"A színészet a legnehezebb pálya. Ugyanakkor játék, amelybe nem kell belehalni" - summázta 58 év tapasztalatát Kóti Árpád, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház örökös tagja, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, aki több mint öt évtizedes kimagasló színészi teljesítményéért Kossuth-díjat kapott.
Kóti Árpád még ma sem tudja megmondani, hogy miért lett színész. "Már a színművészeti főiskolára jártam, amikor életemben először láttam színházi előadást a Nemzeti Színházban" - idézte fel a kezdeteket az 1934-ben, a Békés megyei Bucsán született művész.
Szülőfalujában az iskolában nem volt tornaterem, mégis testnevelési gimnáziumba ment Kiskunfélegyházára, majd azt elvégezve felvették a testnevelési főiskolára, a soproni erdőmérnöki karra, s első körben a színművészeti főiskolára is. "Nem szerettem nagyon tanulni, így a színművészetit választottam. Aztán egész életemben tanulhattam" - idézte fel. Éppen a falu határában cséplőgépen dolgozott, amikor jött az értesítés, hogy másnap ismét a színművészetire kell mennie, a második felvételire.
A nyakas vidéki gyerek ezen kellően felháborodva - abban a ruhában, saruban, ahogy csépelni volt - másnap berontott a felvételire, s méltatlankodva vonta kérdőre a Básti Lajos, Gellért Endre, Olti Magda alkotta felvételiztető bizottságot, hogy őt minek hívták vissza, amikor egyszer már felvették. Gellért Endre megnyugtatta: fel van véve, a harmadik fordulóra már nem kell bemennie. Milyen harmadik fordulóra? - méltatlankodott tovább az ifjú színésztanonc.
Fotó: dehir.hu
A főiskolán olyan osztálytársai voltak, mint Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Madaras József, Margitai Ági. Első sikerére ma is jól emlékszik: József Attila Hazám című versét akarta elszavalni, de Básti Lajos azt mondta, korai ez még, ehhez érnie kell. Ám Kóti Árpád nem tágított, már megtanulta a verset - mondta Bástinak, és el akarja mondani. Elszavalta. Osztálytársai felállva tapsolták. "Ez volt az első sikerem" - mondta.
A főiskola befejezése után két év Békéscsaba, egy-egy év Eger, Veszprém és Szolnok következett, majd Lengyel György hívására 1963-ban a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. Azóta is Debrecen az otthona. "Szeretem ezt a várost" - mondta, s kötődésére utalva hozzátette: "ha Budapestre kell mennem, már Hajdúszoboszlónál honvágyam van."
Debrecenben első komoly sikerét a Kapaszkodj Malvin, jön a kanyar című darabban, a magyar hősi halott katona megformálásával aratta. Aztán jöttek sorban az emlékezetes alakításai: a Részeg eső Balla Gézája, a Sírkő pántlikával Pacel Márkja, a János király Pandulphója, Shakespeare Lear királyában pedig először Edmund, majd Gloster szerepe, végül 75 évesen eljátszotta a címszerepet is.
Kóti Árpád fergeteges sikert aratott Háy János Gézagyerek című darabjának Herda Pityujaként, de a Kossuth-díjat - szerinte - a 2009-ben bemutatott Én, Károli Gáspár címszerepéért kapta, amelyet még ma is játszik a Csokonai Nemzeti Színházban.
Kóti Árpád - aki a budapesti Nemzeti Színházért sem volt hajlandó elhagyni Debrecent - meleg szívvel emlékezik néhai és mai kollégáira: Dégi Istvánra, Gerbár Tiborra, Sárosdy Rezsőre, Szabó Ildikóra, Novák Istvánra, Simor Ottóra, Csendes Lászlóra, Miske Lászlóra, Csikos Sándorra. "Közülük többen is megérdemelték volna a Kossuth-díjat" - mondja, utalva arra, hogy legutóbb 1955-ben kapott ilyen magas kitüntetést debreceni színész, Solti Bertalan személyében.
Forrás: MTI
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.