Férfiak célkeresztben – Két kisopera egy este az Operettben

Dubrovay László és Vidovszky László Kossuth-díjas zeneszerzők egy-egy kisoperáját mutatta be április 17-én a Budapesti Operettszínházban Férfiak célkeresztben összefoglaló címmel.

kisoperak

 

Dubrovay László Váltságdíj című műve ősbemutató volt, Vidovszky László Nárcisz és Echo című alkotását pedig eddig igen ritkán játszották más színházak. "Az Operettszínház egy igazi, új magyar operát és egy gyöngyszemet állít színpadra" - hangsúlyozta az Operettszínház direktora, Kerényi Miklós Gábor még az új bemutatók sajtótájékoztatóján. "E művek zenéjében és történetében annyi izgalom rejlik! Ezeket kell a rendezőnek jól megtalálnia és akkor igazán gazdag előadás születhet" - hangsúlyozta az Operettszínház direktora, az új bemutatók kapcsán. A Budapesti Operettszínház főigazgatója szerint a kortárs opera a mai költészet egyik csúcsa, és egy igazán izgalmas opera nem lehet meg a költészet nélkül.

 

A "Férfiak célkeresztben" mottóval előadott két kisopera rendezője, Somogyi Szilárd elmondta: a Váltságdíj a férfiak teljesítőképességéről szól, a Nárcisz és Echo pedig társadalmi problémákat, a szülő és gyermek viszonyt értelmezi, az ismert történet elmesélése mellett. "Olyan világot igyekeztünk teremteni, amelyben az erkölcstelen a normális. Kicsit kifordítjuk a dolgokat. Fontosak lesznek a nézői reakciók" - véli a rendező.

 

 

Dubrovay László zeneszerző, az 1992-ben készült Váltságdíj című vígoperája évek óta a fiókjában hevert, mert az alkotója szerint vicces, sőt abszurd témája miatt - egy távoli dél-amerikai állam főnökét elrabolják a kielégítetlen asszonyok - senki nem merte megrendezni, így színpadon most játsszák először.

 

A Nárcisz és Echo 1981-ben került színre először, az első posztmodern magyar opera volt, szerzője, Vidovszky László pályáján pedig egyfajta fordulópontot jelentett. A szerző szerint a Nárcisz és Echo férfi főszerepe remek bemutatkozási lehetőség fiatal énekesek számára, ezúttal Farkas Tamás és Kun Ágnes Anna látható Nárciszként és Echóként, de Molnár Ágnes, Birta Gábor, Kalocsai Zsuzsa és Szécsi Máté is színpadra lép. A szöveget Varró Dániel írta, vezényel a produkció zenei vezetője, Balassa Krisztián.

 

EDV 2495

 

Dubrovay László operájában, a Váltságdíjban Dániel Gábor, Homonnay Zsolt, Frankó Tünde, Szécsi Máté, Kelemen Dániel, Molnár Ágnes és Kristóf István játszik és énekel, zongorán közreműködik Balassa Krisztián és Nagy Gábor. A verseket Baranyi Ferenc írta. A darabok koreográfusa Papp János, aki elsősorban az Énekkarból és a Musical Együttes tagjaiból álló kórust mozgatja, a díszleteket és jelmezt Túri Erzsébet tervezte.

 

kisoperák összkép

 

 

A két, egyfelvonásos művet teljes zenekarral a Miskolci Operafesztiválon mutatják be június 19-én.

 

Forrás: Budapesti Operettszínház

 

süti beállítások módosítása