A V4+Japán kulturális csereévben Magyarországot Kamarás Máté képviselheti, aki a Színház.hu-nak mesélt a nagykövetségről és a következő napok ausztriai, valamint budapesti koncertjeiről.
Idén a visegrádi négyek és Japán közötti kapcsolatfelvétel 10. évfordulóját ünnepeljük, ezért 2014-et úgynevezett csereévvé nyilvánították. Magyarországot Kamarás Máté musicalénekes képviseli, aki nemrég tért vissza az ázsiai országból, hamarosan Ausztriában és itthon is fellép, valamint Japánban is többször koncertezik idén.
„A V4 nagykövetség hatalmas megtiszteletetés. Rendszeresen utazom Japánba, ahol több nagyvárosban is fellépek. Boldog vagyok, hogy első európaiként nemcsak musicalekben foglalkoztatnak, hanem a japán rock-színpadok keresett előadói közé is tartozom, így lehetőségem nyílik rá, hogy egyre többet mutassak és adjak magamból.” – mondja a színész, aki egy hóvihar miatt legutóbb nem ért oda a Rent című musical japán castingjára, de bízik benne, hogy lesz újabb lehetőség a megmérettetésre.
Március 27-én és 28-án már Bécs mellett, Sollenau-ban találkozhat vele a közönség.
“Barátaimmal, Maya Hakvoort-tal és André Bauer-rel, egykori Elisabeth-es színpadi partnereimmel adunk két koncertet. Eredetileg csak egy showt terveztünk, de akkora volt az érdeklődés, hogy beiktattunk még egy előadást. Nagyon örülök, hogy ismét együtt lesz a mi csapatunk. Izgatott is vagyok, hogy minden rendben menjen. André múlt nyáron Magyarországon, az Aggteleki Cseppkőbarlangban tartott musical koncertünkön lépett fel, onnan is ismerős lehet a hazai közönségnek.” – avat be Kamarás Máté, aki Ausztria után ismét Budapestre utazik, hogy március 29-én már a Hangvilág koncertjén énekeljen.
„Énekelek kihagyhatatlan slágereket, és lesz újdonság is. Fontosnak tartom, - tekintettel arra, hogy nagyon keveset láthatnak Magyarországon, és komoly szervezést igényel, hogy fellépjek - hogy minden alkalommal megtiszteljem a közönséget azzal, hogy valami meglepetéssel készülök. Egy énekesnek azonban nem feltétlenül a próbák a legfontosabbak, hanem az, hogy maximálisan koncentrálni tudjon. Nálam a koncertek előtti napokban például nagy hangsúlyt kap a rendszeres úszás és az énektanárommal való gyakorlás. Ilyenkor nincs lazítás, csak a színpad létezik, és ennek rendelek alá minden mást.” – meséli a következő napok programjairól Kamarás Máté. A színész áprilisban is itthon lesz, hogy barátja, Závodi Gábor 50. születésnapi koncertjén énekeljen.
„Závodi Gábor az egyik legnagyobb mesterem és legjobb barátom. Még meglepetés, hogy mivel készülünk. Azt, hogy zeneileg itt tartok, nagyban köszönhetem neki és a családjának. Vele merek és tudok nagyokat álmodni. Nagyon boldog vagyok, hogy a fellépők névsorában lehetek. A koncertig már itthon maradok, annál is inkább, mert az április a szülinapos barátaim hónapja lesz. Mészáros Árpád Zsolt MÁZS 40! Show-ján is fellépek a RAM Colosseumban április 25-én. Szerencsés vagyok, hogy a barátaim fontosnak tartják, hogy a jubileumi eseményeiken megjelenjek.”
Színház.hu