Gyermekszereplőket keres a kaposvári színház

A kaposvári Csiky Gergely Színház 2014 őszén tűzi műsorára Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig! című regénynek musical-változatát. A Kocsák Tibor-Miklós Tibor által jegyzett zenés darabhoz 8-12 év közti fiúk számára hirdet meghallgatást a teátrum.

csiky

 

A kaposvári színház felhívása:

A Csiky Gergely Színház nagy örömmel meghallgatást hirdet olyan önmagukban tehetséget érző gyermekek számára, akik szívesen bújnának a regényből oly jól ismert figurák bőrébe. Miután a megformálásra kerülő karakterek igen sokszínűek, így a jelentkezés során érdemes megjelölni,az alábbiak közül mely figurát és elvárási kört érzi magához közelinek az adott fiatalúr.

1. Nyilas Misi – kiemelkedő ének tudás, érzékenység, jó beszédkészség (netán kimondott szereplési vágy, esetleges eddigi kihívások, iskolai versenyeken való szereplés alkalmával szerzett csöpp rutin)
2. Böszörményi – kiemelkedő énektudás nem szükséges, magas, vagy erősebb testalkat, bohóckodásra, humorra való nyitottság, bátorság, erő
3. Orczy -– a kiemelkedő énektudás nem feltétel, okos, finom megjelenés, tiszta, igazságos tekintet, jó beszédkészség, vezető személyiség
4. Gimesi – a kiemelkedő énektudás nem feltétel, okos, igazságos, tisztalelkű gyermek
5. Rossz tanulók – jó tánc- és énekkészség , vagányság, bátorság
6. Sanyika – a darab legfiatalabb szereplője, kimondottan kisebb fiút keresünk erre a szerepre, de kifejezetten nagyszájú, bátor, huncut a karakter!


Lányokat jelenleg sajnos csak kis számban keresünk, s kizárólag táncos, kisebb feladatokra. Természetesen a lányoknál is előnyt jelent az énektudás, és az érzékeny színpadi jelenlét, itt a korosztály 10-12 év között határozható meg.

A meghallgatásra minden jelentkező készüljön:
 - legalább 3 népdallal,
 - amennyiben nem okoz nehézséget legalább egy műdallal,
 - legalább 1 verssel
 - és egy tetszőleges prózarészlettel


Felhívjuk a kedves jelentkezők figyelmét arra, hogy a meghallgatás folyamán tánckészség felmérést is tartunk, így legyenek szívesek olyan öltözéket, cipőt is biztosítani az alkalomra, melyben a színpadi mozgás kényelmes lehet.

A meghallgatás időpontja: 2014. április 17. 10.00 óra
Regisztráció fenti napon 9.00 órától
Helye: Csiky Gergely Színház Kaposvár, Rákóczi tér, Portai bejárat

A fényképpel ellátott jelentkezéseket e-mailen a titkarsag@csiky.hu, vagy postán a Csiky Gergely Színház Titkársága 7400 Kaposvár Rákóczi tér címre kérjük küldeni.

 

Forrás: csiky.hu

 

süti beállítások módosítása