Öt szakmai kitüntetést adtak át az Operában

Április 17-én öt operaházi művész vett át kitüntetést. Hárman az Oláh Gusztáv emlékére 1977-ben alapított plakettet nyerték el, átadták továbbá az idei Ferencsik- és Gela-plakettet is.

 

Oláh Gusztáv-emlékplakettet vett át Rálik Szilvia, az Opera vezető szopránja, Sebestény Katalin balettmester és Harazdy Miklós korrepetitor. Az elismerést a kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész, Oláh Gusztáv egykori főrendezője, vezető tervezője emlékére testvére, De Chatel Rudolfné, született Oláh Melinda hozta létre. A plakettet - Pátzay Pál alkotását - első alkalommal 1977 decemberében adták át, s azóta minden évben a kuratórium döntése alapján adományozzák a színház egy-egy művészének a tehetség, a szorgalom, a művészi és emberi magatartás minősége, olykor pedig az életmű elismeréseként.

 

Ralik Szilvia Kaszas Ildiko Polonkai Judit Sebesteny Katalin Harazdy Miklos foto Herman Peter

 Fotó: Herman Péter

 

Rálik Szilvia az Opera vezető drámai szopránja, fachjának repertoáron lévő főszerepeit magas színvonalon interpretálja. Az idei évadban többek közt a Turandot és a Jenufa címszerepében láthatta a közönség. A szezonban színre lép még Toscaként, majd a Strauss150 Fesztivál Az árnyék nélküli asszony bemutatóján és további előadásaiban, végül az Elektracímszerepében. A díjátadáson Ókovács Szilveszter hangsúlyozta: Rálik Szilvia modern énekesnő, aki színészileg és hangi kvalitásaiban is alkalmas a legnehezebb feladatok megoldására, s erre nagy kereslet van a világon. Az Opera számára öröm, hogy Rálik Szilvia ennek ellenére ide helyezte szakmai székhelyét.

 

Sebestény Katalin balettmesternek Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója adta át a kitüntetést, kiemelve: a mesternő évtizedek óta segíti a hazai táncszakmát. „Sebestény Katalin szemének élessége, lényeglátása és aprólékossága híres, értékítélete pedig mérce a hazai balettéletben." A balettmester az Állami Balettintézetben szerzett balettművész diplomát 1958-ban, majd 1963-ban elvégezte a balettpedagógus szakot is. 1958-1988 között az Operaház címzetes magántáncosnője volt, majd 1999 óta – megszakításokkal – balettmestere.

 

Ugyancsak ez évben kezdett korrepetitorként az Operában Harazdy Miklós, aki zeneakadémiai tanulmányainak befejeztével ugyanott folytatta tanárként. Az elmúlt tizenöt évben változatlanul magas szakmai minőségben készíti fel az Opera magánénekeseit színpadi szerepeikre, repertoárján mintegy ötven opera szerepel, ugyanakkor számos felkérést kap hangversenyekre. Állandó zongorakísérője Rost Andrea és Miklósa Erika estjeinek, Hamari Júlia mesterkurzusainak. Ugyancsak állandó partnere Sass Sylviának, ahogyan Andor Éva, Bende Zsolt és Simándy József közös szakmai munkájuk elindulása után szintén állandó partnerként számított rá. Ókovács Szilveszter Harazdy Miklós erényei között említette, hogy számos zenei stílusban otthon van, valamint, hogy karmesteri pálcát is kezébe vesz – ahogyan tette ezt az egykori Operastúdió Cosí fan tutte színrevitelekor –, ezzel a tudásával ugyanis nemcsak a szerepre, hanem komplex módon a karmesterrel és a zenekarral való munkára is felkészíti az énekest.

 

A Ferencsik-emlékplakettet a világhírű dirigens, egykori főzeneigazgató emlékére 1986-ban hozták létre Forgách József balettművész kezdeményezésére; első alkalommal a művész születésének 80. évfordulóján, 1987. január 18-án adták át. A Reich Károly tervezte emléklapot kiemelkedő művészi munkájukért vehetik át a hangszeres művészek és karmesterek.

 

Az idei évadban Polonkai Judit, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának – az Opera együttesének fagottművésze kapta a kitüntetést. Már harmadéves akadémistaként a Budapesti Fesztiválzenekar művésze volt, ahol a szimfonikus zenekari repertoár színe-javát játszotta Bachtól Bartókig, itthon és szerte a világban, nemzetközi hírű karmesterek vezényletével. 1996-ban megnyerte a Magyar Állami Operaház I. fagott próbajátékát, ettől kezdve – még mindig zeneakadémistaként – mindkét zenekar tagja. Az opera világa azonban annyira rabul ejtette, hogy a diploma megszerzése utáni évben véglegesen a Magyar Állami Operaházat választja, amelynek azóta is elhivatott művésze – a főigazgató ezt az attitűdöt és a szólófeladatok ellátásakor is abszolút higgadtsággal párosuló, biztos hangszeres tudást említette Polonkai Judit legnagyobb érdemeként.

 

Kaszás Ildikó balettmester kapta idén a 2009-ben alapított Gela Lajos-emlékplakettet, amellyel az Erkel Színház egykori főügyelője előtt tisztelegnek. A díjat évente ítélik oda egy, az Operaház művészeti ügykezelése területén dolgozó munkatársnak – a díjazott a játékmesterek, balettmesterek, rendező- vagy balettasszisztensek, ügyelők és súgók közül kerülhet ki, személyéről négytagú zsűri dönt. Az idei kitüntetett Kaszás Ildikó balett-táncos, koreográfusasszisztens, aMagyar Állami Operaház örökös tagja, érdemes művész. Az Állami Balettintézet elvégzése után 1958-ban felvételt nyert a Magyar Állami Operaházba. Magántáncosi évei után főként Seregi László koreográfus munkatársaként, asszisztensként és tanárként dolgozott.

 

Medveczky Ádám karmester a kuratórium elnökeként méltatta Kaszás Ildikó munkásságát, kiemelve, Seregi László, a korszakos művész halála óta hatalmas kincset őriz: a nagy koreográfus teljes életművét. „Őrizni is nagy felelősség, átadásának képessége azonban ugyancsak érték – amit Kaszás Ildikó birtokol, hiszen évtizedeken át töltötte be a híd szerepét a lobogó művész és az érzékeny magántáncosok között." – tette hozzá Medveczky Ádám.

 

 

 

süti beállítások módosítása