Ivanovék karácsonya: politikai színház? - Beszélgetés a kolozsvári színházban

Az Urbán András által rendezett Ivanovék karácsonya című előadás április 12-i előadását követően a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában Ivanovék karácsonya: politikai színház? címmel szakmai beszélgetésre kerül sor.

kamsz ivanovek karacsonya bi-9345

 

A kultúra és közélet viszonyát tematizáló esemény Jozefina Komporaly, egyetemi tanár (De Montfort University, Egyesült Királyság), Zsigmond Andrea, színikritikus (BBTE – Színház és Televízió Kar), Kiss Tamás, szociológus-demográfus (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet) valamint Tordai S. Attila kurátor (a tranzit.ro/kolozsvár galéria vezetője) meghívottak részvételével a felelősség kérdését is körüljárja majd. Az est házigazdája Visky András, a kolozsvári színház művészeti vezetője.

 

 

„Annak ellenére, hogy az utóbbi időben szervesen a mindennapi társadalmi helyzetre reflektáló előadásokat készítettem, az Ivanovék karácsonya egy apolitikus művészet-politikai akció, játék" – vallja Urbán András az előadásról.

 

A rendező alkotótársai az előadás megvalósításában Gyarmati Kata dramaturg, Antal Attila zeneszerző, valamint Carmencita Brojboiu díszlet- és jelmeztervező voltak. Az előadásban Viola Gábor, Váta Loránd, Albert Csilla, Kézdi Imola, Dimény Áron, Imre Éva, Laczó Júlia, Marosán Csaba, Farkas Loránd és Vass Zsuzsanna látható.

 

 

 

süti beállítások módosítása