Madách-köteteket fogadtak örökbe Salgótarjánban

Első és második kiadású Madách-köteteket állított ki és fogadtatott örökbe olvasóival a Balassi Bálint Megyei Könyvtár pénteken. A 28 értékes könyvet december 31-ig, a Madách-emlékév végéig tekinthetik meg és fogadhatják örökbe a látogatók – közölte az intézmény igazgatója.

Madach metszet


Molnár Éva elmondta: a Madách-emlékév keretében rendezett kiállításukkal Madách Imre műveinek az olvasására szeretnék ösztönözni a könyvtárlátogatókat. A tárlaton látható egyebek közt az 1884-es, az Atheneum Nyomda által kiadott Az ember tragédiája, illetve a műnek az aranybetűkkel díszített, valamint a Zichy Mihály grafikáival illusztrált kiadása is.


Az igazgató hozzátette, hogy egy-egy könyvet többen is örökbe fogadhatnak, az aktusról mindenki emléklapot kap, az örökbefogadók nevét pedig mindegyik kötetben listán őrzik majd. A könyvtárigazgató közölte továbbá, hogy májusban Az ember tragédiája színeit fizikailag is megjelenítik a könyvtárban, az olvasóterem egy-egy sarkában nem csupán az adott fejezetet, hanem az adott városhoz tartozó irodalmi, kulturális emlékeket is bemutatják, a kiállítást pedig különböző műtárgyakkal színesítik.


Szólt arról is, hogy a könyvtár által kiadott Palócföld folyóirat az év során különszámmal tiszteleg Madách Imre előtt, a periodikában a szerző által ihletett kortárs művek lesznek olvashatók. A tárlatnyitóra Az ember tragédiájának harmadik kiadásával érkezett a város polgármestere, Székyné Sztrémi Melinda, aki egy korábbi kiadást örökbe is fogadott.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása