Készül az Átriumklorid - Villáminterjú Bíró Krisztával

Átriumklorid címmel készül ősbemutató az Átrium Film-Színházban. A férfi-női kapcsolatokat abszurd humorral ábrázoló darab szerzője Parti Nagy Lajos.  Az április 2-i bemutató előtt, a női karakterek megformálója, Bíró Kriszta válaszolt.

Csaknem három éve dolgoztok Néder Pannival azon, hogy ez a női-férfi történeteket feltáró előadás megszülessen. Hogy emlékszel vissza arra, amikor még csak csiszolgattátok a „színész ötször” alapötletét? 

Bíró Kriszta: Amikor néhány éve megismerkedtem Pannival, elég hamar megszületett bennünk a gondolat, hogy jó lenne együtt dolgozni. A nagy kérdés az volt, hogy mégis mibe vágjunk bele. Egy megírt darabhoz egyikünknek sem volt kedve, mert valami egészen újra vágytunk. Azt biztosan tudtam, hogy olyan figurát kéne alakítanom, amilyet nem szoktak rám osztani. Az egyik beszélgetésünk közben eszembe jutott a Nő hétszer című film (Vittorio de Sica 1967-es filmjében, Shirley MacLaine hét gyökeresen különböző női karaktert alakít - a szerk.). Természetesen nem arra gondoltam, hogy ebből a vígjátékból kellene színházi előadást csinálni, hiszen az képtelenség, de rájöttem, hogy ez a típusú fregolizás jó lenne. Tovább ötleteltünk, és egy idő után az is felmerült, vajon hogyan fog megszületni a szöveg, ki fogja a mi darabunkat megírni. Anélkül, hogy presszionáltam volna, Parti Nagy Lajos azt mondta, volna kedve ahhoz, hogy egy fregoli-színdarabot írjon. Ekkor elkezdődött az újabb agyalás azon, hogy milyen szituációkban lehetne két embert elképzelni, mert azt ugye már az elején kitaláltuk, hogy ugyanaz a két színész – egy férfi és egy nő - játssza az összes karaktert. Így született meg az előadás szövegkönyve. 

A jelenetek különböző érzelmi viszonyok csúcspontjait ragadják meg, nemcsak a klasszikus férfi-nő helyzetekre fókuszálnak. Engem leginkább a harmadik etűd (Pékesküvő) érintett meg, ami egy se veled, se nélküled testvérpár tragikomikus élethelyzete. Neked van kedvenc karaktered, vagy mindegyik figurában megtalálod és megmutatod a szerethetőt?  

Bíró Kriszta: Hogy meg tudom mutatni, arra ne vegyünk be Kalmopyrint se, hiszen három hét van a bemutatóig, és egyelőre még tele vagyok kérdőjelekkel. Nem tudom egyébként, hogy tudok-e választani a figurák közül. A Pékesküvő című valóban a legkülönlegesebb, de nálam azért nem szerepel kitüntetett helyen, mert erősen munkál bennem, hogy a többit is meg kell csinálni. Különben is szeretem mindegyiket! Ha belegondolsz, ezek a jelenetek azt mesélik el, milyen válogatott módokon tudjuk rettenetesen elszúrni a viszonyainkat, legyenek azok baráti, szerelmi vagy akár családi kapcsolatok. Bámulatos, hogy az embernek milyen elképesztő technikái vannak arra, hogy boldogtalan legyen, és ráadásul ez a szöveg mindezt rettenetesen groteszk és mulatságos formában vezeti elő, tehát úgy, hogy közben röhögni kell rajta. Azt azonban, hogy a néző min fog majd nevetni előadás közben, még szintén nem tudom, mivel hangsúlyozom, egyelőre csak a velőtrázó félelem motoszkál bennem.

Szusszanásnyi szünet nélkül, nagyon két perces váltásokkal, a nézők szeme láttára fogtok átöltözni, átcsúszni egyik figurából a másikba. Ez a folytonos színpadi jelenlét mekkora energiát kíván? 

Bíró Kriszta: Tulajdonképpen ez technikai kérdés. Elfogadom, hogy ennél az előadásnál ilyen körülmények között fogok „átzsilipelni” egyik jelenetből a másikba. A főpróbahéten kell majd kitalálnom azt, hogy amikor éppen ráncigálom le magamról az egyik jelmezt, és veszem fel a másikat, hogyan kattintom át közben az agyam a következő jelenetre, figurára. Bennünk (Hevér Gáborral, aki a darab férfi főszereplője) nyilván szépen egymásra rakódnak a szerepek, szépen összeépülnek. Először azonban tényleg arra kell figyelni, hogy ide megyek, ezt veszem fel, azt veszem le, vagy oda kell érnem, amíg véget ér a zene. Az, hogy ez élesben hogyan történik majd, akkor derül ki, amikor Panni elkezdi az etűdöket összerakni, hiszen ő lát mindent kívülről. 

Néder Panni, a rendező azt mondta nekem, számára ez egy hatalmas szívmunka. Neked mit jelent ez a darab?

Bíró Kriszta: Ebben a pillanatban a gyomorszájamban érzem az előadást (nevet). Egyébként persze remek érzés, hogy ami megszületett, mint ötlet, az most a megvalósulás felé halad, pedig az elmúlt három évben, többször tűnt úgy, hogy különböző praktikus és egzisztenciális akadályok miatt meghiúsul. Egyfelől nagyon örülök, hogy olyan emberekkel dolgozom, akikkel ebben a formában még soha – a közvetlen munkatársakra gondolok elsősorban, a rendezőre és a színészpartnerre, valamint a csodás színházi emberre Skrabán Juditra, Ari Zsófira. Másrészt mindig jó kijönni az egyébként nagyon szeretett, megszokott közegből (Bíró Kriszta 2004 óta az Örkény István Színház tagja, a szerk.) egy kis vérfrissítésre. Nagyon érdekes, hogy Panni ugye lényegesen fiatalabb, mint én, tehát izgalmas azt megfigyelni, hogyan látja ő a világot, mit gondol emberi kapcsolatokról, színházról, szövegről, próbáról, bármiről. Ugyanez vonatkozik Gáborra is, akivel bár egyidősek vagyunk, még sosem dolgoztunk együtt. Ez az első alkalom, és nem érzem úgy, hogy homok lenne a gépezetben. Máskülönben pedig  hálás feladat, amikor két ember így egymásnak passzolgatja a labdát, és gólt rúg: hol egyik, hol a másik. És itt van még Tihanyi Ildikó látványtervező, aki szintén érdekes képi világot hozott, olyat, amilyennel még nem találkoztam korábban. Tehát nagyon élvezem, hogy egy új dologban veszek részt, amit szeretnék megismerni, és remélem, tudok majd ezen az új nyelven beszélni.  

Szerző: Hegedűs Claudia

Usz.: Színház.hu