"A színházi nevelés is művészet" - Interjú Hajós Zsuzsával a Kerekasztal munkájáról

Április végén Mai mesék címmel konferenciát szervez a Kerekasztal. Ennek kapcsán adott interjút a társulat tagja, Hajós Zsuzsa, aki új premierjükről és a 14. POSZT versenyprogramjában szereplő, A hosszabbik út című előadásukról is beszélt.

Mi hívta életre a Mai Mesék című konferenciát? Mi mindent vártok a rendezvénytől?

Hajós Zsuzsa: A kiindulópont az volt, hogy a Kerekasztal már egy ideje az Edward Bond-féle színházelmélettel és Bond-drámákkal foglalkozik, amelyek többnyire súlyos, nehéz történeteket dolgoznak fel. Sokszor lehet hallani a különböző színházi szakemberektől, szülőktől és pedagógusoktól, hogy a gyerekeket nem kellene ilyesmivel terhelni: csak a szép, jó hangulatú történeteket szabad megmutatni nekik. Mi ezzel nem értünk egyet, de eddig még nem igazán volt lehetőségünk arra, hogy mindezt megvitassuk a pedagógus és a színházi, színházi nevelési szakmával, továbbá azokkal, akik történetekkel és gyerekekkel foglalkoznak. Arra gondoltunk, hogy egy háromnapos konferencia erre kiváló alkalom lesz.

Ha jól értem, a konferencia nemcsak arra kíváncsi, hogy kell-e, lehet-e összetett, nehéz témákról beszélgetni a gyerekekkel, hanem ennek a gyakorlati megvalósítása, a módszertana is kérdés lesz.

Hajós Zsuzsa: Igen. Nyilván a mi színházi nevelő munkánk sem azt a célt szolgálja, hogy mindenáron nyomasszuk a fiatalokat. Amikor például mélyszegénységről, kisebbségekről, vidék-város ellentétéről, esélyegyenlőségről vagy társadalmi igazságtalanságokról játszunk, valóban tisztában kell lennünk azzal, hogy melyik korosztálynál milyen módon érdemes közelíteni a témához: hogyan lehet a különböző korcsoportoknak felkínálni a társadalomban felmerülő problémákat. Nagy kérdés az is, hogy hogyan lehet őket aktivizálni, és megtapasztaltatni velük, hogy ők is a társadalom részei, felelősek a közösségükért. Mi arra vállalkozunk, hogy a világot a maga teljességében próbáljuk megismertetni a gyerekekkel úgy, hogy érezzék: ők is a világ részei, és a világ az ő részük.

Ezt a holisztikus szemléletet tükrözi az is, hogy a konferencián a színházi nevelési szakemberek mellett a társtudományok, a társművészetek szakértői is megszólalnak.

Hajós Zsuzsa: Ezek nem is annyira társtudományok, társművészetek: sokkal inkább a munkánk nélkülözhetetlen alkotóelemei. Például a pedagógia területéről meghívtuk Nahalka Istvánt, a mai magyar konstruktivista pedagógia legnagyobb szaktekintélyét. Az általa képviselt irányzat alapvetései nagyon hasonlítanak a mi gondolkodásunkhoz. Ez azért lesz különösen izgalmas, mert még soha nem volt rá alkalmunk, hogy feltegyük a kérdéseinket az ebben a témában legjártasabb szakembernek. Dr. Kádár Annamária mesepszichológus arról fog előadást tartani, hogy a különböző történetek milyen nevelő, kognitív hatással lehetnek a fiatalok pszichéjére. Cziboly Ádám pszichológus, színházi nevelési szakember pedig egy tavalyi, átfogó színházi nevelési kutatás során szerzett tapasztalatairól fog beszámolni. Arra kértük, hogy e tárgykörben végzett évtizedes munkájára és összetett szakmai tudására támaszkodva ne csak a kutatás eredményeinek ismertetésére szorítkozzon, hanem a látott történetek és feldolgozási módjai lehetséges hatásairól is adjon képet a résztvevők számára. Mivel mi alapvetően a gyakorlatban elsajátítható tudásban hiszünk, ezért igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy bárki aktívan részt vehessen benne, ezért szeretnénk az előadásokat vitává nemesíteni, ezért szerveztünk például workshopokat, színházi nevelési bemutatókat is, amelyekben a gyerekek mellett a felnőtt közönség is közreműködik.

 Hajós Zsuzsa, fotó: Kopasz Zsolt

A konferencia egyik kiemelt vendége a 80 éves Edward Bond, az angol drámairodalom élő legendája, a színházi nevelés meghatározó alakja.

Hajós Zsuzsa: Edward Bond munkásságát 2008-ban Bethlenfalvy Ádám kollégánkon keresztül ismertünk meg, aki két évig dolgozott Birminghamben a Bond-előadások állandó és egyben legszakavatottabb rendezőjével, Chris Cooper-rel. 2009-ben Bethlenfalvy Ádám rendezésében színpadra állítottuk a Tizenegy trikó című Bond-művet. Bond darabjai színházi nevelési szempontból azért ennyire meghatározóak, mert abszolút a mai valóságra reflektálnak, mégsem realisták, sokkal inkább metaforikusak. Ezáltal a fiatalokat nagyon könnyű velük megfogni, a darab világának részévé tenni, és a történetek kontextusán belül a mai világot, a mai problémákat vizsgálni.

A konferencia első napján mutatjátok be ősbemutatóként Edward Bond A széttört tál című drámáját Chris Cooper rendezésében. Mi ennek az előadásnak a tétje, és milyen kihívásokat rejt számotokra?

Hajós Zsuzsa: Ez a darab a 10-13 éves korosztálynak szól, apokaliptikus történet, ami azt vizsgálja, hogy a félelem, a létbizonytalanság hogyan befolyásolja a képzeletet és a valóság megismerésének lehetőségét. A darab szoros párhuzamossága a mindennapjainkkal a próbafolyamat izgalma és nehézsége egyben: bármennyire is realistának látszik, mindvégig tisztában kell lennünk azzal, hogy valójában egy metaforikus történet részei vagyunk. Ezen túl azért sem egyszerű Bondot játszani, mert a megszokottól teljesen eltérő színészi attitűdöt kíván. Bond azt mondja, hogy „Stop acting", vagyis nem egy karaktert kell eljátszani, hanem a szituációt. Ezek a helyzetek, bár első ránézésre talán nem látszanak annak, rendkívül sokrétűek: megfejtésük komoly színészi és rendezői munkát kíván. Szerencsére mindez - Chris Cooper vezetésével - rendkívül izgalmas és tanulságos folyamat.

Kép A hosszabbik út c. előadásból

Az Edward Bond és a Chris Cooper által képviselt irányvonalat nevezhetjük angol színházi nevelési iskolának, vagy túlzás erről beszélni?

Hajós Zsuzsa: Az angoloknál, a németeknél és a horvátoknál is létezik egy sajátos, speciálisan rájuk jellemző színházi nevelési forma. Mi alapvetően a Theatre In Education angolszász módszertanát alkalmazzuk a színházi nevelésen belül, aminek az a lényege, hogy a gyerekekkel együtt töltött 2-3 óra komplex színházi esemény: egységes dramaturgiája van a színházi és a részvételi részeknek, a színházi alkotók (rendező, dramaturg, színészek, látványtervező) közösen dolgoznak a teljes délelőttös program valamennyi szegmensén, vagyis a művészi és pedagógiai célok együttesen irányítják az alkotói folyamatokat. A német irányzat legjelesebb hazai képviselői a Katona József Színház és az Örkény Színház. Az utóbbi egy ifjúsági színházi előadással be is fog mutatkozni a Mai mesék konferencián. A Kolibri Színház rendkívül izgalmas műhely, mely mindkét metodikából merített. Szerintem ma már bátran beszélhetünk magyar módszerekről, metodikáról, mert Magyarországon rengeteg kiváló szakember, nagyon jó minőségben dolgozik színházzal és fiatalokkal. Annak ellenére, hogy a módszer nem itthonról ered, Magyarországon jelenleg sokkal nagyobb az egy főre jutó színházi nevelési szakemberek száma, mint bárhol máshol Európában.

A színházi nevelés egyre nagyobb sikerét jelzi az is, hogy most először válogatott be színházi nevelési előadást a zsűri a POSZT versenyprogramjába. Szerinted A hosszabbik út című előadásotok sikere minek köszönhető?

Hajós Zsuzsa: A Kerekasztalnak egy ideje stratégiája, hogy minél nyitottabb legyen: például rugalmasabban kezelje a műfaji határokat, és ezért minél több koprodukcióban vegyen részt. Éppen ezért rengeteg külsős művészt, szakembert hívunk dolgozni. Ez A hosszabbik út című előadásunkra is igaz, amit a Szputnyik Hajózási Társasággal közösen készítettünk. Az előadást Gigor Attila rendezte, aki valójában nem színház-, hanem filmrendező, de a Szputnyikban és a Nemzeti Színházban is rendezett fiatalok számára. Az előadás több szempontból is szerencsés találkozás volt: Attila olyan regényt hozott, ami mindannyiunk tetszését azonnal elnyerte, és láttuk benne a lehetőséget, hogy a története kapcsán komoly, összetett témákról gondolkodhassunk együtt fiatal közönségünkkel.

Hay Anna és Fábián Gábor, a Szputnyik színészei pedig abszolút inspiráló hatással van ránk, hiszen teljesen más színházi tapasztalattal és gondolkodással rendelkeznek, ami segített újraértelmezni, megújítani a mi művészeti szempontjainkat és alapvetéseinket is. Reméljük, hogy a mi színházi nevelésben szerzett tapasztalatainkat is sikerült ilyen hatékonysággal megosztani velük. A csillagoknak ebből a szerencsés együttállásából végül egy mély tartalmú, mégis humoros, fogyasztható előadás született, ami ugyanolyan érvényes pedagógiailag, mint színházilag. Szerencsére az idei POSZT-ra válogató szakemberek, Császár Angela és Sándor L. István ezt abszolút díjazták. Ez azért is különösen fontos, mert a színházi nevelési szakma sokáig küzdött azzal, hogy színházként, művészetként is elismerjék. Ezek után, azt hiszem, ez már nem kérdés.

Szerző: Hercsel Adél

Színház.hu