Film készült Alföldi Nemzetijéről - Íme az előzetesek!

Két előzetes is megtekinthető abból a filmből, amely Alföldi Róbert Nemzeti Színházának utolsó hónapjairól szól.

 

"A Mephisto, az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház utolsó előadásának első olvasópróbáján vagyunk. Hosszú asztal, rajta a vaskos szövegkönyvek, körben székek az összes színésznek. Reggel van, most kezdődik az első próba. Azaz csak kezdődne, mert egyelőre a rendező-igazgató Alföldi egyedül ücsörög az asztalnál. Na jó, később befut a dramaturg Vörös Róbert is. Színészek a korai órán sehol" - olvasható az index.hu kritikájában.

 

nemzeti alfoldi

 

A Nemzeti dokumentumfilmet a magyar mozik április 24-től vetítik. A film a társulat életének utolsó három hónapját mutatja be, a rendező Salamon András.

 

 

"Az, hogy a nézők a jegypénztárt ostromolták és olyan hangulat alakult ki a színházban, mint egy határlezárás előtt, nem csak nekem adott megerősítést, hanem az egész Nemzeti Színháznak. (...) Öt évvel ezelőtt csináltunk egy tisztást, ott maradtunk, de most tovább kell menni. (...) Keserű, hogy egy méltatlan pályázatban maradtunk alul, de minden okunk megvan arra, hogy büszkének érezzük magunkat. Azért, hogy az általunk teremtett érték elpusztul, nem nekem kell restellnem magam" - fogalmazott a Színház.hu interjújában, az akkor búcsúzó Alföldi Róbert.

 

Alföldi Róberttel készített interjúnk itt olvasható.

 

Alföldi Róbert utolsó sajtótájékoztatója itt meghallgatható.

 

 

süti beállítások módosítása