Gőzerővel készül Andrew Lloyd Webber-Tim Rice-Miklós Tibor Evita című rockoperája a Soproni Petőfi Színházban Katona Imre rendezésében. Az alkotók meséltek.
A főbb szerepekben Füredi Nikolett, Vastag Tamás, Feke Pál, Fésűs Nelly és Szolnoki Tibor látható. A koreográfus Szakál Attila. A premiert április 26-án tartják.
Egy kis hazai Evita-történelem:
"Történelmi távlatokkal ezelőtt, 1980 augusztusában került színpadra az Evita előadása a budapesti Margitszigeten. A magyarországi ősbemutató kirobbanó újdonságként hatott a közönségre több okból is. A rockopera műfajának számos világsikerű darabját már ismerni lehetett lemezekről és a külföldi rádióadók műsorszolgálata révén, miközben valószínűtlennek tűnt, hogy ezek a művek életre keljenek a hazai színpadokon. Hiányzott hozzá a színházi tapasztalat, a kellő stílusismeret, a komplex és sokoldalú előadói felkészültség, hiányzott hozzá minden. Színházainkban akkortájt az operett és a zenés vígjáték sajátos kultusza virágzott.
A frissítéshez bátorságra, fantáziára és új látásmódra volt szükség. A Hair és a Jézus Krisztus Szupersztár világsikerű dallamait a hetvenes évek végén már egy egész generáció dúdolta itthon, ám az Evita még ismeretlen volt, és lenyűgöző meglepetésként érkezett hozzánk, minthogy a budapesti előadás minimális késéssel követte az eredeti londoni bemutatót. Háromezer néző ünnepelte esténként az Evitát a Margitszigeten, mintha a közönség is átérezte volna, hogy ezzel a produkcióval a műfaj honfoglalásának diadalmas eseménye következett be. Minthogy valóban így is történt. S az Evitával egy új színházi műhely jött létre, a Rock Színház társulata, mely ezt az előadást mindvégig műsoron tartotta másfél évtizedes fennállása során, sok száz itthoni és külföldi előadással. Az Evita kivételes hatású zenedráma, mély és összetett tartalmakat hordozó színpadi alkotás, a rockopera műfajának kimagasló klasszikusa, mely méltán számíthat a soproni közönség legszélesebb érdeklődésére" - részletezte Katona Imre rendező.
Evita harmadszor
Füredi Nikolett énekesnő pályafutása során immár harmadik alkalommal bújhat Eva Perón bőrébe. Ebben az évadban a Soproni Petőfi Színházban játszhatja el Evita szerepét, s mint mondta: nagyon várja már a premiert, azért is, mert a mostani előadást Katona Imre rendezi, aki 1980-ban a legendás magyar ősbemutatót is színpadra állította.
Füredi Nikolett már 19 évesen Németországban énekelte az Evita címszerepét, élete meghatározó találkozása volt ez a darabbal. Az énekesnő a 2000-es évek elején a Miskolci Nemzeti Színházban ismét eljátszhatta az egykori argentin elnök feleségét, és amikor a SingSingSing musical show soproni sikere után Katona Imre, a teátrum rendezője, vezető dramaturgja meghívta Sopronba, azonnal igent mondott.
"Nagy megtiszteltetés, hogy a magyar ősbemutató és legendás előadás rendezőjével, Katona Imrével dolgozhatok együtt ebben a darabban, izgalommal várom már a közös munkát. Most harmadszor lehetek Evita. Fiatal énekesként kerültem kapcsolatba először ezzel a szereppel, s most érettebben magam is kíváncsi vagyok, hogy a rockoperával, a dalokkal való találkozásaimhoz képest mi mindent tudok a szereppel még elmondani a közönségnek. Nyitott a szívvel várom a próbaidőszakot, s azt gondolom, hogy mindaz, ami történt velem az elmúlt években, az megjelenik majd a szerepformálásomban, hiszen tapasztaltabb, idősebb lettem. Igyekszem megtalálni mindazokat az új kapcsolódási pontokat a lelkem és a szerep között, amelyektől a soproni előadás biztos, hogy más lesz, mint az előzőek"- nyilatkozta korábban Füredi Nikolett.
A gerillaharcos igazsága
Che Guevara szerepében lép színpadra Vastag Tamás a soproni Petőfi Színház Evita című produkciójában. A fiatal énekes elmondta: fontos számára az, hogy olyan művészeti ággal is megismerkedjen, amely "nemesíti az ember lelkét", ezért sem gondolkodott sokat azon, hogy igent mondjon Pataki András soproni igazgató felkérésére.
"Mélyebben nem ismertem ezt a művet, néhány részletet hallottam a rockoperából és láttam az Evita filmet. Amikor az ember készülhet egy ilyen szerepre, akkor hosszú utat kell bejárnia, míg felmegy a színpadra énekelni, játszani. Szeretem a felkészüléssel járó munkát. Először igyekeztem a történelmi hátterét megismerni a sztorinak, kutattam Argentína múltját, könyveket olvastam el arról a korszakról, amelyben Eva Perón élt. Ami érdekes, hogy Che Guevara és ő a való életben nem találkozhattak, a műben a kapcsolatuk egy felsőbb dimenziót jelent és jelenít meg.
Hasonló módon kutattam Che életét is, szerettem volna megismerni különböző forrásokból, hogy ki is volt ő és mit jelentett az embereknek egy adott időszakban és helyen. Ezután vettem elő a szövegkönyvet és azt elolvasva rajzoltam egy kapcsolati térképet, hogy a szereplők közül kinek milyen a viszonyrendszerre a másikhoz. Ez azért is fontos számomra, mert így meg lehet találni azokat a pontokat, utakat, amelyek a szereplők jellemfejlődését mutatják a darabban. Nekem is végig kell mennem ezen, tudnom kell, mit és miért tesz Che Guevara, mi a cselekedeteinek a mozgatórugója, mit vált ki belőle a többi szereplő magatartása. Mindemellett sokat beszélgetek Katona Imre rendezővel Che személyiségéről, a történetben elfoglalt helyéről, az ő vélt vagy valós igazságáról, a mű ellentmondásairól. Nagyon sok szöveget kell megtanulnom, s közben igyekszem megrajzolni a magam Che Guevara képét, hogy olyanná tudjak válni, mint ő" - mondta Vastag Tamás.
Arra a kérdésre, hogy milyen lesz az általa képviselt Che a színpadon, azt felelte, ő egy olyan igazi gerillaharcost szeretne megmutatni az embereknek, aki flegma, agresszív ugyan, de sziklaszilárd jellem, mert elvei vannak és megtántoríthatatlanul hisz a maga igazában. Mert a fiatal énekes szerint ebben a rockoperában nem csak Evitának, de Che Guevarának is létezik a maga igazsága.
Andrew Lloyd Webber - Tim Rice
Evita
rockopera
Evita - Füredi Nikolett
Che - Vastag Tamás
Peron - Feke Pál
Magaldi - Szolnoki Tibor
Lány - Fésűs Nelly
Katonatisztek, gyászolók, arisztokraták, újságírók, munkások, nyomozók, Argentína népe:
Molnár Anikó, Simon Andrea, Szlúka Brigitta, Szőcs Erika, Ács Tamás, Czár László,Madár K. Zoltán, Sárdy Zoltán, Papp Attila,
Savanyu Gergely, Balogh Fanni, Csernus Anita, Lukácsi Laura, Perovics Eszter, Szalai Dóra, Tiszolczi Lilla, Lukács Levente,
Pásztor Richárd, Szakál Attila, Száraz Dávid, Szeles Tamás, Szóka Roland, Stánicz Zoltán, Vágási István
Zenei vezető: Oberfrank Péter
Korrepetitor: Sárdy Barbara
Díszlettervező: Katona Imre
Jelmeztervező: Laczó Henriette
Szcenikus: Kovács Ferenc
Video: Torma Sándor
Ügyelő: Madár K. Zoltán
Tangó konzulens: Nestor Pellicciaro
Koreográfus: Szakál Attila
Rendezőasszisztens: Simon Andrea
Rendező: Katona Imre
Bemutató: 2014. április 26. Soproni Petőfi Színház
Forrás: Soproni Petőfi Színház