"Rengeteg lehetőséget rejt a bábozás" - Interjú Sramó Gábor bábrendezővel

A pécsi Bóbita Bábszínház igazgatója, Sramó Gábor rendezésében mutatta be március 17-én a szatmárnémeti színház Brighella Bábtagozata a Joel Chandler Harris művei alapján írt Mesék a nyúlról és a rókáról című bábszínházi előadást. Az előadás apropóján Végh Balázs irodalmi titkár beszélgetett a rendező-igazgatóval.

Ajánló a Mesék a nyúlról és a rókáról c. előadás elé:

 

A paravános, zenés játékban már klasszikussá érett történetek elevenednek meg a színpadon: a mindig csalafinta Nyúl és a nyúlpecsenyére áhítozó Róka örök civódását igyekszik enyhíteni Mezeiné, hogy a Nagy Erdei Lekvárfőzés estéjén az erdő minden lakója megkóstolhassa a finom csemegét. Megismerkedünk még a bumfordi Farkassal, a ravasz Teknősapóval, az örökké kuncogó Báránylánykákkal és a jámbor Medvével. Az új köntösbe öltöztetett mesék humorosak, tanulságuk örök, a bábelőadás dallamai pedig a produkciót követően is a fülünkben maradnak.

 

Interjú Sramó Gáborral:

 

Hogyan került kapcsolatba a Brighella csapatával?


Bodor Judit tervezővel már többször dolgoztam együtt Debrecenben, illetve Pécsett, ő beszélt nekem először a szatmári bábosokról. Judit már évekkel ezelőtt megemlítette nekem, hogy nagyon örülne, ha valami közöset tudnánk alkotni Szatmárnémetiben. Először tavaly, egy kecskeméti bábfesztiválon találkoztam a társulattal, és akkor kért fel Bandura Emese tagozatvezető, hogy adjunk be közösen egy pályázatot.

Miért esett a választása éppen Chandler meséire?


Régóta dédelgetett vágyam volt a Rémusz bácsi meséi alapján elkészítendő bábelőadás. A róka és nyúl történetekből kiváló kesztyűsbáb-produkció készíthető, és ez az ötlet a szatmári bábosoknak is nagyon tetszett. Egyébként én korábban még sohasem jártam ezen a vidéken, de tudtam a színházról, és nagyon kíváncsi voltam az itteni munkára. Kifejezetten örülök, hogy itt dolgozhatok, boldogan tettem eleget a felkérésnek, hogy rendezzek a Brighellánál, és nagyon jól érzem magam Szatmárnémetiben.

Sramo Gabor
Az itteni munkafolyamattal sikerült kissé megismernie a szatmári bábműhelyt. Hol tudná elhelyezni a bábszakma térképén a Brighellát?


Igazából azt látom, hogy egy nagyon kicsike bábszínházról van szó. Magyarországon az a megszokott, hogy egy bábszínháznak legalább 20 vagy 25 munkatársa van, emellett pedig rendelkezik kiegészítő személyzettel is. Régebben egyébként nálunk is divat volt tagozati formában működtetni a bábosokat, de az elmúlt húsz évben sikerült elérni, hogy nagyjából önállóak legyenek a bábszínházak. Természetesen ez nem mindenkire érvényes, hiszen még találni olyan bábszínházakat, amelyek valamilyen anyagi vagy adminisztratív kötődéssel kapcsolódnak a nagyobb színházakhoz. Ezek laza kapcsolatok, igyekszik minden bábszínház megteremteni a saját helyét, működési lehetőségét. Ezzel szemben azt látom, hogy Szatmáron nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen olyan fokú szimbiózisban működik a báb- és prózai tagozat, hogy sokszor nem egyszerű összeegyeztetni a munkát, hiszen a műhelyek is mindkét oldalnak gyártanak. Egyébként nagyon jónak tartom a társulatot, színészileg, emberileg kitűnő csapatról van szó. Maximálisan együttműködőek, öröm velük dolgozni.

Bábszínház-alapítóként és igazgatóként hogyan látja, mennyire van ma szükség a klasszikus bábszínházra?


Eddigi pályám során már végigjártam a szakma különböző stációit. Fiatalabb rendezőként például nagyon szerettem az újdonságokat, minden előadásban ki akartam találni valami pluszt a többiekhez képest, ami persze képtelenség, mert gyakorlatilag már minden elképzelhetőt megcsináltak korábban - csak a régebbi megoldásokat lehet újrahasznosítani. Azt utóbbi egy-két évben jutottam el oda, hogy elkezdett nagyon érdekelni a klasszikusabb forma, amelybe például a manapság mellőzöttnek számító paravános játék, illetve kesztyűs játék tartozik. Munkatársaimmal észrevettük, hogy szinte eltűnt már a szakmából ez az alapnak számító játékstílus. Mindenki emlegeti, hogy milyen nagyszerű volt a Vitéz László Kemény Henrikkel, illetve követőivel, de érdekes módon nagyon kevés bábszínház él azzal a lehetőséggel, hogy ezt a technikát mai formájában gyakorolja. Több olyan előadásom is született, amely a hagyományosabb formákra épít, és ez a szatmári is ebbe a vonulatba illeszkedik. Természetesen a mai elvárásoknak megfelelően készülnek ezek az előadások, kellő dinamikával és játékossággal rendelkeznek. Azt kell mondanom, hogy tapasztalataim szerint ez a klasszikus technika a mai gyereknézők megszólítására is nagyon alkalmas.

Mit érdemes tudni a most készített előadásról?


Előfordul, hogy egy rendező a darabválasztásnál a saját gyermekkorából merít. Én is így vagyok ezzel, hiszen annak idején nagyon sokszor ismételték a Magyar Televízióban ezt a klasszikus bábfilmet, és nagyon megszerettem Rémusz bácsi meséit. Évek óta foglalkoztatott, hogy ezt valahol, egy kis létszámú csapattal jó lenne színre vinni. Az elvárások is találkoztak ezzel az igényemmel, hiszen Szatmáron az volt a cél, hogy kis létszámú csapattal, technikailag könnyen kivitelezhető előadást készítsünk. Emellett pedig az állatmesék soha nem hiányozhatnak egy bábszínház repertoárjából, hiszen ez egy olyan, örök műfaj, amelyet a gyerekek könnyen követnek, és amellyel könnyen azonosulnak. Ezek a mesék kiállták az idő próbáját, hiszen az amerikai szerző még a 19. században írt őket, és azóta is ébren tartják a gyerekek fantáziáját. A nyúl és a róka örökös küzdelme a csalafintaság, a játékosság révén igazi kikapcsolódást nyújt. Fabulaszerű történetekről van szó, amelyeknek néhány állat a szereplője, és ez a kivitelezés és a játék szempontjából is egyszerűsíti a munkát, hiszen csak hárman lesznek a paraván mögött, a negyedik szereplő zenészként, élőben kíséri a produkciót.


Mennyire sikerül a bábszínháznak elvonnia a gyermekek figyelmét a tévében éjjel-nappal sugárzott mesecsatornák bűvöletétől, vagy a számítógép varázsától?


Ez mindig komoly dilemmát okoz, hiszen rengeteg hatás éri a mai gyerekeket, amelyekkel nem könnyű versenyezni. Én mégis azt gondolom, hogy a szülőkön, illetve a pedagógusokon nagyon sok múlik, hiszen a kicsiket – főleg a bábszínház közönségét, a három és tíz év közötti korosztályt – ők viszik az előadásokra, és a gyerekek nem önmaguktól döntenek amellett, hogy mit néznek meg. Azt látom, hogy bárhova megyek bábszínházba, a gyerekeket ugyanúgy elvarázsolja ez a műfaj, mint húsz vagy ötven évvel ezelőtt. Az élő játéknak megvan a maga varázsa, és az a csoda, hogy ott, előttünk születik meg az előadás, felülír minden egyéb, előre gyártott műsort. Nagyon fontos azonban odafigyelni az előadások összeállítására, hiszen ha megnézünk régi szövegkönyveket vagy bábelőadásokat, azonnal feltűnik, hogy a dramaturgiában van egy alapvető változás: a mai produkciókban kevesebb a szöveg, gyorsabb a tempó. A ritmus az az egyik alapvető tényező, amely meghatározza a mai bábelőadások minőségét. Ebből is érződik, hogy a gyerekek gondolkodása a világgal együtt felgyorsult, hamarabb akarják megkapni az impulzusokat, de a mesék szerkezeti felépítése, a történetek maguk ugyanolyanok, mint amilyenek korábban voltak. Ugyanúgy működnek az alapigazságok, ugyanúgy háromszor kell kiállni egy próbát a végső győzelemhez, csak a kornak megfelelő dramaturgiával és vizualitással kell ezt előadni.


Mennyire fontos az interaktivitás a mai bábszínházi munkában?


Úgy gondolom, jó, ha van ilyen is és olyan is. Annak is megvan a vonzereje, ha a gyerek úgy érzi, elvarázsolták, és csak élvezi a mesét, belefeledkezve abba, ugyanakkor annak is megvan a maga érdekessége, ha a kis nézőket is aktívan részeseivé tesszük a játéknak, bevonjuk őket az előadásba. Az a lényeg, hogy jól csináljuk, amit kitaláltunk, működjön az elképzelés a gyakorlatban is, és ne csak azért legyen valami interaktív, mert mostanában az a divatos - ez ugyanis kényszeredetté teszi az előadást. Ez a helyzet a bábhasználattal is: el kell dönteni, mi az, amit érdemes bábbal eljátszani, és mi az, amit élőben sokkal kifejezőbben meg tudunk mutatni.

 

Hogyan lett önből hivatásos bábos?


Tulajdonképpen a véletlen műve volt, ugyanis az egyik barátom révén kerültem kapcsolatba a bábozással. A színházzal már korábban megismerkedtem, ugyanis középiskolás koromban jártam színjátszókörbe. A színházi szakmán belül mindig is a rendezés vonzott. Pécsett indult egy bászínész-képző stúdió, ahova a barátom ösztönzésére felvételiztem, fel is vettek, majd a diplomaosztó után bekerültem a Bóbita Bábszínházba. Ez idén éppen harminc éve volt. Amikor belülről jobban megismertem ezt a műfajt, rádöbbentem, hogy sokkal több lehetőség rejlik benne, mint ahogyan azt elsőre gondolná az ember. Régebben például erősen negatív volt a véleményem a pedagógiai jellegű bábjátékról, aztán később rájöttem, hogy ez a műfaj korántsem arról szól, aminek először gondoltam. Örömmel látom, hogy szakmán belül is egyre jobban kezd beivódni a köztudatba, hogy rengeteg izgalmas lehetőséget rejt a bábozás. Egyre több társművészet bekapcsolódik, és használja a bábszínház adta lehetőségeket. Nagyon örülök a bábszínházi munkának, abszolút nem hiányzik, hogy prózai színházzal foglalkozzak.


Mennyire látja fontosnak a felnőtteknek szánt bábelőadásokat?


Személyesen is érint ez a kérdés, ugyanis elég sok felnőtt bábelőadást rendeztem már. Borzasztóan nehéz megszólítani a közönséget ezzel a műfajjal, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy a nézősereg dörömböl a bábszínház ajtaján, és kéri az újabb és újabb előadásokat. Tényleg kuriózumszámba mennek a hasonló produkciók, viszont annak a szűk nézői körnek, amelyet érdekel a műfaj, érdemes hasonló előadásokat készíteni, mert rádöbbennek, hogy nem csak a gyerekeket lehet megszólítani ezekkel az eszközökkel. Elég csak arra gondolnunk, hogy az alternatív színházi műhelyek gyakran használnak bábos elemeket, és ettől a gondolkodásmódtól újszerűbb, izgalmasabb lesz a történet, mintha csak a klasszikus színházi formát használnák. Az is segíthet a felnőtteknek szánt bábelőadások népszerűsítésében, hogy olyan helyekre visszük el a produkciókat, például kocsmákba, ahová az emberek szívesebben bejönnek megnézni az abszurd humorral, élőzenével kombinált előadásokat.

 

Az interjút készítette: Végh Balázs

 

U.sz.: Színház.hu

 

 
Joel Chandler Harris: 
 
Mesék a nyúlról és a rókáról 
 
Joel Chandler Harris Rémusz bácsi meséi c. könyve nyomán
 
Szereplők:
 
Róka: Bandura Tibor
Medve: Nagy Tamás
Farkas: Nagy Tamás
Mezeiné: Nagy Tamás
Nyúl: Bandura Emese
Teknős apó: Bandura Emese

Díszlettervező: Bodor Judit
Bábtervező: Bodor Judit
Dramaturg: Szántó Viktória
Zeneszerző: Bogárdi Aliz
Hangszeren kísér: Nagy Anikó

Rendező: Sramó Gábor m.v.
 
További előadások: március 31. 10:00 és 12:00
 

süti beállítások módosítása