Könyvtári látogatók olvasnak fel Győrben, színészek szavalnak a soproni Versmaratonon, monodrámát láthat a közönség a mosonmagyaróvári Hansági Múzeumban – többek között ezek szerepelnek a költészet napjához kapcsolódó programok között Győr-Moson-Sopron megyében.
A győri Kisfaludy Károly Könyvtárnak a költészet napjához kötődő, szerda délután 5 órakor kezdődő műsorát az olvasók állítják össze. Huszonhatan olvasnak fel egy általuk választott költeményt. A több éve futó program résztvevői főleg az idősebb korosztályból kerülnek ki, és többen visszatérő felolvasók – tájékoztatott F. Sipos Bea kulturális szervező. Ez az esemény is része A költészet hete című programsorozatnak, amely április 11-én zárul.
Pénteken a győri József Attila Művelődési Ház szervezésében ünnepi műsor is lesz, a névadó szobrának megkoszorúzásával. A költészet napján tartják a Kormos István városi szavaló verseny döntőjét, amit alsó és felső tagozatos iskolásoknak hirdettek meg. Februárban voltak az elődöntők, összesen 25-en jutottak tovább. A pénteki döntő első három helyezettje könyvjutalomban részesül – közölte a rendező Gyermekek Háza.
Rendhagyó helyszíneken szavalnak a költészet napján a Soproni Petőfi Színház művészei. Vonatokon, buszokon, iskolákban, a kórházban, sőt a Tűztoronyban is mondanak majd verset a színészek. A Verskommandó elnevezésű akcióban 20-25-en vesznek részt, a kezdeményezés tavaly indult. Elsősorban a magyar lírából válogatnak, és mindenhol az alkalomhoz, helyszínhez illő költeményt hallhat a közönség – mondta el Pataki András igazgató az MTI-nek. Hozzátette: április 11-én Bécsben, az Európa-Club 50 éves fennállását ünneplő esten is fellép a Petőfi színház négy színésze.
Kép a tavalyi Verskommandóról
Amor Sanctus – Mennyei szerelem a címe a soproni Kórus Spontánusz és a GYIK Rendezvényház költészet napi műsorának. Az est programjában kóruszene, költészet és pantomim szerepel. A kórus megszólaltatja például Lackfi János és Sarkady Sándor egy-egy versének feldolgozását. Az énekkart a helyi zeneiskola hangszeres tanárai kísérik. Emellett szavalni fog még a Radnóti- és Latinovits-díjas versmondó, Orbán Júlia is, aki később két soproni költővel - Sarkady Sándorral és Winkler Andrással -, valamint Pataki Andrással, a Soproni Petőfi Színház igazgatójával beszélget irodalomról, zenéről. Az estet Méhes Csaba koronázza meg: a Méhek nevű zenei formáció révén is ismert pantomimművész a versek és kórusdarabok hangulataihoz illő színdarabokat mutat be. A különleges előadás a Kórus Spontánusz Úton Rigába... elnevezésű programsorozatának a második állomása, az énekkar ugyanis részt vesz nyáron a 8. Kórusolimpián.
Horányi László színművész a Pusztaszó zenekarral lép színpadra április 12-én a soproni Liszt Ferenc kulturális központban. A Végy karjaidra című esttel a posztumusz Kossuth-díjas Sinka Istvánra emlékeznek. A költő műveiből készült az első önálló Pusztaszó-lemez, amely még 2009-ben jelent meg. Tizenkét dalon kívül még nyolc verset is tartalmaz Horányi László, valamint archív felvételről a költő saját előadásában. A Sinka versekhez írt zenék változatos stílusokat érintenek a Kárpát-medence népzenéjétől a folk-rockon át egészen az impresszionizmusig. Ebből az anyagból láthat válogatást a soproni közönség is.
Mosonmagyaróváron, a Hansági Múzeumban Incze Ildikó estjével ünneplik a költészet napját. A színművész a Szeretők című monodrámát adja elő, amit Szakonyi Károly írt pályatársa-barátja, Gyurkovics Tibor szerelmes vereseiből, Bíboros című novellája motívumainak felhasználásával. A darab az örök nő romolhatatlan szépségét mutatja meg a közönségnek.
A költészet napjához kapcsolódó író-olvasó találkozó lesz április 15-én, a beledi művelődési házban. A meghívott vendég Lackfi János költő lesz. A délután 4 órakor kezdődő program címe: „Bicajom, Shimano, nem más..." Átköltések...
Forrás: MTI