Gyakornokok jelentkezését várja a Katona

A Katona József Színház ismét meghirdeti gyakornoki programját a következő évadra.

081 2 anim

 

A Katona József Színház felhívása:

 

Olyan ambiciózus, a színház iránt érdeklődő egyetemi, főiskolai hallgatókat keresünk, akik legalább napi 6 órában tudnak színházunk különböző területein munkájukkal segíteni, illetve önállóan is munkát végezni.

 

A gyakornokok a 2014/2015-ös színházi évad során a színház különböző adminisztratív területein (művészeti ügykezelés, gazdasági hivatal, értékesítés) dolgoznak majd.

 

A gyakornoki idő kezdete augusztus vége, vége jövő év nyár eleje. A munkáért jelképes díjazás jár.

 

A fényképes önéletrajzot és a motivációs levelet legkésőbb május 4-ig az igazgatosag@katonaszinhaz.hu címre kérjük elküldeni, a jelentkezés tárgyában pedig kérjük feltüntetni: gyakornok.

 

süti beállítások módosítása