A Scala felügyelőbizottsága előtt felel Alexander Pereira

A milánói Scala felügyelőbizottságának kellett hétfőn jelentést tennie Alexander Pereirának, a Salzburgi Ünnepi Játékok intendánsának, az olasz színház jövendőbeli vezetőjének hat salzburgi opera megvásárlásáról.

Olasz sajtóértesülések szerint Pereira egy órát töltött a bizottság előtt az olasz kulturális minisztérium felkérésére. "Egy igen érzékeny vita van folyamatban, sok nézőpontból kell megvizsgálni az ügyet. A kulturális minisztérium beszámolót kért" - mondta el Giuliano Pisapia, Milánó polgármestere, a Scalát felügyelő alapítvány elnöke.


"Pereirától az operavásárlásokról szóló dokumentumokat kértük, hogy aztán azokat bemutathassuk a minisztériumnak. Nem ítélhetünk elhamarkodottan, a helyzet igen kényes" - fogalmazott Pisapia a Scala felügyelőbizottságának háromórás ülése után. Egyelőre nem világos, megkötötték-e már az operák eladásáról szóló szerződéseket.

 

Alexander Pereira


Pereira hat Salzburgban bemutatott, vagy bemutatásra kerülő operát adott el jövendőbeli operaházának, a megállapodás révén a salzburgi fesztivál többlettel zárhatja a 2013-as évet. Az fesztiválvezetőt emiatt számos nemzetközi bírálat érte.
"Egy új opera bemutatásának költsége kereken egymillió euróra rúg. A milánói színháznak négy opera pusztán 690 ezer euróba kerül, ez abszolút nevetséges ár" - utasította vissza a bírálatokat az intendáns a római La Repubblica napilapnak adott hétvégi interjújában. Hozzátette, hogy a Scala számára már "ő maga személyesen hatmillió eurót hajtott fel".


"A Salzburgi Ünnepi Játékok legjobb produkcióit választottam ki, mint például Daniele Gatti vezényletével A nürnbergi mesterdalnokokat vagy Verdi Falstaffját Zubin Mehta vezényletével, amely előadást 2013 legjobbjának választotta a The New York Times. Más színházaknak jóval több pénzért tudtam eladni az általam irányított ünnepi játékok darabjait. A Scala jó üzletet csinált" - hangsúlyozta Pereira.


Az említett operák mellett olyan salzburgi produkciókat vett meg a milánói operaház, mint a Don Carlos, Mozart Lucio Sillája, a Charlotte Salomon zsidó származású német festőművészről szóló kortárs opera, Kurtág György 2015-re tervezett, A játszma vége című új operája, valamint néhány gyermekopera. A Scala évente két salzburgi produkciót fog bemutatni.


Pereira operavásárlása 1,6 millió euróval (mintegy 492 millió forint) gazdagítja a Salzburgi Ünnepi Játékok kasszáját, így a 2013-as évet 400 ezer euró (123 millió forint) plusszal zárhatják.


Stephane Lissner francia intendáns szeptember végéig áll a Scala élén, Pereira pedig októberig technikai tanácsadóként segíti a színházat, hogy a következő szezon műsortervének kialakításában. A Scala felügyelőbizottsága legközelebb május 12-én ül össze, amikor bemutatják az új műsort is.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása