Éhségsztrájkol egy magyar táncos Németországban

13 napja éhségsztrájkol a darmstadti színház épülete előtt Kocsis László Szunyog táncos, koreográfus, a Szegedi Kortárs Balett egykori tagja - számolt be a hvg.hu.

 

A hvg.hu cikkéből:

 

A cikk szerint a táncos azért folyamodott ehhez a drasztikus döntéshez, mert azt tapasztalta, hogy a színházban dolgozóktól bizonyos esetekben úgy akarnak szerződést bontani, hogy "túldolgoztatják őket, lehetetlen teljesítményt kérnek tőlük, majd amikor fizikailag és szellemileg összetörnek, alkalmatlanságra hivatkozva válnak meg tőlük."

 

Kocsis László Szunyog állítása szerint ha megsérült vagy megbetegedett, akkor is dolgoznia kellett. Amikor pedig meg akartak tőle szabadulni, szándékos rongálással vádolták meg, emiatt pedig idegösszeomlást kapott, és kórházba került.

 

A táncos a hvg.hu-nak elmondta, egy próbán egy rácsos falat kellett a szerep szerint kézi permetezővel "fertőtlenítenie", ami mögött egy hangszóró volt. Ezt a színházvezetés arra használta fel, hogy amikor már nem volt rá szükség, megvádolja szándákos rongálással, és elbocsátással fenyegesse meg. „Ez nagyon súlyos vád, ha ez bekerül valakinek a mappájába, ami alapján szerződtetnek valakit, akkor kizárt, hogy utána bárhol is vezető táncosi pozíciót vállalhat, de lehet, hogy munkát sem kap" - mondta a hvg.hu-nak Kocsis László Szunyog.

 

kocsis

Fotó: hvg.hu

 

Elmondása szerint, mialatt kórházban volt, a színház vezetése elállt a rongálás vádjától, de amikor Kocsis kikérte volna az erről észült jegyzőkönyveket (hogy jogi úton vegyen elégtételt a hamis elbocsátási indok miatt), munkaadója nem volt hajlandó ezeket átadni.

 

Kocsis jelenleg egyedül áll az ilyen típusú vádjaival, de bevallása szerint számtalan színházi kollégájával történt ugyanez, legtöbben azonban nem akarják veszélyeztetni egzisztenciájukat azzal, hogy nyíltan beszélnek a munkahelyükön zajló pszichoterrorról - írja a hvg.hu.

 

A tizenhárom napja éhségsztrájkoló magyar táncos-koreográfus azt szeretné, ha a színház vezetése nyilvánosan bocsánatot kérne. Kocsis kártérítést is kér, és azt mondja, a pénzt olyan alapítványoknak ajánlaná fel, akik mozgássérültekkel, illetve Down-kórosokkal foglalkoznak.

 

Az elmúlt napokban a városvezetés bevonta Peter Steinacker ombudsmant, hogy közvetítsen Kocsis és egykori munkaadója között. A hvg.hu kérdésére Steinacker elmondta, voltak már hasonló esetei a darmstadti állami színháznál, de ombudsmanként ezekről a konkrét ügyekről nem nyilatkozhat.

 

„A színháznak kötelessége vigyázni a nála dolgozó művészek egészségére, hiszen csak így tud valóban minőséget teremteni. Mi Európában nem azzal tudunk erős pozíciót teremteni a nemzetközi mezőnyben, ha túlhajszoljuk és emberfeletti teljesítményre kötelezzük magunkat. Mi egyedül a munkánk minőségével tudunk helytállni" - idézi a hvg.hu Kocsis László Szunyog szavait.

 

Forrás: hvg.hu

 

 

 

 

süti beállítások módosítása