Bemutatták a Kaszás Attila-díj idei jelöltjeit

Pogány Judit, Nagy Alfréd és Schneider Zoltán a Kaszás Attila-díj jelöltjei 2014-ben; a három színművész közül a közönség választja ki azt, aki a szeptember 8-i gálán az elismerést átveheti. Az online szavazás már megkezdődött.

kaszas dij

 

Pogány Judit az Örkény István Színház, Nagy Alfréd a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, Schneider Zoltán pedig a Radnóti Miklós Színház társulatának tagja - mondta el Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere a Mozaik Művészegyesülettel közösen 2008-ban alapított díj jelöltjeit bemutató hétfői sajtótájékoztatón a MOM Kulturális Közptontban.

 

Pokorni Zoltán felidézte: az eredeti elképzelés az volt, hogy olyan díjat alapítsanak, amelyről a színészek dönthetnek és nem a politika. Három éve megváltoztatták a szavazási eljárást, és az utolsó körben a három jelölt közül a közönség választhatja ki, hogy ki kapja az elismerést. A díjra a magyar nyelvű színházak saját társulatuk egy-egy tagját javasolhatták. A polgármester kiemelte, hogy a színházak érdeklődése megnőtt a díj iránt, idén már 38 nevezés érkezett. A nomináltak a második szakaszban önmaguk közül, titkos szavazással választották ki a továbbjutó három színészt.


A közönség a kaszasattiladij.hu oldalon már hétfőtől, május 12-től pedig telefonon és sms-ben is szavazhat a díjra. A szavazatokat június 12-ig várják - tette hozzá Pokorni Zoltán.


Tájékoztatása szerint a jelölteket bemutató folyamat júniusig tart. A közmédia televíziós csatornáin 4 perces kisfilmeket sugároz a jelöltekről egy hónapon keresztül, és a kulturális műsorokban is teret ad az eseménynek. A Heti Válasz, a Magyar Nemzet és a kultura.hu is bemutatja a jelölteket.

 

Vasvári Csaba, a MOZAIK Művészegyesület alelnöke, a díj egyik alapítója beszámolt az idei év nagy újdonságáról, miszerint a Kaszás Attila-díjat egy többnapos színházi fesztivál keretében adják át Győrben. Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója elmondta, hogy a fesztiválra a három jelölt társulatát fogják meghívni egy-egy előadásra, és a fesztivál záróeseményén kerül átadásra a díj.

 

Kaszas Attila-dij 3

A sajtótájékoztatón részt vett Pogány Judit és Schneider Zoltán is.

Nagy Alfréd telefonon mondott köszönetet a jelölésért. (Fotó: Sárközy György, hegyvidek.hu)

 

Az idén immáron hetedik alkalommal kerül átadásra az 500 ezer forinttal járó Kaszás Attila-díj, amely a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. A díjat azok a színművészek kaphatják meg, akik az átadást megelőző évadban kiemelkedő művészi teljesítményük mellett jelentős közösségépítő szerepet is vállaltak társulatukon belül.

 

A díj alapításakor fontos szempont volt, hogy ne zsűri, vagy kuratórium döntsön a Kaszás Attila-díjról, hanem a színészek maguk közül válasszák ki az általuk legalkalmasabbnak tartott kollégát. A szavazási eljárás első fordulójában – a szokásoknak megfelelően – minden magyarországi és határon túli, állandó társulattal rendelkező, magyar nyelven játszó kőszínház, illetve alternatív színház színészei leadhatták voksukat a saját társulatuk valamely tagjára. A második szavazási körben a jelöltek maguk közül választották ki a harmadik fordulóba tovább jutó három színművészt, akik közül a közönség választja ki a végső díjazottat.

 

Április 14-től a közönség előbb interneten, a www.kaszasattiladij.hu oldalon, majd május 12-től telefonon és sms-ben is leadhatja szavazatát június 12-ig.

 

A díjat alapításának évében, 2008-ban Szarvas József, 2009-ben Nemes Levente, 2010-ben Mátray László, 2011-ben Mucsi Zoltán, 2012-ben Bányai Kelemen Barna, 2013-ban pedig Borovics Tamás vehette át.

 

A Kaszás Attila-díjjal kapcsolatos további információk: www.kaszasattiladij.hu.

 

Forrás: MTI, hegyvidek.hu, szinhaz.hu

 

süti beállítások módosítása