Megkezdődött a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó

Az április 7-ig tartó fesztiválon a magyar előadások mellett 12 ország színházaival találkozhat a közönség a Nemzeti Színházban.

A találkozó szerdai megnyitóján a teátrum előtt a nyitónapon látható előadások rendezői - Viktor Rizsakov, a Gogolrevizor és Valerij Fokin, a Zéró liturgia rendezője -, valamint Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója húzta fel a MITEM zászlaját.


A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében az idén első alkalommal megrendezett, 19 előadást felvonultató találkozó díszvendége Oroszország. A megnyitón a fesztivál első előadásának orosz színészei és magyar színészhallgatók is részt vettek.

 

mitem

Fotó: nemzetiszinhaz.hu (eoszfoto)

  

"Elindul ez az igazi, komoly színházi kaland" - nyitotta meg a fesztivált Vidnyánszky Attila, kiemelve, hogy a találkozón 20 produkció látható - Magyarországgal együtt - 13 országból. Szólt arról, hogy hálás azoknak, akik segítettek a fesztivál megszervezésében, és a kulturális kormányzatnak, amely a támogatást adja a rendezvényhez. Kiemelte: az idén első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a fesztivált, amelynek a díszvendége Oroszország. Mint mondta, a világszínház legjelentősebb képviselői közül érkeztek vendégek a találkozóra.


A fesztivál meghívására Magyarországra látogató vendégek között van Anatolij Vasziljev, Viktor Rizsakov és Valerij Fokin orosz, Rimas Tuminas litván, Claude Régy francia rendező és Jon Fosse norvég drámaíró.


Vidnyánszky Attila elmondta: a színházban szerdán két kiállítás is nyílik, az egyik a találkozó névadójáról, Madách Imréről szól, a másik pedig az orosz-magyar színházi kapcsolatok történetét mutatja be. "Elég feszült világunkban csak erősödik az ember meggyőződése, hogy a kultúra, a színház alkalmas arra, hogy hidakat építsen, és megszüntet mindenfajta ellentétet, mert ugyanannak a nagy színházi népnek a polgárai vagyunk mindnyájan, akik oroszul beszélünk, akik norvégul, lengyelül, vagy éppen tatárul beszélnek" - fogalmazott a Nemzeti igazgatója.

 

A megnyitón a fesztivál első előadásának orosz színészei és magyar színészhallgatók is részt vettek. Vidnyánszky Attila - aki a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese is - hangsúlyozta: a találkozó elsősorban a fiatalokért, azért a színházi nemzedékért van, amelyik már természetesen fog egymással kommunikálni. Mint mondta, a kaposvári diákok A revizort játszó színészeket ezelőtt két évvel már megismerték, szoros kapcsolat alakulhatott ki közöttük, az együttgondolkodás lehetősége a jövőben megvan. "Ez a mi dolgunk, hogy ezt biztosítsuk, ezért is rendezzük meg ezt a találkozót" - emelte ki.


A MITEM tizenhárom napja alatt a közönség többek között szentpétervári, moszkvai, bagdadi, újvidéki, vilniusi, bukaresti és oslói társulatok produkcióit láthatja. A találkozó első napján játsszák a Moszkvai Művész Színház Gogol A revizor című művéből született előadását és a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház Zéró liturgia című, Dosztojevszkij műve nyomán készült produkcióját.


A találkozó programján szerepel - szintén a Moszkvai Művész Színház produkciója, Rizsakov rendezése - az Elátkozottak és meggyilkoltak, a Vilniusi Kis Színház Rimas Tuminas rendezte Álarcosbál című produkciója, a bukaresti Nemzeti Színház Két sorsjegy című előadása Alexandru Dabija rendezésében, valamint a szentpétervári Nagy Drámai Színház (BDT) előadásában, Andrej Mogucsij rendezésében az Alice Csodaországban színpadi változata. A fesztiválon látható az Oslói Nemzeti Színház Minél gyorsabban megyek, annál kisebb vagyok, és az újvidéki Szerb Nemzeti Színház Sirály előadása is.

 

Az előadásokat feliratozva vagy szinkrontolmácsolással mutatják be. A színházi estéket szakmai programok kísérik: mesterkurzus, filmvetítések, beszélgetések, közönségtalálkozók, kiállítások várják az érdeklődőket.

 

 

A MITEM részletes programja itt található.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása