoknak, akik színházjegyet vesznek az ideiglenes Pilvax előtt felállított ekhósszekérből.


Az ünnep szinte egybeesik a színházépület 1879. március 8-ai átadásának évfordulójával, ezért a Jókai Színház alkalmi Pilvax Újsággal is kedveskedik Békéscsaba polgárainak, melyben az ünnepi programok mellett tájékozódhatnak a város kulturális intézményeinek tavaszi rendezvényeiről is.

 

Forrás: Jókai Színház

süti beállítások módosítása