Jótékonysági előadásként búcsúzik Miskolcon a Chicago

A Miskolci Nemzeti Színház a Rotary miskolci klubjaival közösen 2014. április 22-én jótékonysági színházi előadást szervez.

Az Erzsébet Hospice Ház támogatására szerveznek jótékonysági előadást a miskolci Rotary klubok, a Rotary Club Miskolc és a Rotary Club Miskolc-Tapolca. Április 22-én, ez alkalommal, a Miskolci Nemzeti Színház Chicago című musicalét utoljára láthatja a közönség. A darab premierjét 2012. október 19-én tartották és azóta is játszották, Ullmann Mónikával, Szinetár Dórával, Harsányi Attillával és Görög Lászlóval a főszerepben. Az előadás Béres Attila első miskolci rendezése volt.

 

rotary miskolc

 

 

A búcsúelőadásból befolyt adományokat a 20 éves Erzsébet Hospice Alapítvány Otthonának megújítására ajánlják fel a szervezők, akik úgy vélik, így óhatatlanul új értelmezést nyernek a darab rendezője, Béres Attila szavai is: „Hiszem, hogy a színház a nézőkért van. Akkor is, ha kellemes az a történet, ami a színpadon bemutatásra kerül, és akkor is, ha nem. A színház a legélőbb és legközvetlenebb formája annak, hogy egy közösség elgondolkodjon a múltján és jelenén. Színház nélkül elveszünk a mindennapok részleteiben. Színházzal – jó esetben – belelátunk a nagy egész működésébe."

 

 

A Rotary Club Miskolc nem először támogatja a miskolci Hospice szervezetet. 2008. nyarán is musical segítségével gyűjtöttek pénzt egy mobil ultrahang készülékre. A budapesti Vámpírok Bálja előadásból a nemes célra akkor egymillió forint gyűlt össze. A Rotary Club Miskolc később a Rotary Club Miskolctapolcával közösen is igyekezett támogatását szerezni az Erzsébet Hospice Otthon és Alapítvány számára, amely 20 éve elsőként kezdte meg tevékenységét Magyarországon, amellyel biztosítja a menthetetlen rákbetegek számára, hogy életük utolsó pillanatait otthonukban, szeretteikkel tölthessék, szakszerű ápolás mellett.

 

rotary chicago 

A jótékonysági előadásra 5000 Ft-os egységáron válthatók támogató jegyek. Az egységes árú belépőjegyek megvásárolhatók a Miskolci Nemzeti Színház jegypénztárában.


A belépőjegyek helyre szólnak, és a nézőtéri helyek kiválasztása a jegyvásárlás sorrendjében történik.

A jótékonysági cél támogatható a jegypénztárban elhelyezett adománygyűjtő urnába dobott összegekkel, vagy a Rotary Club elkülönített számlaszámára utalt támogatási összeggel.

 

Átutalás esetén kérjük, hogy az üzenet rovatban tüntesse fel az „Adomány Hospice" szöveget.
A számlaszám: 54900048-10021749

 

Forrás, fotó: rotarymiskolc.hu, mnsz.eu

 

süti beállítások módosítása